SZÁVAY ISTVÁN,

Full text search

SZÁVAY ISTVÁN,
SZÁVAY ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik Magyarországért Mozgalom kiemelten fontosnak tartja a legmesszebbmenőkig megbecsülni azokat a honfitársainkat, akik a magyar oktatás és a művelődés, valamint a tudomány és a művészet terén maradandót alkotnak, hiszen ezzel a magyar kulturális, tudományos és művészeti fejlődésben szereznek elévülhetetlen érdemeket itthon és külföldön egyaránt, öregbítve ezzel hazánk hírnevét a világban. Ezért is támogattuk 2011-ben a Corvin-lánc újbóli adományozását lehetővé tevő törvényjavaslatot.
A kitüntetést 1930-ban alapította vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzónk. Nem tudom, miért ne lehetett volna ezt kimondani, vagy kinek a számára nem volt ez világos, hogy utaljak szocialista képviselőtársamra. Abból a célból alapította a kormányzó ezt a kitüntetést, hogy jutalmazza a magyar kultúra, a tudomány és a művészet terén maradandót alkotókat, akik tevékenységükkel hozzájárultak nemzetünk emelkedéséhez. Nem véletlen, hogy már a Corvin-lánc első, 1930. évi kitüntetettjei között megtaláljuk a 20-as évek katasztrofális nemzetgazdasági körülményei között is három év alatt 5 ezer tantermet és tanítói lakást építő gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minisztert. Megérdemelten kapott Corvin-láncot a 30-as években és a 40-es évek elején mások mellett Herczeg Ferenc író, Ravasz László református püspök, Hóman Bálint történész, Reményik Sándor költő vagy épp Lehár Ferenc zeneszerző. Lehár ráadásul úgy kapta meg 1943-ban e magas rangú kitüntetést, hogy feleségét zsidó származása, öccsét, Antalt pedig Belgium német elfoglalása miatt tett megjegyzései miatt a Gestapo állandóan zaklatta. Karakán kiállás volt tehát ez a kor kultúrpolitikusai részéről a zeneszerző és családja mellett.
Ezt követően hosszú szünet következett a Corvin-lánc adományozásának történetében, majd 2001-ben az első Orbán-kormány élesztette újjá, ám a 2002-es kormányváltás után a díjat többé nem adták át, bár meg nem szüntették azt, az akkori kancelláriaminiszter szerint ugyanis e tudományos, művészeti, kulturális megbecsülést kifejező díj a Horthy-korszak utánérzését keltette a baloldali és liberális értelmiség körében. Nagyon sajnálom egyébként, de egyben nagyon jellemzőnek is tartom az MSZP kritikus és támadó hozzáállását; nagyon sajnálom, tisztelt szocialista képviselőtársaim, hogy önök továbbra sem hajlandóak nemzeti ügyek mellé odaállni. Önök nemzeti konszenzust követelnek, de ezt a nemzeti konszenzust éppen önök rúgják fel. Továbbra is úgy néz ki, és nagyon sajnálom, hogy önök továbbra sem képesek a nemzetellenes elődeik vörös árnyékát átlépni. (Dr. Varga László: Szégyelld magad! Szégyelld magad!)
Nagy örömmel töltött el tehát bennünket, hogy 2011-ben az Országgyűlés a kitüntetés ismételt adományozása mellett döntött. Öröm ez azért, mert a díjon keresztül még inkább meg tudjuk becsülni azokat a tudósainkat, művészeinket, akik a legtöbbet teszik a magyar kultúra fennmaradásáért és fejlődéséért, és öröm azért is, mert a Horthy-korszak egyik nagyszerű kezdeményezését ültette át mai keretek közé.
Bár Lázár miniszter úr minden kormányzatot, így a mostani Fidesz-kormányzatot is rezsimnek minősítette, ez ellen természetesen én nem kívánok szót emelni, azonban úgy gondolom, a Horthy-korszak esetében ennek a kifejezésnek a használata nem biztos, hogy feltétlenül pontos és történelmi.
Tisztelt Országgyűlés! Bár a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény létrehozta a Magyar Corvin-lánc Testületet, amelyet maguk a kitüntetettek alkotnak, a testület működését azonban akkor még csak a 86/2012. számú kormányrendelet határozta meg. Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja tehát az, hogy az eddig csak rendeleti szinten szabályozott Magyar Corvin-lánc Testület feladatait és működését, illetve a testület által megjelenített és gondozott értékeket magasabb, törvényi szinten szabályozza, ráadásul a jogszabálytervezet szerint a testület a 2006. évi LXV. törvényben meghatározott köztestületté alakul, így feladatai immár törvényileg meghatározott közfeladatokká válnak.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom ezt természetesen üdvözli, hisz így kimondásra kerül, hogy közfeladat a magyar nemzeti oktatás és művelődés, valamint a tudományok és művészetek művelőinek támogatása és jutalmazása. Valamint természetesen fontos az is, hogy a Magyar Corvin-lánc Testület köztestületként költségvetési támogatásra lesz jogosult. Ezzel kapcsolatban azonban örömteli lenne tisztázni, hogy pontosan milyen mértékű forrásokról van szó, így megkérném az államtitkár urat, ha lehet, erről a zárszavában némi tájékoztatást szíveskedjen nyújtani.
A testület közfeladatainak törvényjavaslatban való felsorolása gyakorlatilag megismétli azokat a feladatokat, amelyeket a jelenleg is hatályos kormányrendelet megfogalmaz. Utolsóként azonban szerepel egy új pont, amely így hangzik a testületre vonatkoztatva: „Ösztöndíjprogramot működtethet a szakterületükön kiemelkedő tehetséggel rendelkező személyek támogatása céljából.” Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, ha semmi más újdonság nem lenne ebben a javaslatban, csak ez az egy pont, már az is hatalmas előrelépés lenne. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a tehetséges ifjú magyar tudósok, művészek, a magyar kultúra ápolóinak felkarolása és az ő minél hathatósabb segítésük.
(15.20)
Ezért ezúton is tisztelettel kérjük a magyar Corvin-lánc kitüntetettjeiből álló Magyar Corvin-lánc Testületet, hogy a törvényjavaslatban lehetőségként megfogalmazott jogukkal valóban éljenek majd, és valóban hozzanak létre ilyen ösztöndíjprogramokat. Ezzel kapcsolatban pedig természetesen jó szívvel ajánlom fel a Jobbik szakembereinek támogatását és segítségét is.
A Róheim-villa kapcsán pedig mint a Tisza István Baráti Társaság egykori alapítója is szeretném kifejezni örömömet. Én úgy gondolom, a Szocialista Párttal ellentétben, hogy valóban egy méltó helyre kerül ez a testület. Nagyon örülök neki, hogy a Róheim-villát például nem valamilyen kormányközeli oligarchának sikerült lenyúlnia valamilyen homályos és rejtélyes céllal vagy indokkal. Az elmúlt évek során magam számos alkalommal vettem részt október 31-én emlékrendezvényen, illetve megemlékezésen. 1918. október 31-én ebben a villában gyilkolták meg a szocialisták szellemi elődei Tisza Istvánt, Magyarország miniszterelnökét, aki, úgy gondolom, magyar miniszterelnökként lehet egy olyan kellően konszenzusos pont, hogy az emlékéhez ilyen módon is közelíthetünk.
Tisztelt Országgyűlés! Az általam eddig elmondottak alapján minden bizonnyal nem kérdés, hogy a Jobbik támogatni fogja az előttünk fekvő törvényjavaslatot, amely növeli a Corvin-lánc presztízsét azzal, hogy a Horthy Miklós kormányzónk által alapított kitüntetést az eddigieknél magasabbra helyezi a magyar jogrendszerben. Reméljük, hogy a köztestületként működő Magyar Corvin-lánc Testület betölti majd küldetését, és hozzájárul a magyar kultúra és a tudomány legalább olyan szintű virágzásához, mint ami a klebelsbergi iskolapolitika következtében a harmincas években is jellemző volt, amikor a magyar iskolákban, egyetemeken később világhírnevet szerzett tudósok tanultak, oktattak és kutattak. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban. - Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me