DEMETER MÁRTA,

Full text search

DEMETER MÁRTA,
DEMETER MÁRTA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! A NATO-tagságunk kezdete óta számos fejlesztés valósult meg Magyarországon ennek keretében, és számos pozitívum az, amit ez a tagság eddig is hozott Magyarország számára.
Így kiemelném itt a nemzetközi gyakorlatokat, a fejlesztések megvalósítását, a stratégiai tervezésnek, kultúrának a meghonosodását Magyarországon és folyamatos fejlődését, és mindenféleképpen ki kell emeljük, minthogy a NATO nem csupán katonai, hanem politikai szövetség is, hogy természetesen Magyarország érdekérvényesítő képessége is nagyban nőtt ezáltal, hiszen egy kormányközi szervezetről beszélünk, ahol mindenki egyenrangú félként vesz részt a közös döntésekben.
Ahogy az elmúlt években láttuk, nagyon súlyosan romlott a biztonsági környezetünk, rengeteg eddigi és új kihívással is szembesülnünk kellett. Az elmúlt évek eseményeit követően két, mondhatjuk, hogy történelmi csúcstalálkozóra került sor mind Walesben, mind pedig Varsóban. Ezeken a csúcsokon kiemelten kedvező döntések születtek a jövőre nézve, olyan döntések, amelyek biztosítják azt, hogy a biztonság megteremtése irányába haladjunk, és természetes, hogy ezeknek a döntéseknek a végrehajtására minden tagállamnak a legjobb tudása és erőforrásai szerint törekednie kell.
Ezeknél a döntéseknél szeretném kiemelni, amit egyébként már államtitkár úr is részben említett, mind a VGTF-ben, mind pedig az NFIU-ban történő magyar részvétel, ami, azt gondolom, hogy kifejezetten üdvözlendő. Az egyik a nagyon magas készültségű, többnemzeti erők gyakorlataiban és tevékenységében való részvétel, a másik pedig a NATO-erőket integráló elem létrehozása itt Magyarországon és Székesfehérváron.
Tehát egyértelmű, hogy a biztonsági környezet változásai miatt erősítenünk kell a NATO védelmi képességeit, és természetesen ebben Magyarország is szerepet vállal. Ahhoz, hogy ez hatékonyan tudjon megvalósulni, szükség van az eddig meglévő jogi keretek erősítésére, illetve bővítésére, hiszen ez tudja biztosítani számunkra mind a védelem erősítését, mind a gyakorlatok fokozását, esetleges műveletekre való felkészülést, és természetesen a kiképzés egy rendkívül fontos elem.
(8.20)
Említették már előttem többen a befogadó nemzeti támogatást, ami természetes, hogy az egyik alapja a szövetségben való részvételünknek. A továbbiakban ezt is erősítenünk kell. Az előttünk fekvő dokumentum a NATO két stratégiai parancsnoksága és Magyarország között megkötendő keretdokumentum, amely nem szabályoz minden részletet, de természetes, hogy a hatékonyságot időben is növeli, illetve ad egy olyan stabilitást, ami a jövőre nézve mindenképpen szükséges. Eddig 23 tagállammal került megkötésre ilyen megállapodás.
A befogadó nemzeti támogatásnak meg kell valósítania a szükséges anyagi készletek, szolgáltatások megfelelő helyen, időben történő biztosításának az elvét. A biztosítás erőforrás-fedezetének a viselése két- vagy többoldalú követő dokumentumban kerül majd szabályozásra, és természetesen mindegyik fél részt vesz ebben. Ez egy nagyon fontos pont, s nemcsak a szövetség hatékonyságának a növelésében, de úgy gondolom, hogy ez megfelelő ösztönző a magyar kormányzat számára is, hogy biztosítsa a megfelelő erőforrásokat. Az egyezmény úgy kerül megkötésre, hogy természetesen mindkét fél vállal kötelezettségeket, és mindkét fél kölcsönösen részesül kedvezményekben is. Ez tehát egy abszolút kiegyensúlyozott kezdeményezés.
Az előttünk fekvő javaslat indokolásában a kormányzat említi az ukrajnai válság miatt bevezetett NATO-intézkedéseket. Ennek keretében is beszélhetünk az NFIU-ról, ami, azt gondolom, hogy kifejezetten pozitív kezdeményezés, és jó, hogy ez megvalósul. Itt szeretném tehát kiemelni, hogy ahogy elmondtam, üdvözlendő ez a megállapodás, az MSZP ezt mindenképpen támogatni fogja.
Ahogy az előbb is említettem, az ukrajnai helyzetre is hivatkozik a kormány, de szeretném kiemelni, hogy ennek nemcsak ilyen intézkedésekben kellene megvalósulnia. Itt már nyilván inkább egy politikai síkra térek át. Nagyon szomorú volt látni, hogy az Ukrajnát érő orosz agressziót követően a magyar miniszterelnök nem egyértelműen ítélte el Oroszországnak ezt a cselekményét. Remélem, hogy a jövőben stabilabban kiáll Ukrajna és Ukrajna területi integritása mellett is.
Az egyezmény kapcsán szeretném kiemelni, hogy nyilván már mindegyikünk nagyon sokszor hallotta azt a megjegyzést, hogy minek itt bármilyen fejlesztés, hiszen majd a NATO megvéd minket. Azt azért fontos tisztázni, hogy a NATO mi magunk is vagyunk, és a befogadó nemzeti támogatás egy alapvetése országunk és a szövetség védelmének. A befogadó nemzeti támogatás biztosításához pedig hasonlóképpen erőforrásokra van szükség, ugyanúgy, mint a magyar haderő működőképességének a megtartásához és a képességek folyamatos fejlesztéséhez. Ilyenformán is pozitív az, ha a befogadó nemzeti támogatásra nagyobb hangsúlyt fektet a kormány. Remélem, hogy tényleg motivációként szolgál az, hogy végre hatékonyabban és nagyobb mértékben fogják növelni a védelmi kiadásokat.
Azt biztosan megszokták már képviselőtársaim, hogy ilyen alkalmakkor próbálom felhívni a figyelmet arra, hogy a Magyar Honvédség kapcsán milyen fejlesztésekre és milyen lépésekre van nagyon sürgősen szükség a működőképesség megtartásához, illetve a további fejlesztésekhez. Szeretném kiemelni, hogy bár a kormány 2016-ban határozatban elkötelezte magát, hogy 0,1 százalékkal emeli a GDP-arányos honvédségi költségvetést, de én azt gondolom, hogy ez az emelés nem elegendő, ennél markánsabb emelkedésre lenne szükség. Ilyenformán 2026-ig tart egy terve a kormányzatnak.
Itt megjegyezném, hogy a NATO-szerződésből az 5. cikkelyt ismerjük és nagyon sokszor emlegetjük. A kollektív védelem alapvető fundamentuma a NATO-nak és megkérdőjelezhetetlen. A politika viszont nagyon sokszor elfeledkezik a 3. cikkelyről, amelyik pedig a nemzeti haderők fenntartásáról, működőképességük javításáról és a képességek fejlesztéséről szól. Erre mindenképpen folyamatosan oda kell figyelnünk. Éppen ezért azt gondolom, hogy a védelmi költségvetést mielőbb a GDP 2 százalékára szükséges emelni. Ez nem csupán szövetségesi elvárás, hanem egyértelműen saját nemzeti érdekünk is, hogy hatékony és modern képességekkel rendelkező honvédségünk legyen, amely képes megfelelni a XXI. század kihívásainak. Ahhoz viszont, hogy a GDP 2 százalékát elérje a költségvetés, a 2026-os vagy egy későbbi dátum nagyon távoli a haderő jelenlegi állapotát tekintve, ezért markánsabb emelkedésre van szükség. Legkésőbb 2022-re el kell érje a GDP 2 százalékát a Magyar Honvédség költségvetése.
Emellett szemléletváltásra is szükség van, ami szorosan kapcsolódik ehhez. Tehát feladatalapú ter-ve-zésre van szükség, nem pedig a szűkös forrásalapúra, hogy megnézzük, most ennyi pénzt tudtunk erre kiszorítani, és amit ebből meg tudunk oldani, az legyen. Azt gondolom, hogy ez a szemlélet nem folytatható tovább.
Itt kitérnék egy percre a stratégiák fontosságára is, hiszen ez nyilván stratégiai szemléletet követel. Úgy tudom, hogy folyamatban van mind a nemzeti biztonsági stratégia, mind pedig a katonai stratégia módosítása, átalakítása. Hangsúlyozom, hogy minden stratégia annyit ér, amennyi forrást hozzárendelünk. Ez az alfája és ómegája. Bármilyen stratégia végrehajtásának csakis ez lehet az alapja, és nagyon remélem, hogy erre oda fognak figyelni a stratégiaalkotás folyamatában.
Legalább ennyire fontos a források struktúrán belüli felhasználása is, hiszen amennyiben markánsabb védelmiköltségvetés-emelkedés lenne a mostaninál - azt tudjuk, hogy 2017-ben is sajnos még csak a GDP 0,94 százaléka lesz a Magyar Honvédség költségvetése -, tehát ha emelés lesz, ami mindenképp szükséges, akkor ezeket a forrásokat hatékonyan kell felhasználni a rendszeren belül. Tehát egyértelmű, hogy a védelmi kiadások emelése sem más, mint pusztán politikai akarat kérdése.
Azt gondolom, szerte Európában és a világban is érzékelhető az, hogy a lakosság ellenállása a védelmi kiadások emelésével szemben egyre inkább csökken. Éppen itt az ideje, hogy a politika törlessze a védelmi kiadások emelésével kapcsolatos adósságát. Erre szeretném felhívni a kormány figyelmét.
A befogadó nemzeti támogatással kapcsolatos előttünk fekvő konkrét javaslat pedig teljesen természetesen támogatható az MSZP-frakció részéről. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me