HORVÁTH IMRE

Full text search

HORVÁTH IMRE
HORVÁTH IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Korábban kifogásoltam, hogy egyes GINOP-pályázatok, annak ellenére, hogy kormányhatározat szólt a kiírás határidejére, jóval később kerültek kiírásra, hátráltatva, illetve hátrányos helyzetbe hozva azokat a kkv-kat, amelyek pályázni kívántak. Kérdezem államtitkár urat, hogy hogyan áll a helyzet jelenleg.
Amiről én szólni kívánok, az szűkebb választókerületem ezzel kapcsolatos dolgai. Ugye, a GINOP rendkívül jó lehetőség kellene legyen a lakótelepi lakások felújítására. A probléma az, hogy ezt a szerepet nem képes betölteni. Ennek az az oka, hogy a hitel nem teljesen ingyenes, 10 százalék önrészt feltételez, amit rengetegen nem lesznek képesek vállalni. Hiszen lakásfelújításra minimum 1 millió forint hitelt kell felvenni, amelyhez egy legalább 100 ezer forint önrész járul. Hol képes egy ember 100 ezer forintos önrésszel előállni ott, ahol az átlagjövedelem 114 ezer forint? Sehol. Számukra ez nem fog megoldást jelenteni.
Jelezném azt is, hogy azoknak a lakásszövetkezeteknek, amelyek több évig kuporgattak pénzt a lakásfelújításra, korszerűsítésre, több száz millió forintjuk veszett benn különböző brókercégekben, a Buda-Cash-ben, Quaestor-kötvényekben, ezek az emberek, ezek a szövetkezetek képtelenek pályázaton indulni. Azonban megoldást jelenthet ez a gazdagok számára, hiszen akár üdülőházak felújítására és korszerűsítésére is igénybe lehet venni ezeket a forrásokat.
Az Európai Unió deklarált célja, hogy ezek a források az elmaradottabb területek felzárkóztatására legyenek fordítva. Azonban a jelen konstrukció szerint nem az elmaradottabb régiók és omladozó panelházak megújítására, hanem a gazdagok üdülőinek felújítására lesz fordítva. Emellett biztosítékot is kérnek a hitel felvétele mellé, ami vélhetően főként maga a felújítandó ingatlan lesz. Kérdéses, hogy miként fognak így forrásokhoz jutni azok, akiknek esetleg már van jelzálog az ingatlanjukon. Vélhetően sehogy. Így tehát megint a legkiszolgáltatottabb rétegek fognak elesni egy rendkívül előnyös európai uniós forrás igénybevételétől. És az sem biztos, hogy a kisebb településeken fekvő ingatlanok egyébként elfogadható fedezetet fognak-e jelenteni. Így a kistelepülésen élők sem biztos, hogy hozzáférhetnek ezekhez a pénzekhez.
Ez a fejlesztési forrás továbbá egy hatalmas pofon is a kormánypártnak, konkrétan a napelemekkel kapcsolatos politikájának, hiszen a Fidesz-kormány környezetvédelmi termékdíjat vetett ki rájuk; egy olyan termékre, amelynek egyik legnagyobb előnye az, hogy környezetbarát. Most pedig a GINOP-támogatások kapcsán kiderül, hogy a napkollektorok vásárlására is lehetőséget biztosítanak az ingatlan korszerűsítésének jegyében. Ebből látszik, hogy mennyire értelmetlen a Fidesz napelemekkel kapcsolatos politikája. Mindenki tudja, hogy a napelemek előnyösek, és szükség van rájuk, kivéve a kormányt. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me