DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Megszólított, és hazafiasságtól duzzadó mellkassal azt mondta, hogy mert hát Magyarország feleannyit költ oktatásra nemzeti össztermék arányában, mint Hollandia. Nagy szerencsénk van, hiszen az Európai Unió minden évben összehasonlítja az egyes országoknak az oktatási kiadásait. Ha megnézem, hogy Hollandia GDP-arányosan mennyit fordított 2012-ben oktatásra, és mit mond erről az Európai Unió, akkor az 5,5 százalék; ez lecsökkent 5,4 százalékra Hollandiában 2015-re, tehát három év alatt 5,5-ről 5,4-re csökkent.
(19.40)
Magyarország ugyanebben az időszakban GDP-arányosan 4,7-ről 5,2-re vitte föl az oktatásra fordított kiadásait. Tehát míg korábban jóval nagyobb különbség volt, most GDP-arányosan már csak 0,2 százalékos különbség van Hollandia és Magyarország oktatási kiadásai között. Természetesen egy holland iskolai infrastruktúra nyilván más, mint egy magyar iskolai infrastruktúra. Ebben azért közrejátszott az, hogy náluk nem volt 40 év kommunizmus, és utána (Korózs Lajos közbeszólása.) is stabilabb állapotok voltak; de önök szeretik lefitymálni a magyar emberek teljesítményét, szeretik lefitymálni a magyar költségvetés kiadásait. De itt azért nem kétszeres, hanem csak 0,2 százaléknyi különbség van, de szerencsére a miénk felfelé megy, és sajnos a hollandoké lefelé.
Bízunk benne, hogy továbbra is olyan kormánya lesz Magyarországnak, a Fidesz-KDNP-kormány, amelyik nem csökkenti, hanem növeli az oktatási kiadásokat. A tények ezen a téren is cáfolták önt ebben az esetben, képviselő úr. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Vantara Gyula: Nem először!)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me