BÓNA ZOLTÁN,

Full text search

BÓNA ZOLTÁN,
BÓNA ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány november közepén nyújtotta be a most tárgyalt javaslatot, amely a 223/2009/EK rendelet módosításának végrehajtásából eredő jogharmonizációs kötelezettség teljesítése, valamint az európai statisztika gyakorlati kódexének auditja kapcsán tett ajánlások megvalósítása érdekében szükséges. Az előterjesztés a hivatalos statisztikára vonatkozó törvény megalkotásáról és a KSH jogállására vonatkozó rendelkezések kiegészítéséről szól. Úgy gondolom, hogy döntéshozóként rendkívül nagy jelentősége van, hogy pontos, ellenőrzött minőségű információk alapján dolgozzunk, hozzuk meg döntéseinket. Valószínűsítem, hogy az Európai Parlament is hasonló álláspontot képviselt, amikor módosította a rendeletet.
Az új törvény tartalmazza a KSH elnökének kinevezésével, felmentésével kapcsolatos részletes szabályokat, a KSH hivatalos statisztikai szolgálaton belüli koordinációs hatáskörét és eljárásrendjét, beleértve a nemzeti statisztika gyakorlati kódexének kidolgozását, a hivatalos statisztikai szolgálat tagjaival kapcsolatos akkreditációs és ahhoz kapcsolódó felülvizsgálati jogkör megállapítását és a hivatalos statisztikai szolgálaton belüli koordinációval kapcsolatos kérdések megvitatásához a nemzeti statisztikai koordinációs testület létrehozását.
Az imént említett rendelet és ebből fakadóan a javaslat célja a nemzeti statisztikai hivatalok koordinációs szerepének megerősítése. A rendelet 5. cikke kimondja, hogy az NSH koordinációs szerepének az 1. cikkel összhangban az európai statisztikai programban meghatározott, európai statisztikák fejlesztéséért, előállításáért és közzétételéért felelős valamennyi egyéb nemzeti hatóságra ki kell terjednie. Az NSH különösen felel a statisztikai tervezés és jelentéstétel, a minőség-ellenőrzés, a módszertan, az adattovábbítás és az európai statisztikai rendszer statisztikai tevékenységeiről folytatott kommunikáció nemzeti szinten történő koordinációjáért.
(11.20)
A fenti rendelkezésekkel összhangban a hivatalos statisztikáról szóló törvény kimondja, hogy a hivatalos statisztikai szolgálat tagja az a szervezet lehet, amely közfeladatának részeként hoz nyilvánosságra hivatalos adatokat, és amelynek szervezete és működése megfelel a nemzeti statisztika gyakorlati kódexében és az európai statisztikai rendeletben foglaltaknak.
A jogszabály több jogot is biztosít a KSH elnöke részére, ebből következik, hogy a koordináció alapja a hivatalos statisztikai szolgálat tagjaival együttműködve kidolgozott, de a KSH elnöke által kiadott iránymutatások, elvek összességéből áll.
Szeretném kiemelni, hogy az ellenőrzés legfontosabb új eszköze a KSH által végzendő akkreditációs eljárás lesz. Az akkreditáció egy önértékelő kérdőíven fog alapulni, és helyszíni audit megbeszélést is tartalmaz. Az akkreditáció célja elsősorban a fejlesztésre szolgáló területek feltárása és ennek alapján intézkedések meghatározása. Megjegyzem, hogy az akkreditációs eljárás részletes szabályait a törvényhez kapcsolódó kormányrendelet fogja megállapítani.
Másrészről meg kell említeni az adatfelvételekkel kapcsolatos koordinációt. Az adott tárgyévre vonatkozó, a hivatalos statisztikai szolgálat által végzett statisztikai adatfelvételeket az országos statisztikai adatfelvételi program tartalmazza. Hadd jegyezzem meg, hogy az országos statisztikai adatfelvételi program alatt a hatályos szabályozás szerint csupán a kormány rendeletében előírt, meghatározott személyi körre vonatkozó kötelező adatgyűjtéseket értjük. Az egységesség érdekében a program nem csupán a kormány által rendeletben elrendelt kötelező adatgyűjtéseket fogja tartalmazni, hanem keretként szolgál a hivatalos statisztikai szolgálat adatfelvétellel kapcsolatos tevékenységéhez. Összességében elmondhatom, hogy a természetes személyek adata kivételével a kötelező közvetlen adatgyűjtéseket továbbra is kormányrendelet fogja tartalmazni, melynek szakmai tartalmát a KSH koordinálásával kell összeállítani.
A második témakörben a KSH jogállását és szakmai függetlenségét szeretném ismertetni. A KSH jogállása továbbra is kormányhivatal maradna, ugyanakkor a törvény több speciális - szakmai függetlenséget biztosító - rendelkezést tartalmaz, amely eltér a kormányhivatalokra vonatkozó általános szabályoktól. Természetesen általános garancia lefektetésre kerül, azonban ezen túl beszélhetünk még szervezeti, költségvetési és az elnök személyi önállóságáról külön-külön.
A harmadik egység az adminisztratív állományokhoz való hozzáférésről szól. Az adatszolgáltatók terheinek csökkentése érdekében az európai szabályozás előírja, hogy a nemzeti statisztikai szolgálatok az adminisztratív és hatósági adatforrásokhoz, nyilvántartásokhoz azonnal és ingyenesen hozzáférjenek statisztikai feldolgozás céljából, mivel ezzel potenciálisan kiválthatók a gazdálkodó szervezeteket és természetes személyeket közvetlenül terhelő adatgyűjtések.
Az adminisztratív nyilvántartás fogalma kapcsolódik ide, amelyet úgy határoznék meg, hogy olyan másodlagos adatforrás, amelyben tárolt adatok gyűjtését vagy azokról nyilvántartás vezetését jogszabály írja elő az adminisztratív adatforrás kezelője számára. A rendelkezés arra irányul, hogy amennyiben az nem sérti az eredeti adatkezelési célt, az adminisztratív nyilvántartások olyan fogalmakat, osztályozásokat használjanak, illetve adatokat tartalmazzanak, amelyek alkalmassá teszik azokat a statisztikai célú felhasználásra, ezáltal kiváltva közvetlen adatgyűjtéseket és csökkentve az adatszolgáltatók terheit vagy javítva a statisztikák minőségét. Amennyiben megfelelő tartalmú adminisztratív nyilvántartások állnak rendelkezésre, úgy redukálódnak az adatszolgáltatók adminisztratív terhei.
Nem utolsósorban pedig nézzük az adathozzáférés és a nyilvánosságra hozatal témakörét! A statisztikai adatok a törvényben meghatározott kivételekkel nyilvánosak, mivel a statisztika alapvető célja a tájékoztatás. Az adatszolgáltatók bizalmának megőrzése érdekében ugyanakkor létfontosságú az adatok megfelelő védelmének biztosítása. A statisztikai adatfelvétel keretében kezelt egyedi adat kizárólag statisztikai célra használható. Tilos annak bármely nem statisztikai folyamaton kívüli célra használása. A statisztikai adatok kezelésével kapcsolatos szabályokat belső szabályzatban állapítja meg a KSH, illetve a hivatalos statisztikai szolgálat tagjának vezetője.
Fontos szabály, hogy a statisztikák hatékony előállítása érdekében a hivatalos statisztikai szolgálat tagjai cserélhetnek egymás között statisztikai célból felvett adatokat, ez az adatcsere ugyanakkor a KSH- és az MNB-törvényben foglaltak szerint az MNB kivételével nem terjedhet ki egyedi adatokra.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Összességében elmondható, hogy a hivatalos statisztika a demokrácia egyik fontos eszköze, amely lehetővé teszi az adatok felhasználói számára, hogy független forrásból származó, nyilvános és tudományosan megalapozott módszertan alkalmazásával készült adatokra alapozzák döntéseiket.
A fentiekre tekintettel kérem, hogy támogassák az előterjesztést. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportja támogatását fejezi ki. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me