VANTARA GYULA

Full text search

VANTARA GYULA
VANTARA GYULA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Egy, már érintőlegesen említett témakörről szeretnék beszélni, mégpedig a „Modern városok” program megvalósulásáról, illetve annak helyzetéről. (Zaj az ellenzéki oldalon.)
Magyarország fejlődésének természetesen nem kizárólagos, de kiemelkedő jelentőségű alapkérdése, hogy a megyei jogú városokat, valamint a térségi központokat modern várossá lehessen fejleszteni. A vidéki városok fejlődése érdekében hozta létre a kormány a „Modern városok” elnevezésű programot, amely kiegészítő európai uniós forrásokkal, TOP- és az egyéb fejlesztési forrásokkal, megyék, illetve megyei jogú városok fejlesztési forrásaival alkot egységet. Ennek keretében a miniszterelnök úr eddig 19 megyei jogú városba látogatott el. Csak zárójelben említem meg, hogy olyan halmozottan hátrányos térségekben, mint Győr vagy Hódmezővásárhely, még nem volt tárgyalás.
Ezeken a látogatásokon megállapodik a vezetők-kel az együttműködésről, és az együttműködéssel hozzájárulnak a városok fejlődéséhez. Természetesen sok hasonlóság mellett ezek között a települések között is vannak jelentős különbségek a városok helyzete, körülményei és problémái között. A „Modern városok” megállapodás tehát a közös célrendszer mellett az egyes városok vonatkozásában eltérő fejlesztési irányokat kell hogy megfogalmazzon, amelyeket az adott városra kell szabni. A fókuszban természetesen mindenhol a gazdaságfejlesztés áll, hiszen ennek a sikeressége teremtheti meg a fenntartható és fokozatosan fejlődő modern várost.
Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretném megkérdezni, hogy a „Modern városok” program legfontosabb elemei melyek, és ezek milyen várható eredménnyel fognak járni. A következő kérdés is érdekes, és szeretném, ha kitérne rá a válaszában. A városokkal kötendő megállapodásoknak azért van jelentősége, hogy az előrelépéshez, fejlődéshez szükséges források felhasználása ne a budapesti íróasztalok mögött kigondolt módon és célok érdekében történjen, hanem amit a helyiek, ezen bizonyos modern városok lakói és vezetői szükségesnek látnak. Egyetért-e államtitkár úr ezzel a gondolattal, és teljesül-e ez a vágyuk?
Végül engedjenek meg még két megjegyzést! Z. Kárpát Dániel úrral szeretném közölni, hogy 30 százalék az az arány, amit Lázár miniszter úr a közbeszerzési törvény módosításánál mondott el.
(20.30)
Most én mondanám önnek, hogy nyomjon gombot. Tehát ez a szám 30 százalék; még egyszer lassan mondom, hogy mindenki megértse.
A másik megjegyzés, hogy Hadházy Ákos szakszóvivő képviselő úr ugyan nincs itt, de államtitkár asszony már utalt rá, hogy a pályázatok bírálata és azok ellenőrzése vonatkozásában olyan abszolút szakmaiatlan megjegyzéseket tett, hogy ebből következően a hitelességét kérdőjelezi meg képviselő úrnak.
Végül engedjék meg, hogy köszönetet mondjak a Miniszterelnökségnek és a szakminisztériumoknak. Ugyanis az uniós számvevőszék és az Eutaf-ellenőrzések során, amelyeket módom volt átélni, ezért egy kicsit érdekesen szemlélem ezt a vitát, mert egy 35 és egy 17 milliárdos beruházást volt szerencsém lebonyolítani, és ennek tapasztalatai alapján szeretném megköszönni még egyszer a Miniszterelnökségnek és a szakminisztériumoknak azt a kollegiális segítséget, amit a feljelentések alapján indított vizsgálatok során tanúsítottak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me