BOLDOG ISTVÁN

Full text search

BOLDOG ISTVÁN
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Viszont nagyon fontos dolognak tartanám azt, ha teljesen objektíven látnánk ezt a dolgot. Én szeretem a magyar filmeket. Az idén két jó magyar filmet láttam, azt is mondhatnám, hogy mind a kettő két történelmi korszakról szólt. Az első A Lovasíjász volt, ami egy kitűnő film. Nem történelmi film, bár a magyarságról szól, a magyarság hagyományairól szól, tisztelet érte a rendezőnek, az elkészítőnek, természetesen Kassai Lajosnak és mindazoknak, akik támogatták, így a Földművelésügyi Minisztériumnak, a Hungarikum Bizottságnak, a Nemzeti Kulturális Alapnak és még sok mindenki másnak. (Dúró Dóra: Tudom. Én a Filmalapról beszélek. Egy filmet a Földművelésügyi Minisztérium támogat, amikor van Filmalap?) Tehát a magyar állam e mögé a film mögé is odaállt, ha nem is a Filmalapból.
A másik film, amit láttam, amely pedig a kommunizmus rémtetteiről szólt - fölhívnám itt a figyelmet rá, hogy végre van ilyen film is -, A martfűi rém című film. A martfűi rém című filmben tíz évet mutatnak be arról a korszakról, amikor a kommunizmus tombolt Magyarországon. Javasolom mindenkinek, hogy nézze meg. Szomorú film, borzasztó film, de jól mutatja be azt a korszakot amellett, hogy természetesen bemutat egy gyilkosságsorozatot. Én azt gondolom, hogy a magyar kormány minden erejével megpróbál odaállni minden film mögé. A martfűi rém mögé odaállt a Filmalap, a másik mögé, A Lovasíjász mögé pedig odaállt a Nemzeti Kulturális Alap. S én azt gondolom, ez a jövőben is így lesz.
Én örülnék neki, ha úgy lenne, ahogy képviselő asszony mondja, hogy minél több magyar történelemről szóló film lenne, én a magam részéről támogatom is, de nem tudom megítélni, hogy azok az előkészített forgatókönyvek, amelyek beadásra kerültek - miután nem értek hozzá, és nem is láttam őket -, milyen minőségűek. Erre vannak szakemberek. Én annak drukkolok, hogy minél több ilyen film elkészüljön. Én nem ismerem a producereket, az írókat, a rendezőket. Annak idején nagy szívvel támogattam például Pörzse Sándor sorozatát. Amikor itt képviselő volt, magam is lobbiztam azért, hogy kapjon támogatást egy újabb részre a Csillagösvényen, sajnálatos módon akkor visszautasította. Bízom benne, hogy előbb-utóbb azért mégis folytatja ezt a sorozatot most, hogy a politikai pályát talán egy kicsit abbahagyta, mert egy kitűnő magyar sorozat volt a Csillagösvényen sorozat. A kisfiam évekig amellett aludt el, hogy annak a könyvét, a Bulcsú című történetet olvastuk. S például Bulcsú életéről is lehetne egy komoly történelmi filmet csinálni.
Javasolom mindenkinek, hogy aki ilyennel foglalkozik, ezen gondolkodjon el, és jöjjenek bizalommal a magyar kormány felé, ha nem a Filmalapból, akkor más alapokból biztos vagyok benne, hogy támogatást fognak kapni, mint ahogy államtitkár úr is mondott rá példát, én is mondtam rá példát A Lovasíjásszal, és akkor minél több szép magyar filmet lehet készíteni a magyar történelem dicső napjairól. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me