SIMON RÓBERT BALÁZS,

Full text search

SIMON RÓBERT BALÁZS,
SIMON RÓBERT BALÁZS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kocsis Zoltán, az elmúlt 40 év magyar zeneművészetének egyik legmeghatározóbb művészegyénisége, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar klasszikus és kortárs zene hazai és külföldi bemutatásában, 2012-ben vehette át a Corvin-láncot Áder János köztársasági elnöktől, Orbán Viktor miniszterelnöktől és Kövér Lászlótól, az Országgyűlés elnökétől. Ő akkor ezekkel a szavakkal köszönte meg az elismerést: „Ha ez a kitüntetés a Horthy-korszak restaurációjára irányuló kísérlet része lenne, természetesen nem fogadhatnám el.
Szeretném azonban azt hinni, hogy ma, 2012-ben az efféle próbálkozások időszerűtlenek, értelmetlenek és nevetségesek, éles ellentéteként a Hunyadi Mátyás nevével fémjelzett haladó szellemű gondolkodásnak, fejlett igazságérzetnek és a kultúra iránti elkötelezettségnek. Hiszem, hogy döntésemmel hozzájárulhatok a manapság égetően szükséges társadalmi összefogáshoz.” Szép és igaz szavak ezek, és 2016-ban még inkább időszerűek. Azért kezdtem ezzel az idézettel a felszólalásomat, mert elejét szeretném venni ellenzéki képviselőtársaim támadásainak, akik bizonyára megragadják az alkalmat, és arról fognak beszélni, hogy a kitüntetés Horthy Miklós nevéhez köthető. A kitüntetés egyébként Klebelsberg Kunó ötlete is volt, ő is az egyik alapötletadó volt, aki maga is nagy műveltségű miniszterként ismert. Továbbá egy olyan uralkodóról nevezték el, aki komoly mecénási tevékenységet fejtett ki, és értő módon pártfogolta a kultúrát és a művészetet.
Szeretném továbbá leszögezni, hogy számos olyan kiváló ember kapta meg ezt a kitüntetést, akikre miniszter úr az expozéjában már utalást tett, akikre mindannyian büszkék lehetünk. A teljesség igénye nélkül én is kiemelnék néhány nevet: Dohnányi Ernő, Herczeg Ferenc, Korányi Sándor, Teleki Pál, Reményik Sándor, Rudnay Gyula, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Szent-Györgyi Albert, Molnár Ferenc, Bajor Gizi. És még hosszan sorolhatnám a sort, akikkel most is büszkén vállalhatunk közösséget, minden haladó magyar ember ezt megteheti.
A Corvin Mátyásról történő elnevezés tehát igenis alkalmas arra, hogy a magyar tudomány, kultúra és oktatás terén végzett kiemelkedő tevékenységet kellőképpen és méltóképpen elismerje.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Corvin-láncot tehát olyan személyek kapják, akik különleges módon járultak hozzá a kultúrához, a tudományhoz, a magyar közgondolkodás jobbításához. A díjazottak, más kitüntetések birtokosaitól eltérően egy testületet alkotnak. Az előttünk fekvő törvényjavaslat a Magyar Corvin-lánc Testület köztestületté alakításáról rendelkezik, és a testület működéséhez szükséges legalapvetőbb szabályokat állapítja meg. A köztestület megalapítására 2017. január 1-jével kerül sor. A testület feladataira vonatkozó szabályok érdemben nem változnak, azok kormányrendelet helyett a köztestületi jogállás miatt törvényben kerülnek megállapításra.
Nem változik a kitüntetés rendje sem, arra továbbra is a Magyar Corvin-lánc Iroda tesz javaslatot, a testület pedig véleményezi az iroda javaslatát. A testület tehát közhasznú szervezetként működik, azzal, hogy esetében a felügyelőbizottság létrehozása nem lesz kötelező. A közfeladatai ellátásához szükséges forrásokat költségvetési támogatás formájában kapja majd meg a központi költségvetésből, de nem válik az államháztartás részévé.
A jövőben ellátandó közfeladatok biztosíthatják a magyar és egyetemes kultúra értékeinek határozott megjelenítését, erősítik a magyar művészeti élet hagyományainak tiszteletét. A köztestületi működés hozzájárulhat a speciális közfeladatok színvonalas ellátásához, szervezeti és működési sajátosságaiból adódóan rugalmasan és könnyen alkalmazkodhat az aktuális kihívásokhoz.
A javaslat alapján, mint elhangzott, a Róheim-villa a testület tulajdonába kerül, és a testület hajtja végre annak felújítását. A köztestület megalakulását, majd az alapvető szervezeti és működési keretek kialakítását követően a testület érdemben bekapcsolódik, így felelősséget vállal az állami feladatok ellátásában. Azt gondolom, hogy közös érdekünk, hogy az Alaptörvény szellemében biztosítsuk a köztestület hatékony működése érdekében szükséges további feltételeket.
(Az elnöki széket dr. Hiller István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Az épületben méltó otthonra lelhet és saját arculattal jelenhet meg az értékteremtő munka és a szellemi integráló szerep. Várhatóan a patinás épület nemcsak műemlékként, hanem szimbolikus értelemben a művészetek szellemi otthonaként is új életre kel, és megjeleníti a kormány nemzeti értékteremtő és művészettámogató elkötelezettségét.
Megjegyzem, hogy a földszinti részén lakott Magyarország korábbi miniszterelnöke, gróf Tisza István, az első emeleten pedig Róheim Samu családjával és személyzetével, valamint egy időben a Corvin-lánc Testület székhelye is volt az épület.
Felszólalásomat Kocsis Zoltán szavaival kezdtem, és hasonlóan a Lázár János miniszter úr kitűnő expozéjában már idézett Klebelsberg Kunó gondolataival fejezem be, amely így hangzik: „Nekünk magyaroknak nagy nemzeti erényeink mellett talán legnagyobb hibánk abban van, hogy nincs meg nálunk a kellő kohézió. Nincs meg a kellő kohézió személyes tekintetben, és gyakoriak közöttünk a viszályok, de nincs meg nálunk a kellő kohézió különösen tárgyi tekintetben.”
Tisztelt Képviselőtársaim! Mit mondhatnék zárásként ezen gondolatok után. Azt, hogy ez a kohézió, azaz összetartó erő végre mutatkozzon meg bennünk, magyarokban, például most, e törvényjavaslat tárgyalásánál, majd elfogadásánál. A Fidesz-frakció vezérszónokaként jelzem, hogy frakciónk maximálisan támogatja a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti sorokból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me