DR. NAGY ISTVÁN

Full text search

DR. NAGY ISTVÁN
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdaság foglalkoztatása az idén tovább emelkedett, az ágazatban foglalkoztatottak száma 2016 első három negyedévében 219 ezer volt, ez 8,3 százalékkal, azaz 16 700 fővel több volt, mint egy éve. Igen, a vidék fellendülésének, megújulásának az egyik legfontosabb mutatója az, hogy ott maradnak az emberek, dolgozni akarnak és meg tudnak élni. Én azt hiszem, ha nézik azokat a folyamatokat, akkor egészen jó példákat tudunk mondani. A kert felértékelése! Az első nagyon fontos szempont, hogy az önellátást meg tudják oldani, besegítsen a fizetés mellé a saját önellátásba a kert. Onnantól kezdve, ami fölösleges, azt ki lehet vinni a piacra, ami megint csak egy jövedelemkiegészítést hoz. A rövid ellátási láncok támogatása a kormányzat részéről pontosan ezt szolgálja, hogy pluszbevételeket tudjunk szerezni.
A kézimunkás termékek, amiket előállítunk, megint csak minőségben olyan színvonalúak, amik nagyon jó áron el tudnak menni a piacokon. A szociális gazdaság megteremtésére pedig abszolút adott lehetőség van, hiszen a kormány minden önkormányzat számára lehetővé teszi, egyesületek számára lehetővé teszi, hogy szociális gazdaságokat hozzanak létre. Ahol van fogadókészség, ahol olyan emberek vannak, akik tenni akarnak, akkor erre a lehetőségük megvan. Számos nagyon jó példát lehet mondani az országban.
(20.30)
És amit képviselőtársam említett, a szövetkezeti rendszerhez csak egy egészen pici adalékot hadd adjak hozzá. Öt évre 150 millió forintot adunk annak a szövetkezeti társulásnak, amelyik összefogja a termelőket és közösen jutnak piacra. Azt hiszem, ez olyan irány, olyan segítség, amire méltán büszkék lehetünk.
A másik rejtett tartalék a mezőgazdaságban pontosan a közmunkások szerepe. Sok vita van arról, hogy a közmunkások miatt nincs mezőgazdasági idénymunkás, a közmunkások olyan termékeket állítanak elő, amivel rontják a mezőgazdasági termelők helyzetét. Azt hiszem, ez az a rejtett tartalék, amit a mezőgazdaságban termelőknek ki kell használni. Rá kell vennünk, és ezt ki kell mondani, akár erőszakkal is a közmunkásokat, hogy akarjanak a versenyszférában dolgozni, és olyan kecsegtetéssel kell őket hívni, amivel eljönnek.
Hadd mondjam önöknek azt, hogy törvényt alkottunk arról, hogy mezőgazdasági idénymunka esetén a munkáltató által fizetendő közteher mértéke a munkaviszony minden napjára munkavállalóként 500 forint, és ezzel letudott mindent, aki alkalmazza. A kormányzat a közfoglalkoztatás és az egyszerűsített foglalkoztatás közötti összhang megteremtése érdekében már 2015-ben is több intézkedést tett. Például három hónap időtartamra ki kell zárni a közfoglalkoztatottat a közfoglalkoztatásból, amennyiben az egyszerűsített foglalkoztatás keretében felajánlott munkát nem fogadja el. 90 napról 120 napra növekedett az az időtartam, ami alatt a közfoglalkoztatott rövid idejű keresőtevékenységet, így például mezőgazdasági idénymunkát létesíthet.
Azt hiszem, kettőn áll a vásár. Törvényi szinten lehetővé tettük azt, hogy a lehető legegyszerűbben be tudjuk vonni a közmunkásokat, hogy dupla bért tudjanak keresni az első évben már, hogy megérje neki a közmunkából kijönni. Hiszen a kormány minden támogatást megad az őket foglalkoztatóknak. Azt hiszem, ha ebben akarat van, elszánás van, akkor egy rejtett tartalékként őket be lehet hozni a versenyszférába, és a mezőgazdaság kész az ő fogadásukra.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me