DR. RÁKOSSY BALÁZS

Full text search

DR. RÁKOSSY BALÁZS
DR. RÁKOSSY BALÁZS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Hadd egészítsem még ki a 2010-es és a 2016-os párhuzamát néhány adattal.
A foglalkoztatás 2010-ben a lakosság 55,5 százalékát tette ki, míg ez napjainkban, 2016-ban 67,1 százalékon áll. A munkanélküliség 2010-ben 10,9 százalékos volt, ez most 5 százalék alatt van, 4,9 százalékos. Az államadósság szintje 83,7 százalékon volt 2010-ben, míg most ez több mint 6 százalékkal csökkent, 75,6 százalékra. Az államháztartási hiány 4,5 százalék volt, jelenleg 1,9 százalék; míg a GDP-növekedés 0,5 százalék volt, az előző negyedévben 2,6, a legutóbbiban 2 százalék, és azt várjuk, hogy év végére 2,3-2,5 százalék között lesz az éves átlagos gazdasági növekedés.
És akkor hadd egészítsem még azzal ki, hogy azt a hitelminősítői besorolást, amely 2010-ben megvolt, a Moody’s november 4-én, illetve a Standard and Poor’s szeptember 16-án és a Fitch május 20-án visszahelyezte (Dr. Józsa István: Most vagyunk Görögországgal egy szinten?) befektetésre alkalmas kategóriába.
(18.50)
Egyébként 2013 májusában, kilenc év után jöttünk ki a túlzottdeficit-eljárás alól, ahol a szocialista kormányzatnak hála 2004-től, az EU-s csatlakozás óta tartózkodtunk. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me