CSEPREGHY NÁNDOR,

Full text search

CSEPREGHY NÁNDOR,
CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Asszony! Engedje meg, hogy azt, amit múlt héten szóban is elmondtam, most hivatalosan is megtegyem. A bíróság valóban egy év után rendelte el az ESZOSZ felszámolását, és ahogy azt a vonatkozó törvények lehetővé teszik, ezt ön is tudja, a kormánynak a Bérgarancia Alapból ettől kezdve nyílik meg a lehetősége. A kollégáimat arra utasítottam, hogy haladéktalanul indítsák el ezt a folyamatot. Az ön által is említett kormányzati döntés a Közlönyben megjelent, ami a nemzeti reorghoz tette az ESZOSZ felszámolását. Így a kormány lényegében a folyamatot teljes egészében tudja koordinálni.
A héten a felszámolandó vállalkozás, illetve felszámolandó szervezet képviselőivel tárgyalunk a dokumentumokról. Bevonjuk a járási hivatalokat és a kormányhivatalokat is az ügybe, hogy a ki nem fizetett bérek tekintetében valóban rendezni lehessen a múlt állapotát. A kormánynak, ahogy ezt az elmúlt egy év során viszonylag többször elmondtam önnek, semmilyen döntési ráhatása nincs a bíróságra. A bíróság később hozott döntést, az ESZOSZ-káro-sul-takat pedig én személyesen fogadtam. Azt gondolom, hogy érdemben volt lehetőségük elmondani teljesen jogos sérelmeiket.
Annyit szeretnék hozzátenni, hogy amikor a kormány támogató döntést hoz bármilyen projektről, akkor papíron lát egy projektet, és ez a projekt papíron megfelelt. Egy másik kérdés lesz az, hogy a számukra kifizetett állami támogatás visszakövetelése hogyan történhet meg. De valóban, abban önnek igaza van, hogy először az itt károsult magánszemélyeket kell a kormánynak valamilyen szinten, nem is azt mondom, hogy kártalanítani, hanem olyan helyzetbe hozni, hogy a saját életviszonyaikat rendezni tudják.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me