BODÓ SÁNDOR

Full text search

BODÓ SÁNDOR
BODÓ SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A vitanap címe valóban a munkaerőhiány okai és a szükséges lépések. Első hallásra talán azt is mondhatnánk, hogy néhány évvel ezelőtt igencsak meglepődtünk volna és kevesen gondoltuk volna, hogy erről itt, az ország Házában szót kell váltanunk.
De kell, mert a magyar társadalom is beszél róla, és ahogy Csenger-Zalán képviselőtársam említette azokat a bizonyos fogadóórákat, valóban néhány évvel ezelőtt még zömében azok jöttek, akik munkahelyet kerestek, ma pedig bizony már felbukkannak olyan vállalkozók is, akik azt mondják, hogy ők pedig munkaerőt keresnek.
Természetesen ezek ismeretében is nagyon nagy hiba lenne, ha azt mondanánk, hogy csak most és egy pillanatnyi helyzetet értékelve kell ezzel a kérdéssel foglalkoznunk. Ahhoz, hogy reálisak legyünk, elengedhetetlen, hogy egy kicsit az elmúlt időszakra is visszatekintsünk, és nézzünk valamiféle előremutatást is a munkánk során.
Az előzmények ismerete, ahogy említettem, rendkívül fontos, és nyilván sokan sokféle szempontot fel tudnának sorolni, ami miatt ez a helyzet kialakulhatott De a munkaerőpiaci helyzet, a képzések milyensége, az eltérő társadalmi, természeti adottságok, az egyéni képességek és a javadalmazás szempontjából mindenképpen helytálló, hogy erről beszéljünk.
Kétségtelen tény, hogy a mai fiatalok, de talán az egész mai emberiség jócskán mobilabb, mint korábban volt, ezért nyilván nem is tehetünk szemrehányást, és nem is teszünk.
(22.10)
Teljesen új szakmák is megjelentek, olyanok, amelyekre tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy egész Európában bárhol, bármikor piacképesek lehetnek. Nyilván ez is egy óriási csábítás. Az iskolarendszerben is egyébként az a pozitív hatás, hogy többen választották a felsőfokú képzéseket, valamilyen szinten magában hordozta azt, hogy kevesebb lett a szakmunkás, kevesebben tanulták azokat a bizonyos szakmákat, amiről képviselőtársam is szólt az előbb. És hát országos szinten is jelentős eltérések vannak, hiszen például a választókörzetünkben, Hajdúszoboszlón egészen mások a keresett szakmák, mint mondjuk, környezetében, nem is távol tőle, egy agrárjellegű településen.
Mások az egyéni képességek, a fiatalok több évig járnak iskolába, és hát eljutva az egyik legfontosabb szempontig, valóban mások a javadalmazási elvárások is. A munkájáért mindenki pénzt vár, minél több jövedelmet, és ebben a több jövedelemben, ettől a több jövedelemtől várja a boldogulást, így aztán mindenképpen konkrét számadatokat is látnunk kell, hogy hogyan és miképpen haladtunk ezen a területen.
Az első a szegénységben élők számának alakulása. Szerintem egy abszolút korrekt definíció, hiszen 2012-ben 3,1 millió fő élt szegénységben, míg 2014-ben 2,5 millió. Hangsúlyozom, ez is nagyon sok. A csökkenés viszonylag egyszerű matematika, 663 ezer fő, azért ez igen jelentős létszám. A besoroláshoz természetesen egy egész Európában használatos szempontsort vesz figyelembe a statisztika, és azt gondolom, hogy annak nem belemenve részleteibe, de ez mindenképpen hiteles kell hogy legyen mindannyiunk számára.
A következő szempont a javadalmazás kapcsán a minimálbér alakulása, hiszen az elmúlt időszakban 51 százalékkal, 31 500 forinttal emelkedett a minimálbér hat év alatt, 2010-ben 73 500 forint volt, míg 2016-ban pedig 111 ezer forint. És hát napi tény, hallottuk a mai nap során is, hogy az emelés és az emelkedés folytatódni fog.
Szintén konkrét adat az éves nettó nemzetgazdasági átlagkereset alakulása, és azt kell mondjam, hogy itt is, 2010-től 2016-ig folyamatos emelkedés van. Hangsúlyozom a folyamatosságot, a tendenciát, nem kampányjellegű ez a béremelés, nem egy-egy választási időszakra szól, hanem a magyar gazdaság teljesítőképessége tulajdonképpen a határ. Hát nagyjából ez történt 2010 óta Magyarországon, és nyilván itt a kormány és a munkaerőpiaci partnerek fáradozását egyaránt el kell ismerni. Ez a tendencia egyértelműen előremutató, tehát látni kell persze a tennivalókat a jövőben is, hiszen továbbra is igencsak figyelnünk kell a vállalkozóbarát környezet kialakítása kapcsán, és hát én azt gondolom, hogy továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítanunk ennek kiegészítéseképpen az értékteremtő közmunkára.
Talán Volner képviselőtársunk említette, hogy neki kellemetlen tapasztalatai vannak. Engedelmükkel, Tiba képviselő úrral is konzultálva, mi szívesen látjuk Hajdú-Bihar megyében egy látogatás alkalmával, ahol tényleg értékteremtő közmunkát tudunk önnek is és esetleg munkatársainak is bemutatni. Az Európai Unió gazdaságán belül igen nagy a verseny a jó munkaerőért, és a magyar munkaerő bizony jó munkaerő, jól felkészült munkaerő. Nyilván ezek között a viszonyok között kell a kormányzati politikának is a megfelelő döntéseket meghozni. Nyilván rugalmas, napi kihívásokhoz igazodó szemléletre van szükség, és azt gondolom, hogy ez előremutató mindenképpen.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me