DR. SZÉL BERNADETT

Full text search

DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Kormánypárti Államtitkár Urak! A helyzet az, hogy az LMP-frakció az utolsó megmaradt 4 percét kezdi el lebeszélni, mert sajnálatos módon a parlamenti viták olyan módon kerülnek a magyar parlamentben megrendezésre, hogy időkorlátaink vannak, és az LMP frakciójának még 50 perce sem jutott, hogy a nézeteit kifejtse, hát ezzel szemben nyilván az erőteljesebb képviselettel rendelkező frakcióknak ennél időarányosan több percük van. Úgyhogy bármit fognak itt hazudozni a következő időszakban az LMP-ről, nem fogok tudni rá reagálni, mint ahogy eddig is megtették.
Egyvalamit azonban le szeretnék szögezni: ha valóban olyan fontosnak tartják a munkaerőhiányt meg a mögötte lévő bérválságot, akkor nem 9. napirendi pontba kellett volna eldugni ezt a nagyon fontos parlamenti vitát, hanem mondjuk, ezzel kellett volna kezdeni a napot, és akkor nem este negyed 11-kor ülnének itt a képviselők, és beszélgetnének egymással Magyarország legfontosabb problémájáról, hanem, mondjuk, olyan időpontban, amikor a választópolgárok is ébren vannak, és figyelik a parlament munkáját.
Úgyhogy arra kérem önöket, hogy ne tegyék ezt többet meg a fontos parlamenti vitanapok kezdésével, ne éjszakára dugják el őket, jöjjenek ki a fényre ezek a viták, és kerüljenek ki a fényre, tudják meg a választópolgárok azt, hogy a képviselők pontosan mit gondolnak életük fontos problémáiról.
A Lehet Más a Politika azért kezdeményezte ezt a parlamenti vitanapot, mert úgy gondoljuk, hogy a munkaerőhiánynál és a mögötte álló bérválságnál egyszerűen nincsen súlyosabb probléma ma Magyarországon. Ráadásul azt is látjuk, hogy ez egy tünet, annak a tünete, hogy Magyarországon nagyon rosszul mennek a dolgok, egy állatorvosi ló tulajdonképpen, mindent megmutat, rossz a gazdaságpolitika, rossz az adópolitika és rossz a foglalkoztatáspolitika. Ennek az egyvelegéből jön össze az, hogy Magyarországról az emberek elmennek külföldre, és ott keresnek megélhetést, ott keresnek munkát. Én azt gondolom, hogy a növekvő munkaerőhiány önmagáért beszél, és a kormányról állítja ki a bizonyítványt, és a parlamenti vitanap értékeléseként azt kell hogy mondjam, hogy nem tudom elfogadni azt a fideszes öntömjénezést, amit itt lefolytattak az elmúlt időszakban, amiben persze a KDNP mindig a segítségükre sietett; ami arról szólt, hogy tulajdonképpen milyen nagyszerű, hogy itt most nem munkanélküliségről, hanem munkaerőhiányról beszélgetünk. A mögötte lévő bérválság az egy olyan helyzet, ami fölött önök nem hunyhatnak szemet. Az pedig, amit eddig letettek az asztalra, az édes kevés. Arról kellett volna önöknek itt az elmúlt 6-7 órában beszélni, hogy hogyan akarnak azon dolgozni, és mit tesznek azért, hogy a magyar emberek bérei rendeződjenek, radikális béremelésekre hogyan lesz lehetőség ebben az országban.
És bizony, ha ezt megtették volna, akkor el kellett volna mondaniuk azt, hogy a közmunkaprogram mint olyan befuccsolt. Ugyanis a Lehet Más a Politika derítette fel azt, hogy a közmunka, azon kívül, hogy csapdaként működik a benne lévő emberek számára, és önöknek a 2010-es prognózisa nem jött be, hogy visszamennek majd az emberek a nyílt munkaerőpiacra a közmunkából, amellett gyakorlatilag rengeteg közmunkás a saját korábbi közalkalmazotti és alkalmazotti munkáját látja el közmunkában a bér töredékéért. És én a mai napig mély felháborodással fogadom, hogy ezt az intézményt még mindig változatlanul hagyták, még mindig megeshet az, hogy embereket kirúgnak a rendes állásukból, és közmunkásként végzik. Mint ahogy azt is pontosan tudjuk, hogy a munkaerőhiány egyik oka is a közmunka, ugyanis elszívja a munkaerőt cégektől, vállalkozásoktól, mert önök annyira kicsinálták a munka törvénykönyvét, hogy már nincsenek munkavállalói jogok ebben az országban. Az emberek szíre-szóra kirúghatóak, és onnantól elkezdve még a közmunkába sem veszik őket vissza. Ez így nem fog működni.
Önöknek arról is kellett volna beszélni, hogy az egykulcsos adórendszerrel gyakorlatilag mindenkit, aki átlagbér alatt keres, azt megsarcolnak. Önök hitet tettek továbbra is a teljesen bukott egykulcsos filozófia mellett. Azt gondolom, hogy önök az elmúlt órákban megint nem őszintén beszéltek, nem a magyar állampolgárokról beszéltek, hanem azt a szokásos fideszes öntömjénezést folytatták, amit eddig hat évig mindig. Köszönöm.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me