DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kommunista diktatúrának Magyarországon nagyon sokféle áldozata van. Talán számba se tudjuk venni azt a rengetegféle módot, amivel igyekezett emberek életét kerékbe törni, karriereket, családi együttléteket ellehetetleníteni a kommunista rendszer. Gondoljunk csak arra, hogy rögtön a megalakulásakor 800 ezer honfitársunkat hurcolt el valahová a Szovjetunióba, a sok száz vagy sok ezer kényszermunkatábor egyikébe, amit a nemzetközi közvélemény is csak gulágokként ismer. Ebből a 800 ezer honfitársunkból 200 ezer sohasem tért haza, hanem ott maradt ezen a kis málenkij roboton, ahogy cinikusan mondták a szovjet katonák, kis munkán.
De volt olyan két hónap, amikor 50 ezer embert bocsátottak el állásukból, mert politikailag nem voltak megbízhatóak. Emlékezhetünk a kuláküldözésekre, a padlássöprésekre, emlékezhetünk a földek elvételére, ami vidéki családok tízezreit - vagy inkább azt mondom: százezreit - tette vagy földönfutóvá, vagy teljes mértékben kiszolgáltatottá. Emlékezhetünk a halálos ítéletekre, az Andrássy út 60.-ra vagy a többi hasonló helyszínre, amelyek egy részét a nyilasoktól vették át a kommunisták, mind az épületet, mind az embereket, mind pedig a módszereket; csak éppen nem a fajelmélet nevében, hanem az osztályelmélet nevében, de ugyanazok az emberek más egyenruhában ugyanolyan kegyetlenséggel és embertelenséggel tevékenykedtek. Jól mutatja ezt a Terror Házában az átöltözőszoba, amelyben a Rákosi-rendszer már formanyomtatványt is nyomtatott azoknak az úgynevezett kisnyilasoknak, akiknek az embertelen szolgálatára igényt tartott az a rendszer.
De gondolhatunk a recski kényszermunkatáborra, ahol 1300 honfitársunk raboskodott, gondolhatunk arra a több mint 10 ezer emberre, akit Budapestről telepítettek ki pár év leforgása alatt, gondolhatunk arra a 13 ezerre, akit a Hortobágyra hurcoltak, akár kényszerlakhelyet kijelölve nekik, akár kényszermunkára kötelezve őket. Amikor visszatértek, nem foglalhatták el eredeti lakásukat, eredeti munkahelyüket, hanem mindvégig megbélyegzetten éltek. És gondolhatunk azokra az emberekre is, akik az ’56-os forradalom és szabadságharc után szenvedtek halált, voltak több százan vagy több ezren, akik a harcokban hunytak el, de bizony több száz halálos ítélet az, amit Kádár János rendszere hozott meg, és amivel próbálta az egész országot megfélemlíteni, és mindemellett 22 ezer embert még az ’56-os forradalom után is bebörtönöztek a forradalomban való részvétel miatt.
Rengeteg tehát a kárvallottja a kommunista rendszernek, akiket akár jogilag, akár egzisztenciálisan, akár más módon igyekeztek ellehetetleníteni, nehéz helyzetbe hozni. Azt hiszem, az egykori szocialista-liberális kormányzat hozzájuk való hozzáállását jól mutatja, hogy 2008-tól kezdve, amikor a gazdasági megszorításokat lépésről lépésre végrehajtották, pontosan ezeknek az embereknek a nyugdíj-kiegészítését fagyasztották be elsőként, és nem emelték ugyanúgy, ahogy az alapnyugdíj összegét.
A 2010 után hivatalba lépő Fidesz-KDNP-kormánynak tehát feladata volt, hogy ezeket az elmaradt emeléseket kompenzálja. Ezt meg is tettük, és összességében 50 százalékkal emeltük a tartós szabadságelvonást elszenvedett kommunistaáldozatok nyugdíj-kiegészítését. Ezzel messze nem tudjuk sem szenvedésben, sem anyagiakban kompenzálni azt, amit nekik igazságtalanul és bűntelenül el kellett szenvedniük, de legalább jelképesen tudtunk az ő javukra is intézkedéseket hozni, pótolni azt, amit elődeink nem tettek meg.
Fontosnak tartottuk, már csak a velük való szembenézés szempontjából is, hogy nemzetközi fórumok nyomása, sőt, kötelezése ellenére is a kommunista szimbólumokat, a vörös csillagot vagy a sarló-kalapácsot ugyanúgy tiltja a magyar büntető törvénykönyv, mint a nyilaskeresztet vagy a horogkeresztet, vagy az SS-jelvényt. Egyiket sem lehet használni, azt hiszem, ez az európai demokratikus hozzáállás alapértéke és alapvető elvárása, hogy egyik diktatúra jelképei se legyenek használhatóak, csak történelmi szemléltetés céljából.
Magyarország a rájuk való emlékezés európai motorja is kívánt lenni, ezért 2011-ben, a magyar EU-elnökség alatt javaslatunkra, magyar-lengyel-litván kezdeményezésre elfogadtuk, hogy augusztus 23-a a XX. századi önkényuralmi rendszerek európai közös emléknapja, mármint az áldozatokra való emlékezés közös emléknapja. Az is fontos, hogy a magyar büntető törvénykönyv immáron expressis verbis tartalmazza, hogy a kommunizmus bűneit, a kommunista vezetők rémtetteit nem lehet tagadni. Ez bűncselekmény, ugyanúgy, mint a holokauszt tagadása. Bárki, aki tagadja azokat a kegyetlenségeket, amiket akár ’49-ben, ’49 után vagy ’56-ban, ’56 után követtek el a kommunista államrend nevében, aki tagadja ezeknek az embertelenségét, jogtalanságát, tisztességtelenségét, az most már bűncselekményt követ el Magyarországon, éppen ezért felelősségre vonható.
A Szocialista Párt pedig maga dönti el, hogy mit tesz azokkal a véleményekkel, amelyek tagadják az ’56-os forradalmat és a forradalom értékeit, de hát azt nekik is viselniük kell, hogy aki néma marad ebben a helyzetben, az cinkosa annak, aki tagadja az ’56-os forradalmat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
