CSEPREGHY NÁNDOR,

Full text search

CSEPREGHY NÁNDOR,
CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a szót. Kevésbé számítok parázs vitára, mint az előző törvénymódosítás kapcsán, habár ha azok az ambíciók, amelyeket államtitkár-kollégám megemlített, teljesülnek, akkor a statisztikai mutatók tekintetében is kimutatható eredménye lesz a magyar nemzetgazdaság szempontjából a filmiparnak. Azt gondolom, hogy az előző vita ellenére ebben minden parlamenti frakció egyet tud érteni, és meg is teremtettük a konszenzust.
Tisztelt Elnök Úr! Áttérve a statisztikáról szóló törvényjavaslatra, engedjék meg, hogy néhány alapvetést ismertessek az Országgyűléssel. Azt gondolom, abban is megegyezés, konszenzus van, hogy a statisztika a demokrácia fontos eszköze, hiszen egy nagyon pontos mérőszámot ad különböző szakpolitikai vitákhoz, amelyhez minden parlamenti párt, vagy akár csak a közügyek iránt érdeklődő közvélemény ki tudja fejteni a véleményét, illetve az alapján tud állást foglalni bizonyos kérdésekben. Ha a demokrácia fontos eszköze, akkor nagyon fontos, hogy független forrásból származó adatokról beszéljünk, megbízható adatokról, tényszerű és tudományosan megalapozott módszertan alapján született adatokról, amelyeknek ellenőrzött a minősége és biztosított a nyilvánossága. Tehát az információkra alapozva bárki szakpolitikai, gazdaságpolitikai vagy üzleti és személyes döntései kapcsán is támogatást kaphasson egy állami szervezettől.
A statisztikáról szóló törvényt 23 éve fogadta el a Magyar Országgyűlés, a törvényt az elmúlt 23 év során eddig összesen 27-szer kellett módosítani. A hivatalos statisztika, a hazai és nemzetközi működési környezete, az informatikai infrastruktúra változásai, az európai uniós jogszabályi környezet, ezen belül az európai statisztikai rendszer működésével kapcsolatos jogszabályok változása a hivatalos statisztikára és a KSH működésére vonatkozó nemzeti szabályok gyökeres átalakítását is igényli, amit konzisztens módon csak egy új, a mai kornak megfelelő statisztikai törvény megalkotásával lehet a kormány véleménye szerint garantálni, illetve biztosítani.
Tisztelt Képviselők! A statisztikáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelet módosítása összhangban áll a magyar EU-elnökség alatt elfogadott úgynevezett hatos csomaggal, a statisztikai adatok megbízhatósága iránt megfogalmazott követelményekkel. Emellett a Tanácsnak a gazdasági szereplők adminisztratív terheinek csökkentésére vonatkozó kezdeményezését is támogatja az új, önök előtt fekvő szabályozás.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A módosult szabályozási környezetben indokolt tehát a hivatalos statisztika szabályainak új törvényben történő rögzítése. A Központi Statisztikai Hivatal jogállásának és a hivatalos statisztikai szolgálatra vonatkozó szabályoknak a meghatározása során a törvényjavaslat biztosítja, hogy a hivatalos statisztika semleges és működése hatékonyságának, eredményességének érdekében megfelelő garanciákkal rendelkezzen. A törvényjavaslat tovább erősíti a KSH mint kormányhivatal szakmai függetlenségére vonatkozó szabályokat és a KSH elnökének jogosítványait. Ennek megfelelően a szakmai függetlenség biztosítása érdekében a törvénytervezet kimondja, hogy a jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök nem sérthetik a Központi Statisztikai Hivatal szakmai függetlenségét. A törvényjavaslat megerősíti, hogy a Központi Statisztikai Hivatal elnöke törvényben meghatározott feladatkörében nem utasítható.
A törvényjavaslat emellett részletesen szabályozza a KSH elnökének és elnökhelyetteseinek kinevezésére vonatkozó szabályokat. A törvényjavaslat részletesen szabályozza az adminisztratív adatokhoz való hozzáférés adatvédelmi biztosítékait és természetesen az adatátadás gyakorlati szabályait. Nagyon fontos garancia, hogy a törvény továbbra is egyértelműen kimondja, hogy tilos a statisztikai célból kezelt egyedi adat nem statisztikai célú felhasználása, különös tekintettel az egyedi adat büntető-, polgári peres, nem peres eljárás, hatósági adóigazgatási eljárás során történő felhasználására, illetve belföldi jogsegély keretében történő átadására is.
Mindezek alapján a korábbi szabályozással összhangban nem hozható nyilvánosságra az egyedi statisztikai adat, azaz olyan adat vagy adatok olyan együttese, amely a mindenkori legjobb technikai lehetőségek igénybevételével lehetővé teszi annak a vállalkozásnak, intézménynek vagy személynek a közvetlen vagy közvetett azonosítását, amelyre vagy akire az adatok vonatkoznak. A fenti szabály alól a törvényjavaslat rendkívül szűk körben tesz csupán kivételt. Ezen kivételek különösen az adatszolgáltató saját adataival való rendelkezési jogának gyakorlását, az európai uniós szintű jogszabályi rendelkezés esetén az európai statisztikai rendszer, illetve a központi bankok európai rendszere részére történő átadását, valamint a hivatalos statisztikai szolgálat egymás közötti adatátadását foglalják magukban, amelyet a hivatalos statisztikák költséghatékony és jobb minőségű előállítása tesz indokolttá.
A törvényjavaslat az európai uniós szabályozási gyakorlattal összhangban külön rendelkezik a hivatalos statisztikai adatokhoz való tudományos célú hozzáférés szabályairól. Tudományos kutatások céljára sok esetben a táblázatos adatoknál részletesebb adatokra van szükség, melyek esetében fennállhat a közvetett azonosítás kockázata. A törvényjavaslat megfelelő adatvédelmi biztosítékok mellett lehetővé teszi ezeknek az adatoknak a tudományos célú kutatását, elismerve a tudományos célhoz fűződő kiemelt nemzeti érdeket.
Összegezve, a jelen törvényjavaslat minden tekintetben megfelel a modern statisztikai szabályozásra vonatkozó nemzetközi szabályoknak és gyakorlatoknak, megerősíti a Központi Statisztikai Hivatal függetlenségét, biztosítja a hivatalos statisztika egységes elvek szerint történő, hatékony előállításának feltételeit és megfelelő garanciákat biztosít mind a statisztikát előállítók, mind az adatszolgáltatók és a statisztikát felhasználók számára.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Ennek szellemében kérem, hogy támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me