DUNAI MÓNIKA

Full text search

DUNAI MÓNIKA
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Gúr Nándor azt mondta, hogy az önbecsülésre figyelni kell. Azt gondolom, hogy annak az embernek, akinek segélyből kellett élnie korábban, neki milyen önbecsülése volt. Azt gondolom, hogy azt nem lehet jó önbecsülésnek nevezni. Az, hogy valakit segítünk a munka világába visszatérni, és átmenetként - hangsúlyozom: átmenetként - közfoglalkoztatáshoz segítjük hozzá, az önbecsülését is ezzel javítjuk.
Amit Ander Balázs elmondott, sajnálom, hogy már nem tartózkodik az ülésteremben… (Jelzésre:) De itt van, bejött. Abban egyet tudunk érteni, hogy nagyon fontos, hogy a cigányok és a magyarok közötti együttélést minden erőnkkel elősegítsük, és ez egy fontos, kiemelt cél kell hogy legyen, és az is egyébként a kormány programjában, ugyanakkor azt nem szabad elfelejteni, hogy ezért mi elég sok mindent teszünk is. Nemcsak a családokat segítjük hozzá, nemcsak a gyermekvédelmi rendszert erősítjük ennek érdekében, hanem az oktatásban is hatalmas erőket csoportosítunk erre a célra.
Nem szabad elfelejteni a hároméves kortól való óvodáztatást. Nagyon nagy segítséget jelent azoknak a családoknak, ha bölcsődébe, óvodába tudják íratni a gyermeküket, az egyéni szocializációja és a fejlődése szempontjából, ha megfelelő pedagógiai keretek közé tud kerülni. Meggyőződésünk az, hogy az ebben a korai időpontban elkezdett fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy segítsük felzárkózni a leszakadó rétegeket, köztük azon családokat, akik nemzetiségeink között, többek között a cigányok között is valóban rászorulnak.
De azt sem szabad szem elől téveszteni és nem szabad tipizálni, hogy nem minden cigány család leszakadt család, nem minden cigány család szorul ilyen jellegű segítségre. Nem szabad őket lenézni. Nagyon sok és hála istennek, egyre több érettségizett és főiskolát, egyetemet végzett cigány él Magyarországon. Azt gondolom, hogy ezt az utat kell tovább folytatunk.
Azokat a kifejezéseket és azokat a vádakat pedig vissza kell utasítsuk, amiket Ander Balázs ebben a témában megfogalmazott frakciónk felé.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me