CSEPREGHY NÁNDOR,
CSEPREGHY NÁNDOR,
CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy Józsa, illetve Gyöngyösi képviselő urakra is reagáljak felszólalásomban; méghozzá amiatt, mert itt nagyon fontos különválasztanunk a 2007-2013-as időszaktól a 2014-2020-as időszak kihívásait és eredményeit. Ha össze szeretném foglalni egy szóképpel azt, hogy mi az, amit a 2007-2013-as időszakban elértünk, akkor az arról szól, hogy egy száguldó versenyautóban hogyan tudtunk motort cserélni menet közben annak érdekében, hogy ez a versenyautó 2014 végére valóban áthaladjon a célszalagon, és hazahozzunk minden pénzt.
Ha ebből a szempontból nézzük a magyarországi fejlesztéspolitikai rendszer működőképességét, akkor valóban azt lehet mondani, hogy eredményesek voltunk, mert a 2007-2013-as időszak kapcsán tett 2010-es vállalásunkat, hogy egyetlenegy eurócentet sem hagyunk a brüsszeli kasszában, teljesítettük. Ez nem jelenti azt, hogy a 2007-2013-as időszak vonatkozásában a kormány a tartalmi kérdésekkel, tehát azzal, hogy hol használtuk fel, mire használtuk fel a fejlesztési forrásokat, és ezek hogyan járultak hozzá a magyar versenyképesség növeléséhez, elégedett lenne. Ez van a másik serpenyőben, ezt teljesen tisztán kell látni. Ebben különbözik meglátásunk és reményeink szerint a 2014-2020-as időszakhoz képest, ahol a tartalomról is fontos beszélni.
De ha már Volner képviselő úr a cél és eszköz vitákat szóba hozta, milyen célokat érdemes meghatározni? Ha ezt a kérdést tesszük fel, akkor szerintem arra az lehet az egységes válasz, hogy hogyan tud a magyar gazdaság, egy tízmilliós belső piac a lehetőségeihez képest szuverén piacként működni abban az új gazdasági világrendben, amelynek létét ma egyik parlamenti párt vagy a parlamenti párt mögött található gazdasági-szellemi holdudvar sem kérdőjelezi meg. Ebben a tekintetben az látható, hogy egy nagyon komoly stratégiai váltásra volt szükség ahhoz képest, most nem az elmúlt nyolc évet szeretném használni, hanem amit az előző tervezési időszakban a szocialisták végrehajtottak, és amit mi csinálunk.
Mert akkor mi történt? Volt egy alapvetően kedvező világgazdasági klíma a 2008-as válságot megelőzően. Ebben az időszakban az a politikai kérdés tevődött fel, hogy amikor a fejlesztési hitelekhez 0,5-1 százalékos hitelkamatok mellett hozzá lehet jutni, és az uniós források nem kizárólagos fejlesztési lehetőségei voltak a magyar vállalkozásoknak, akkor érdemes-e politikai és gazdasági konfliktust felvállalni annak érdekében, hogy valóban célzott fejlesztéspolitikát hajtson végre Magyarország, megmondja-e azt, hogy mely iparágak fejlesztésétől reméli a hosszú távú magyar gazdasági növekedést, és ezzel kimondja azt is, hogy melyek azok a szektorok, amelyek ezekből a pénzekből közvetlen módon nem kapnak.
Akkor az a politikai döntés született, amit utólag visszanézve szerintem nyugodtan mondhatunk hibás döntésnek, hogy hiányzott ez a fókusza a fejlesztéspolitikának. Kényelmesebb politikai döntés volt azt választani, hogy mindenkinek ígérünk valamit, és majd kisül belőle valami a végén. És látjuk, hogy ezt a számítást a 2008-as gazdasági, majd pénzügyi világválság teljes egészében keresztbehúzta.
A mostani legfontosabb kérdés pont abból a szempontból vetődött fel, hogy képesek vagyunk-e arra, hogy azt a támogatást megadjuk a magyar vállalkozásoknak, amit az Európai Unió keleti bővítését megelőzően az osztrák, a német vagy a francia vállalkozások megkaptak saját hazájukban, és bizonyos tekintetben megkapnak most is, olyan intézkedésekkel, amely intézkedéseket az Európai Bizottság a 2004 után csatlakozott országok esetében számtalan alkalommal bélyegez meg versenykorlátozó intézkedésként, és számtalan alkalommal fogalmaz meg kritikát azzal kapcsolatban, hogy az „új”, most már 12 éve európai uniós tagállam Magyarország megtehet-e a saját gazdasági szereplőinek pozicionálása érdekében. És valóban, amit Gyöngyösi képviselő úr mondott, az egy teljesen legitim vita, mert bár az európai uniós szabályok kizárják azt, hogy akár külföldi, akár hazai nagyvállalatokhoz jussanak európai uniós pénzek, azonban annak köszönhetően, hogy ezeknek a cégeknek a szolgáltatásai és termékei jelen vannak ezeken a piacokon, a sor végén, amikor egy-egy fejlesztés megvalósításáról beszélünk, mégis hozzájuk jutnak ezek a források.
Van egy olyan kimutatás, ami azt mondja, hogy az Európai Uniótól érkező különböző kohéziós, felzárkóztatási forrásoknak legalább 50 százaléka megy vissza, mert ha egy kisvállalkozás kap arra lehetőséget, hogy egy gépet vásároljon, akkor több mint valószínű, olyan gépet fog vásárolni, amit a német piacon állítanak elő, majd ebből a gépből fakadó többlettermelését és az abból fakadó többletjövedelmet is importtermékekre vagy szolgáltatásokra költi.
(19.10)
S valóban ez a legfontosabb kérdés, hogy az európai uniós versenyjogi szabályok között egy önmagát patriótának valló kormányzat tud-e olyan eszközökkel élni, amely eszközök az uniós versenyjogi szabályok mentén, de mégis megpróbálják a hazai szereplőket pozicionálni. Ehhez kell azokat a fókuszokat meghatározni, ahol erre van lehetőség.
Ezért döntött a kormány arról, hogy például a szolgáltatói szektorban elsődlegesen nem hagy hozzáférést ezekhez a forrásokhoz, mert inkább abba az irányba szeretné tolni ezeket a forrásokat, hogy egyrészt a belső keresletet a lehető legmagasabb mértékben a magyar gazdasági szereplők képesek legyenek kielégíteni - ha egy másik területről beszélek, ahol nem a kohéziós források, hanem mondjuk, a vidékfejlesztés érintett, pont erről szólt a kisbirtok-nagybirtok vita: magas munkaerő-intenzitású területeket hogyan tudunk támogatni a foglalkoztatás érdekében -, hogyan leszünk képesek olyan gazdasági szereplőket feltőkésíteni Magyarországon az európai uniós és a hazai költségvetés tőkeprogramjainak köszönhetően, hogy azok a regionális piacon valóban labdába tudjanak rúgni, és legyen egypár építőipari szereplő, egypár szolgáltató, aki valóban tud akár a Kárpát-medencében, de azon túlmutatóan is valamilyen típusú szolgáltatást nyújtani versenyképesen, és hogyan leszünk képesek arra, hogy legyen egy-kettő informatikai, egészségügyi, gyógyszeripari szereplő, aki a világgazdasági piacon is versenyképes lehet. Ez a magyar gazdasági realitás egy tízmilliós piacon.
Amennyiben 2020-ig ezeket a forrásokat valóban az előző időszakhoz hasonló ütemben, de ezek mentén a célok mentén sikerül felhasználni, akkor 2020-ra létrejöhet az az állapot; azt a vitát ma nem tudjuk eldönteni Józsa képviselő úrral, hogy lesznek-e források vagy sem, abban talán egyetértünk, hogy ha lesznek is, más formában lesznek elosztva, mint most, de ha egy felelősen gondolkodó kormányzat szólal meg akár itt a Magyar Országgyűlésben, akár a magyar vállalkozások előtt, akkor azt kell kimondani, hogy egy olyan fejlesztéspolitikára van szükség, ami a lehető legmagasabb mértékben függetleníti a magyar gazdasági szereplőket ezektől a forrásoktól. Ha mégis ezek után pedig lesznek ilyen források, akkor ez egy olyan előny lehet, amit a további bővüléshez, növekedéshez fel lehet használni.
Ennyi gondolati kiegészítőt fűztem volna a felszólalásokhoz. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
