LÁSZLÓ TAMÁS

Full text search

LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is régóta figyelem ezt a vitát, és meg kell mondanom, hogy itt két párbeszéd zajlik valójában: van egy süketek párbeszéde a kormánypárt és az ellenzék között, és van egy, szerintem valós párbeszéd a kormánypárti képviselők és a dolgozó emberek között, és azt hiszem, ez a fontosabb, és amiről mi beszélünk, ez inkább erről szól. (Cseresnyés Péter: Így van! - Dr. Varga László: Nyilatkoztass ki! Mondd el a véleményüket! - Gőgös Zoltán: Nem látom őket! Miért nem hívtátok meg őket? Meg kellett volna!)
Én nagyon hálás vagyok valójában az ellenzék által kezdeményezett politikai vitáért, nagy-nagy köszönet jár érte, mert így alkalmat adnak nekünk, kormánypárti képviselőknek arra, hogy a munka világával kapcsolatosan 2010 óta megtett lépéseinket részletesen bemutassuk, illetve arra is mód nyílik, hogy a munkával kapcsolatos eszmei megalapozásunkat és az ebből fakadó jövőképünket is felvázoljuk. Én azt hiszem, önök leginkább ezt hiányolják, de valójában minden hozzászólásunkban ez az eszmei jövőkép is megjelent.
2010-ben, amikor a Fidesz átvette a kormányzást, Magyarország olyan helyzetben volt, mint Görögország - erről elég sokan beszéltek, képviselők is, illetőleg államtitkárok is. (Dr. Varga László közbeszól.) Meg kell mondanom, ha a baloldal lenne hatalmon, még mindig akkora bajban lennénk, mint a görögök. (Dr. Varga László: Attól, hogy ilyeneket mondtatok, esett akkor a forint!) Azért tartozik ide ez a téma, mert 2010 az az origópont, amihez viszonyíthatunk. 2010 egy olyan időpont, amikor a rendszerváltozás óta eltelt teljes húsz évnek az összes bűnét valójában az Orbán-kormánynak kellett felvállalnia, és annak kellett szembenéznie vele.
(21.00)
Tehát valójában, ha a mai gazdasági-társadalmi, munka világával kapcsolatos törekvéseinkről beszélünk (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Orvost!), akkor valójában ennek a 20 évnek a gyógyítása is benne van. Meg kell mondani, hogy itt orvosolni kell a spontán és a „törvényes” privatizációnak az összes vadhajtását, amiben benne volt a közszolgáltatások teljes privatizációja a hihetetlen mértékben biztosított profittal. Teljes iparágak tűntek el, és óriási mértékű munkanélküliség volt, és sajnos Kelet-Magyarországon roma családokban a gyerekek úgy nőttek föl, hogy egyáltalán nem látták a szüleiket dolgozni, nem látták azt, hogy elmennek munkába. Ezért kellett a közmunkaprogramot bevezetni.
(Az elnöki széket dr. Hiller István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Tehát aki a közmunkaprogram ellen beszél, az valójában, én úgy gondolom, hogy egy óriási társadalmi vakságról árulkodik, mert erre hallatlanul nagy szükség volt. A nagyon nagy baj az, hogy a közmunkából, mivel ezek már idősebb emberek és sajnos szakképzettség nélküli emberek, az átvezetés az értékes munka világába nemcsak hogy nehéz, hanem sok esetben lehetetlen.
Ráadásul itt arról is szó van, hogy 2010 óta óriási lépéseket tettünk meg, Görögországban pedig, amit említettem, csökkent az átlagbér, nőtt a munkanélküliség, mi ellentett folyamatokat hajtottunk végre. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Egész más volt ’10-ben.) Most akármit bólogatnak az ellenzéki képviselők, ezt a nagy hitelminősítők is visszaigazolták, amelyek először még szkeptikusak voltak a magyar gazdaságpolitikával szemben, majd elkezdték sorra igazolni, hogy ezek távlatos lépések, ezek komoly lépések, megalapozott lépések, és ezekre építeni lehet.
A 2010-es helyzetben államcsőd széléről kellett visszarángatni az országot. Most úgy gondolom, hogy egészen kegyelmi helyzetben vagyunk - akár-mennyire is tiltakoznak ilyen szavak ellen - a magyar munka világával kapcsolatosan. Erről szóltak egyébként a minap lefolytatott és rendkívüli eredménnyel járó bértárgyalások a kormány, a munkaadók és a munkavállalók között.
Nagyon érdekes, én nem tudom, azt hiszem, a Népszava azért önöket, szocialistákat képviseli, ők tiltakoznak a béremelések ellen érdekes módon (Gőgös Zoltán: Elgurult a gyógyszered? Rosszul vagy?), és a munkaadók világát képviselik, és meg kell mondanom azt is, hogy aki figyelte a pénteken fiaskóval véget ért háromoldalú bértárgyalásokat, ott azért az hangzott el, hogy Varga Mihály miniszter úr fölfüggesztette a tárgyalást, azt mondta, hogy akkor feltehetően a munkaadók nélkül kell megállapodni. Ezzel szemben minimális engedményekkel sikerült a háromoldalú megállapodást tető alá hozni.
Tehát itt látható, hogy van egy felelőtlen kormányzás, ami mindenáron osztogatni akar, és van egy felelős kormányzás, amely addig nyújtózkodik, ameddig a takaró ér (Gőgös Zoltán: Aki meg mindenáron lopni akar!), és amikor lehetőség nyílik komoly lépések megtételére, akkor azonnal megteszi ezeket a lépéseket.
Két mondat még ezzel az eszmei megalapozással kapcsolatban. Kereszténydemokrata, keresztényszociális képviselőként, politikusként én a jó munkát tartom kifejezetten pozitív iránynak, és a jó munka érdekében rengeteg lépést tett a kormány és tesz a kormány. Ilyen lépés például az, hogy az EU-s források 60 százalékát a kis- és középvállalkozások számára biztosítjuk. Ez egy hihetetlen mértékű hozzáadás a kis- és középvállalkozások innovációja, megújulása és fejlődése számára. A ’17-es és azutáni rendkívüli mértékű minimálbéremelést és a kötelező bérminimum emelését ugyanennek az eszmének a megvalósulása érdekében hozzuk meg, ami majd magával hozza az átlagbérek jelentős mértékű emelését is. Az, hogy innovációra, amit Gyöngyösi képviselő úr emleget, az elkövetkező években 700 milliárd forintot költünk, soha nem látott mértékű összeget. Az, hogy a magyar munka és gazdaság jelenlegi és jövőbeni húzóágazataiban a jó munkának rendkívüli lehetőségei vannak, és a sor hosszan folytatható.
Mi a jó munka mellett állunk, és nagyon nagyra értékeljük azt, a mostani helyzetben ez a legfontosabb feladatunk, hogy kiálljunk emellett. (Dr. Varga László: Orvost!) És ki kell mondani, hogy az, aki hibás helyzetértelmezésével, -értékelésével vagy a túlzó, értelmetlen, teljesíthetetlen követeléseivel, ábrándkergetéseivel ezt a reményt veszi el, ássa alá, az a közös jövőnket veszélyezteti.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti sorokból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me