TASÓ LÁSZLÓ

Full text search

TASÓ LÁSZLÓ
TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszterhelyettes úr kiválóan összefoglalta az eddigi hozzászólásokkal kapcsolatos reagálásában azokat a pontosításokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy világosan lássuk és lássa, aki figyeli a vitát, a valóságos helyzetet is.
Ha megengedik, néhány dolgot szeretnék kicsit erősebben kiemelni, mert mindenképpen bántotta a fülemet. (Schmuck Erzsébet távozni készül.) Erzsébet pont elmegy… (Schmuck Erzsébet visszafordul.) Akkor hallja még, kedves képviselőtársam: csak annyit, hogy itt vagyunk. Azt mondta, hogy nincsenek itt az államtitkárok. Itt vagyunk mindannyian egyébként. Tehát valamennyi, operatív programmal foglalkozó minisztériumnak itt vannak az államtitkárai és váltják egymást, úgyhogy tisztelettel várják a hozzászólásokat. Fontos lenne erre is figyelni. (Bánki Erik tapsol.)
A jobbikos hozzászólással kapcsolatban, ha megengedi, kedves képviselőtársam, mégiscsak felhívnám a figyelmét arra, hogy már ebben a korban nem szívesen veszi senki se, ha egyszerűen lopással vádolják meg. Kikérem magamnak minden fideszes és KDNP-s képviselőtársam nevében, hogy lopással vádolja meg a Fideszt. Hogy ön embereknek, valakiknek odaszól vagy beszól bárkinek, ettől függetlenül kikérem magamnak, mert e tekintetben egy közösséget bántott meg. Legyen szíves, erre azért figyeljen mindenképpen. Dolgoztunk mi már olyan sokat és annyit, hogy kikérhessük magunknak ebben a teremben is ezeket a megjegyzéseket. (Schmuck Erzsébet távozik a teremből.)
A másik pedig az, hogy a gazdaságfejlesztéssel kapcsolatban miniszterhelyettes úr válaszolt egyébként nagyon helyesen, és ami fontos volt, itt is világossá tette, hogy a gazdaságfejlesztésre 60 százalékos mértéket kíván a magyar kormány felhasználni.
Ha érinti a közlekedésfejlesztés világát és általában többen is szólnak a frakciójából, úgy hallottam, hogy mérlegelik azt is, hogy milyen hatással van a közlekedésfejlesztés a gazdaságfejlesztésre. Állítom önnek, hogy a gazdaságfejlesztésre egyértelmű hatással van a közlekedésfejlesztés minden egyes területe, és ha 60 százalékot mérnek, akkor nyugodtak legyenek, hogy sokkal több a hatása az uniós pénzek felhasználásának, mint 60 százalékos a gazdaságfejlesztésre vonatkozóan. Tehát e két dolog tekintetében szerettem volna mindenképpen reagálni az ön felvetésére.
Schmuck Erzsébet sajnos nincs itt, de mindenképpen fontos a jegyzőkönyv számára is világossá tenni, hogy a magyar kormány nemcsak uniós forrásokat tud felhasználni közlekedésfejlesztésre, hanem hazai forrásokat is. Egyébként az alsóbbrendű utak között csak néhányat említve, Aranyosgadányban, az okány-vésztői útnál vagy éppen Újfehértó-Nagykálló között ezek négy és öt számjegyű utak. Tehát világosan látszik, hogy figyelünk arra is, hogy alsóbbrendű utak felújítása is megtörténjen, igaz csak hazai forrásból. Tehát az sem igaz, amit a képviselőnő állított, hogy a magyar kormány és a Magyar Országgyűlés intézményrendszere nem reagál rá, a közútfenntartó nem figyel arra, hogy az alsóbbrendű utak felújítása is megtörténjen.
Rendkívül fontos azt is kiemelni még, hogy a hozzászólásokban, biztos vagyok benne, hogy kevés konstruktív javaslat lesz, bár mindenki azzal kezdi, hogy szeretne konstruktív lenni. Egy biztos viszont, hogy itt nemcsak az intézményrendszerben dolgozók, hanem a politika egésze is arra törekszik, hogy az uniós forrásokat minél nagyobb arányban felhasználja, sőt mint ahogy elhangzott az expozéban, száz százalékban használja fel. Azt gondolom, hogy e tekintetben senki nem vethet komolyan a szemünkre semmit, hiszen eddig a felhasználás során lényegesen jobb eredményt értünk el, mint a korábbi ciklusban volt. Most például ebben az évben, pontosabban március 1-jén a közlekedésfejlesztés világában minden pályázatunk kiírásra került, minden egyes kiírásunk megtalálható volt, és azt gondolom, hogy a többiek is utánunk jöttek ebben a sorban, és hasonló jó teljesítményről tudnak beszámolni.
Tehát lényegét tekintve azért akartam mindenképpen reagálni, mert itt nagyon sok ember dolgozik azért, hogy valóban átlátható rendszert működtetve a forrásokat a leghatékonyabban tudja felhasználni Magyarország, és ebben mindenkinek megköszönöm a munkáját, és ha olyan minősítéseket hallunk, amelyeket nem fogadunk el, azt szóvá is kell tenni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me