DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Úgy látom, a Jobbik követő üzemmódban van, és több év késéssel ismeri föl az egyes problémákat, és próbál rá olyan javaslatokat tenni vagy olyan célokat kitűzni pontosabban, amelyeket előtte már mások kitűztek, viszont azokat a javaslatokat rendre leszavazták, melyek a hálapénznek is pontosan a megszüntetését, pontosabban azon helyzetek megszüntetését hivatottak rendezni, amelyek a hálapénzrendszerhez vezetnek; pontosan azért, mert szerintem akár napokat lehetne végigbeszélni arról, hogy mennyi negatív következménye van a hálapénznek.
Egyrészről a szürkegazdaságot növeli, másrészről rossz nyilván annak, aki adja, a betegnek, hiszen a kiszolgáltatottság érzése ezáltal még inkább nő benne, rossz az orvosnak, hiszen ő sem nyilvánvalóan borítékban szeretné ezeket a pénzeket megkapni, hanem a fizetési papírjával együtt, legális jövedelemként. És rossz az egész ellátórendszernek, hiszen sok esetben nem az ellátás, nem a beteg érdeke, hanem a hálapénz maximalizálása az, ami egyes szereplők fejében forog, és próbálják a betegellátást is egyes helyeken úgy szervezni, hogy ez a hálapénzre van tekintettel, nem pedig a beteg érdekeire.
Mindenféleképpen nehéz ez. Fiatal orvosoknak talán azért duplán, hiszen nekik az előrejutásban is sokszor pontosan a hálapénzrendszer lehet az, ami az előrejutást nehezíti, és nem tudnak a saját területükön a betegekkel találkozni, a betegeket kezelni, és a saját szakmájukban előrehaladni. Ezért döntötte el a kormány, hogy minden úton-módon, ahogy a hálapénz ellen tenni lehet, tenni fogunk, és pontosan azon a módon, amiről már sokszor beszéltünk is, elsősorban a fizetésemeléseknek, az orvosi-ápolói béremeléseknek az útján.
Azt pedig a legnagyobb sajnálatunkra mondhatjuk el, hogy a Jobbik egyik lépést sem támogatta itt a parlamentben (Dr. Szakács László: Nem volt elég többségetek?), hiszen bármikor volt szó arról, akár 2012-13-ban, akár az idei évben, hogy a költségvetési törvényben többletforrásokat biztosítsunk az egészségügyben dolgozóknak, a kórházaknak, és ezek által olyan anyagi helyzetet teremtsünk, ami közelebb visz minket a hálapénz megszüntetéséhez, sajnos a Jobbik egyik javaslatot sem támogatta.
Az pedig, hogy önök hálapénz-nyilvántartást szeretnének vezetni, hogy ki hol mennyi hálapénzt kér, az pedig egész egyszerűen elborzasztó, hiszen magának a rendszernek a konzerválását jelentené, és így tennék egyértelművé a tarifákat ebben a legalább 1958 óta magunk előtt görgetett rendszerben, hiszen hivatalosan akkor hangzott el először a hálapénz kifejezés egy MSZMP-kongresszuson.
Ahogy mondtam, már a fizetésemelések elején arra törekedtünk, hogy ez a hálapénz ellen hasson. Ennek egyértelmű jele volt az, hogy az a 3500 fiatal szakorvos, aki belépett az elmúlt években a rezidenstámogatási programba, 2011 óta, tehát az elmúlt öt évben, mindenki aláírta, hogy azért a 100-150 vagy 200 ezer forintos plusz ösztöndíjért, amit megkap, cserébe ő nem fog hálapénzt elfogadni. Bízunk benne, hogy ez a 3500 fiatal orvos tisztább és átláthatóbb rendszerben tevékenykedik.
Az is fontos, hogy maga a béremelés, amelynek a mértéke, ahogy mondtam, 107 plusz 100 ezer forint, illetve az ápolók esetében 2012-19 között 100 százalékos, tehát megduplázza az ő jövedelmüket, ez nem csak az alapbérre terjed ki. Ugyanúgy kiterjed a mozgóbér-elemekre. Emlékszik, a korábbi ’12-13-as béremelésnek ’15 nyarán történt meg az alapbérelemeken túl a mozgóbér-elemekre való kiterjesztése.
Nos, tehát ez az emelkedés magával húzza, följebb húzza az ügyeleti díjakat, följebb húzza a készenléti díjat, följebb húzza a rendkívüli munkavégzés bérpótlékát, följebb húzza a műszakpótlékokat, így mindegyiknél figyelembe kell venni, tehát ami valójában az orvosoknál, az ápolóknál a zsebükben jelentkezik, az nagyobb összeg is lehet.
(14.20)
Tisztelt képviselő úr, amikor arról beszél, hogy az egészség nem üzlet, hogy nem lehet a közfinanszírozott közegészségügy rovására magánhaszonra szert tenni, akkor gondoljon vissza a saját üzletére, amikor a szorongatott helyzetű orvosok helyzetét kihasználva őket akarta ön külföldre exportálni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me