DÚRÓ DÓRA

Full text search

DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. A tisztelt Dunai Mónika képviselő asszonynak szeretném jelezni, hogy 2010-ig, a Fidesz-kormány hatalomra kerüléséig létezett Magyarországon a Magyar Történelmi Film Alapítvány, ahol kifejezetten az ilyen témájú filmeket támogatták. Az Orbán-kormány megalakulásának legelső filmes intézkedése volt, hogy ezt megszüntette. Tehát, ha önök azt szeretnék, hogy legyen magyar történelmi film, akkor nem kellett volna az ezzel foglalkozó alapítványt megszüntetni, ezzel a rendszer egyablakos lett gyakorlatilag. Most is lehet persze pályázni támogatásért az NMHH-hoz, minisztériumhoz, de a pénzek döntő többségét maga a Filmalap osztja ki. Azok az előbbi felszólalásomban felsorolt témák, amelyeket mondtam, Mátyás királytól Tisza Istvánig, Bethlen Istvánig, benyújtott pályázatok voltak a Filmalaphoz, képviselő asszony. Léteznek ilyen pályázatok, sorra benyújtogatják őket, de meg kell mondanom őszintén, azok a készítők, producerek, rendezők, akikkel felvettem a kapcsolatot, azt mondják, hogy most már nem is próbálkoznak, mert olyan megalázásban részesítették őket, hogy már a kedvük is elment attól, hogy alkossanak.
Ez a rendszernek egy óriási torzítása, képviselő asszony. Tehát ez egy ilyen ördögi kör: számonkérjük, hogy miért nem pályáznak; pályáztak, éveken keresztül semmi támogatást nem kaptak, semmi támogatást, miközben az a hat ember tízmilliárdos nagyságrendet vitt haza. Most már gyakorlatilag nekik is fenn kell tartani valamiből a családjukat, képviselő asszony. Tehát, igen, én ideges leszek, amikor a Filmalap támogatási rendszeréről, kiosztásáról beszélünk. Köszönöm.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me