GÚR NÁNDOR

Full text search

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Nem bíráltam az elnököt, a helyzetet vázoltam, és azt mondom, hogy így bővebben kell kifejtenem mindazt, amit akkor egy szóval vagy két szóval jeleztem az államtitkár úr felé. Tartózkodnék a bírálattól. (Közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból, többek között: Nagyon helyes!)
Államtitkár Úr! A dolog lényege, amiért újra szót kértem, az egyik részét Bárándy képviselőtársam szóba hozta. Ez arról szól, hogy ha bármilyen új metódust, ha bármilyen új metodikát kitalálnak bármire, bármihez illesztetten, jelesül itt a létminimum számítása volt a placc a porondon, akkor ez nyilvánvalóan úgy korrekt, hogyha mondjuk, a visszaszámítolások is megtörténnek hosszú évekre, akár kormányzati ciklusokra vonatkoztatva. Mert az, hogy valamit mától, holnap másként nézünk, másképp tekintünk rá és más szabályozási keretek közé foglaljuk, azzal nyilvánvalóan torzítjuk; torzítjuk a rendszerről alkotott kép kialakulását. Önök megítélésem szerint ezt előszeretettel használják.
Erről szól a létminimum számítása és az új létminimum számítása is, amely tekintetében nyilván azt kívánják kikerülni, hogy a szegénység vonatkozásában az önök politikai céljaihoz illesztetten kedvezőbb képet lehessen festeni a valós helyzetről, mint amilyen egy korábbi számítási metodika alapján. Vagy folytatni kellene egy hosszú távon, hosszú évtizedeken keresztül kialakult metódus alapján a számítást, vagy ha változtatnak, akkor hosszú évtizedekre visszamenőleg meg kellene mutatni, hogy ezen modell alapján az hogyan és miképpen nézett ki. Ez így korrekt lenne. Úgy, ahogyan önök ezt ma csinálják, csináltatják, az úgy meg az én értékítéletem szerint inkorrekt. Ezen változtatni kellene.
A másik dolog, a kinevezéssel kapcsolatosan: ön azt mondja, hogy az Európai Unió kötelékei között alapvetően 5-8 év ez az időintervallum. Nálunk ez 6 év volt, most 7 évre kívánják változtatni. Erre kérdeztem én rá nagyon egyszerűen, hogy: miért, a 6 nem volt közte? Mondja ön: a 7 is közte van. Igen, mind a kettő igaz; csakhogy ha a 6 közte van, akkor miért kell 7-re változtatni? Annak valami oka van. Nemcsak az oktalanság vezérli, vezeti önöket vagy önt e tekintetben. Akkor az okra lennék kíváncsi. Miért? Ha az 5-8 közé beesett a 6, akkor miért? Mert ha 7-8 lenne, akkor értem, de ha az 5-8 közé esik a 6, akkor miért a 7? Valami okot, valami kézzelfoghatót, valami szükségszerűt, bármit.
A másik dolog, amire nagy tisztelettel fel szeretném hívni a figyelmét: igazából azt szeretném kérni, ha lehet, hogy a statisztikai adatok életre hívását, életre hívódását ne a politikai céljaikhoz illesztetten vezéreljék. Tudom, hogy nem kézi vezérlés működik, tudom. De indirekt formában se adjanak olyanfajta útmutató jeleket, amelyek egyértelművé teszik, hogy hogy kell a Statisztikai Hivatalnak, amelynek függetlenként kellene működnie, önöket kiszolgálni, mert ezáltal veszítik el a függetlenségüket és ilyen értelemben a hitelességüket is.
Önök pedig a feldolgozott adatokat tényleg ne csak a politikai céljaikra használják, hanem pont annak érdekében használják, hogy abból hogyan és miképpen lehet olyan értelemben építkezni, hogy az emberek javát szolgálják. Ne a becsapás megteremtésének az alapját szolgálja mindez, ne! Ezt idézőjelbe teszem. Ne a visszaélés lehetőségét teremtse meg ilyen értelemben. Vagy ne erősítsék azt a gondolkodást, ami arról szól, hogy mit nem kell vagy szabad megmutatni, az elhallgattatás története. Érti? Ne csak számok, amiről az előbb már szót váltottunk, hanem a számok mögötti tartalmak is jelenjenek meg, mert akkor az a valóságot, az igaz képet tudja megmutatni.
Tudja, ha ma feltennénk magunknak a kérdést, hogy mit mutatnak meg és mit nem mutatnak meg, akkor a „mit nem mutatnak meg” kategóriájába nagyon sok mindent fel lehetne sorakoztatni, amely ha megmutatásra kerülne, akkor sokkal közelebb kerülnénk egy valós kép kialakításához, de ehhez kell a valós, tényleges függetlenség. Ehhez nyilván kell az elfogulatlanság és sok minden egyéb más is.
Ezért fontos egyébként - visszatérek megint, egy gondolattal - a hosszú távú sztenderdek alapján történő működés. Ezért fontos az, hogy belátható, ciklusokat átívelő, azokon túlnyúló időszakokban azonos mérési metódusok alapján történjenek a számbavételezések, és ne a politikai érdekek szerinti megváltoztatás következzen be.
És a végén még egy dologra visszatérnék, ez pedig megint csak a közfoglalkoztatottak dolga. Államtitkár Úr! Aki értékteremtéssel, hozam-, többlettermeléssel párosuló tevékenységet tud folytatni a közfoglalkoztatás keretei között, az természetesen az ön értékrendje és az én értékrendem szerint is dolgozó ember. Viszont azoknál az embereknél, akiket meg olyan helyzetbe hoznak, és sajnos vannak ilyenek, hogy ahogy mondtam, csak a saját önbecsülésüket tapostatják szét saját magukkal, mert sokkal többre lennének képesek, de ennek a lehetősége nem adatik meg a számukra, ez a kérdés már másképpen vetődik fel.
És még egyszer, ne próbáljon meg se ön, se más kormánytag olyan helyzetet megmutatni, beállítani, ami arról szólna, hogy az ellenzék képviselői nem tisztelik és nem becsülik a közfoglalkoztatottakat. Már csak azért is becsüljük és tiszteljük, mert Magyarországon sajnos nagyon sok kistelepülésen, főleg ott, ahol mi éljük az életet, Észak-, Északkelet-Magyarországon, de van máshol is, Dél-Magyarországon is, nagyon sok embernek nem is jut más lehetőség.
Az nem becsüli a közfoglalkoztatottakat, aki kevesebb pénzt ad nekik, mint amennyit 6 évvel ezelőtt kaptak, meg az nem becsüli a közfoglalkoztatottakat, aki abba a helyzetbe sodorja őket, hogy önmagukat kell marcangolni amiatt, mert többre lennének képesek, de a lehetőség nem adatik meg a számukra. Sokkal inkább azon legyenek, hogy ezek az emberek minél hamarabb az elsődleges munkaerőpiacon, a gazdasági szféra keretei között tudjanak tevékenységet folytatni. Sokan vannak köztük olyanok, akik ma is képesek lennének erre.
(12.50)
Mert közalkalmazottból lettek közfoglalkoztatottak, mert olyan élethelyzetbe kerültek, ami az ő igényeiket nem igazán elégíti ki. Úgyhogy tennivaló van e tekintetben rengeteg. De arra a hat-hét évre azért valami értelmes választ elvárnék, államtitkár úr. Előre is köszönöm. Elnök úr, köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me