BANA TIBOR

Full text search

BANA TIBOR
BANA TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Érdemi béremelésre, az elvándorlás megállítására, visszafordítására lenne szükség, valamint a munka törvénykönyvének megváltoztatására, hiszen 2011 végén az olyan módon változott meg a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőinek szavazatai alapján, hogy a munkavállalók a korábbiaknál is kiszolgáltatottabbak lettek. Látható az a statisztikai adatok alapján, hogy a hosszú távú külföldi munkavállalást tervezők aránya az elmúlt évek során folyamatosan növekedett, és sajnos a gyakorlatban is azt tapasztalhatjuk, hogy egyre nagyobb számban vannak azok a fiatalok és középkorúak, akik munkát külföldön vállalnak, adott esetben oda is költözve, de szűkebb hazámban, Vas megyében tapasztalható az ingázás jelensége. Rengetegen járnak napi szinten Ausztriába dolgozni. Azt is el kell mondani ezzel összefüggésben, hogy sajnos túlnyomórészt nem a végzettségüknek megfelelő helyen teszik mindezt.
(23.20)
Úgyhogy azok az adatok és azok az információk, amik itt elhangzottak államtitkár urak oldaláról, kormányzati oldalról, egyáltalán nem helytállók, és azok mellé oda kell tenni, hogy amikor arról beszélünk, hogy a munkanélküliség milyen mértékű, mondjuk, Nyugat-Magyarországon, akkor ennek a hátterében bizony ott van az, hogy a szomszédos országokban próbálnak meg boldogulni azok az édesanyák, édesapák, azok a családok, akik itt Magyarországon nem találnak olyan munkahelyet, amely megfelelő megélhetést biztosítana számukra.
Utaltam a munka törvénykönyvének elfogadtatására, megváltoztatására, ami aztán 2012 elején lépett életbe, amelynek következtében aztán a munkaidőkeret lehetőségével egyre több multinacionális vállalat élt Magyarországon, és a munkavállalókat a korábbinál is rosszabb helyzetbe hozta ez a törvényi változtatás. S bizony számtalan megkeresés érkezik hozzám fogadóórákon, lakossági fórumokon az egyes cégeknél tapasztalható munkakörülményekkel összefüggésben, és nálunk bizony az összehasonlítási alap néhány kilométerre megtalálható. Ausztriában teljesen más hozzáállás jellemző ezeknél a cégeknél, vállalatoknál.
Itt, a hazánkban viszont sajnos azt tapasztalhatjuk, hogy nagyon sokan, akiknek ilyen helyen kell munkát vállalniuk, hónapról hónapra élnek, nem tudnak hosszú távon tervezni, és ez akár a családalapítás lehetőségeit is korlátozza, akár a több gyermek vállalásának a lehetőségére is negatív hatással van. Azt is számtalanszor elmondtuk már itt mi, jobbikosok az Országgyűlésben, hogy mindenképpen érdemi lépéseket kellene tenni abba az irányba is, hogy az első gyermek vállalását meg az egyről a kettőre jutás lehetőségét is ösztönözzük. Utaltam rá, hogy nagyon sokan nem a végzettségüknek megfelelően dolgoznak tőlünk nyugatra, és sok esetben akár felsőfokú végzettséggel rendelkező személyek esetében is ez a helyzet.
Milyen módon lehetne érdemi változtatásokat elérni Magyarországon? Egyrészt azzal, hogy egy kiszámítható, tervezhető gazdasági környezetre lenne szükség. Ezt szokták megfogalmazni a kis- és közepes méretű vállalkozások, de a nagyvállalatok is. Amikor valamilyen eszmecsere keretein belül találkozunk, akkor mindig azt mondják el, a legnagyobb problémát abban látják, hogy ad hoc jellegű törvényalkotás folyik az Országgyűlésben, és év közben kell szembesülniük nagyon komoly változtatásokkal. Ennek kellene véget vetni.
A másik oldalról pedig, mint már utaltam rá, olyan módon kellene átalakítani a törvényeket, hogy azok ne családellenesek legyenek, és biztosítani tudják a harmonikus családi életet. Hiszen Magyarország Alaptörvénye arról szól, hogy kiemelt érték hazánkban a család. Az természetesen nagyon helyénvaló, hogy egy nő és egy férfi házassága jelenik meg ilyen módon az Alaptörvényben, az alkotmányban, ehhez viszont a megfelelő feltételeket is biztosítani kellene, de a munka törvénykönyve ezt már lehetetlenné teszi.
Nagyon felháborító az, amikor azt halljuk a kormánypárti padsorokból, hogy azok a fiatalok és középkorúak, akik máshol próbálnak szerencsét, kalandvágyból hagyják itt az országot. Holott az a helyzet - Ander Balázs frakciótársam ezt konkrét példákkal meg is világította -, hogy ők szeretnének itthon maradni, de nem látják a boldogulásuk lehetőségét, ezért kell adott esetben néhány évre vagy hosszabb távra is külföldre költözniük vagy ingázniuk.
Orbán Viktor miniszterelnök úr beszélt arról több alkalommal is, például tavasszal a Kossuth rádióban, hogy ő azt szeretné, hogy vasárnap mindenki otthon lehessen, és a családjukkal tölthessék ezt a napot a magyarok. Ezzel szemben sajnos teljesen más a helyzet. Leszögezném, hogy minden tiszteletem azoké az embereké, akik olyan foglalkozást, hivatást választottak - gondolok itt az ápolókra, a mentőkre, az orvosokra, a tűzoltókra, a rendőrökre, a vendéglátásban vagy a benzinkúton dolgozókra -, akiknek egyébként is mindenképpen kötelességük az, hogy vasárnap is segítsenek bennünket, és meg kell hogy emeljük mindannyian a kalapunkat jelképesen előttük. De sajnos a munka törvénykönyvének a már említett megváltoztatása olyan módon szélesítette ezeket a kereteket, hogy még sok-sok százezer ember ugyanebbe a helyzetbe került. A multik csúcsra járatják a munkaidőkeretet, és ilyen módon teszik még kiszolgáltatottabbá azokat a személyeket, akik akár Vas megyében, akár az ország más részein ilyen helyen próbálnak szerencsét és ilyen helyeken keresik a kenyerüket.
Tehát ezt a kettősséget kellene megszüntetni, és erre egy interpellációmban már utaltam - éppen államtitkár úr adott egy mellébeszélő választ -, hogy az Alaptörvényben megjelenik a család fontossága, a munka törvénykönyve pedig gyökeresen szembemegy ezzel.
De ha már a multinacionális vállalatokról szó volt, akkor azt még szeretném helyére tenni, ami itt elhangzott az előbb a szocialista padsorokból is. A Jobbik sohasem fogalmazott meg egy multiellenes álláspontot. Én ma a kutatás-fejlesztési törvényjavaslat vitájában elmondtam, hogy például az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság testületi ülésén a Magyar Európai Üzleti Tanács, a HEBC tagjaival konzultálva kiderült, hogy nagyon sok kérdőjel és vitapont van köztünk, de azt mindig is üdvözöltem, és a parlament plenáris ülésén is elmondtam, ők szeretnék azt, hogy ha egy közép- és hosszú távú stratégia rendelkezésre állna Magyarországon, hiszen számukra is fontos a kiszámíthatóság, a tervezhetőség.
Vannak tehát olyan multinacionális cégek, akiknek a jelenlétét természetesen üdvözölni tudjuk, de sajnos vannak olyanok, például Vas megyében is, akikkel kapcsolatban ez már sokkal kevésbé mondható el. Tehát így, árnyaltan kell értelmezni azt, amit mi ebben a tekintetben elmondtunk korábban is és képviselünk most is ugyanúgy, mint ahogy az a választási programjainkban eddig is megjelent.
Ettől függetlenül azt is fontosnak tartjuk és mindig is aláhúztuk, hogy a kis- és középvállalkozások helyzetbe hozását tartjuk fontosnak, legyen szó akár az uniós források felhasználásáról, a kutatás-fejlesztési célok felhasználásáról. Ez a Jobbik programjának mindig is a középpontjában állt.
S még gyorsan idehoznék egy aktuális információt, ami viszont sajnos abba az irányba mutat, hogy a Fidesz ki kívánja szolgáltatni az országot a multinacionális cégeknek, ugyanis az Európai Parlamentben került sor egy szavazásra az EU-Kanada szabadkereskedelmi megállapodással, a CETA-val összefüggésben, és itt bizony a Fidesz EP-képviselői együtt szavaztak a szocialista és a DK-s politikusokkal, és nemet mondtak arra a javaslatra, hogy az Európai Unió Bíróságához forduljanak a CETA ügyében, megvizsgálva azt, hogy az uniós alapszerződésekkel az nincs összhangban. Ez megint csak megmutatta azt, hogy a Fidesz itthon mond valamit, szavakban szabadságharcot folytat, az Európai Parlamentben és a nemzetközi színtereken viszont teljesen mást képviselnek.
Ez a kettősség jellemző a gazdaságpolitikájukra és a nemzetközi politikájukra is. Ennek szeretnénk mi 2018-ban a magyarok felhatalmazásával véget vetni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me