CSEPREGHY NÁNDOR,

Full text search

CSEPREGHY NÁNDOR,
CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szólás lehetőségét; igyekszem nem beleesni még egyszer az előző hibába.
A jegyző úrnak szeretnék két kiegészítést tenni. Egyrészt fel szeretném hívni a figyelmét, hogy a Statisztikai Hivatal által publikált statisztikai adatok mögötti módszertan is nyilvános, tehát pont ez ad lehetőséget arra, hogy ezeket a vitákat lefolytassuk.
Ha megengedi, a munkaerőpiaci kérdésekre nem reagálnék most, itt leszek a délutáni vitában is, és ott lesz alkalmam.
Illetve tetszett kérdezni az elnöki mandátum hosszát. Az Európai Unión belül, az európai uniós tagállamokban öt és nyolc év között működik egy… (Gúr Nándor: A hat nincs közte?) De, a hat is közte van, és a hét is közte van, tehát akkor, azt gondolom, egy-egy ebben a tekintetben a megoldás.
Egyed képviselő úrnak szeretném egyrészt megköszönni azt, hogy végre eljutottunk oda, hogy a vitában a Jobbik elismeri, hogy a közfoglalkoztatás is munkának számít, és igenis bele kell tartoznia. Azzal a vitában még mindig egyetértek önnel, hogy ez a pénz kevés, sőt azt is ki merem mondani, hogy szerintem nagyon nehezen lehet megélni ebből a pénzből, ha egyáltalán meg lehet élni, ezt is ki akarom mondani. Azt szeretném azonban mindenképpen megvilágítani, hogy ha jól láttam, akkor itt nem arról van vita, hogy ezek az emberek foglalkoztatottak-e vagy sem, itt egy bérvita van, de ezt a bérvitát nem gondolom, hogy a statisztikai törvény módosításánál kell lefolytatni. A rezsicsökkentés, például a húsok áfájának a csökkentése pedig mind-mind olyan intézkedés volt, ami igenis pont ezeknek az embereknek, azt gondolom, sokat segített, azoknak is, akik fával fűtenek, és azoknak is, akik adott esetben nem.
Azt gondolom, az elmúlt időszak kormányzati intézkedései mind-mind jelentős segítséget nyújtottak azoknak a családoknak, akik valóban segítségre szorulnak, és örülünk annak, hogy egyre kevesebben vannak, és többen olyanok, akik pedig kikerülnek ebből a kategóriából. Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me