LÁZÁR JÁNOS,

Full text search

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a kérdését, és szeretném arról tájékoztatni, hogy megindult a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság megszervezése, január 1-jén a mostani Ménesből, illetve a magyar állam által visszavásárolt Ménesbirtokból egyesülés útján létrejön ez az új mintagazdaság, illetve először annak csak a szerkezete és kerete. Szeretném megköszönni az ehhez nyújtott támogatását önnek és a Magyar Szocialista Párt frakciójának is.
A kártalanításról a Mezőhegyes-törvény rendelkezik. 2014-ben voltak olyanok, akik haszonbérleti szerződést nyertek, és a haszonbérleti szerződés birtokában joggal bíztak abban, hogy 2016. december 31-e után, a földhaszonbérleti szerződések lejárta után birtokba léphetnek. Én azt javasoltam az Országgyűlésnek és a kormánynak is, hogy mindenkivel méltányosan számoljon el, számoljon el azzal, aki december 31-én kilép a földhaszonbérletből, és vásárolja meg a céget - mintegy 2,1 milliárd forintért vásároltuk meg ezt az agrárvállalkozást -, számoljon el azokkal is, akiket azzal biztattunk a magyar végrehajtó hatalomként, hogy ott földbérleti jogot kaphatnak hosszú-hosszú évekre, ezért 150 ezer forint/hektár átalánykártalanítást határozott meg az Országgyűlés, ami egyébként adóköteles, tehát abból lejön a magyar állam által az áfatörvényben meghatározott adó, ami visszakerül a magyar államhoz.
Én úgy gondolom, hogy minél hamarabb tiszta helyzetet kellett teremteni. A korábban meghozott döntést megváltoztatta a kormány, részben az önkormányzat, az ott élők, az ott dolgozók, a parlamenti pártok közös fellépése kapcsán alakult ki az, hogy a kormány megváltoztatta az álláspontját, és egy új mintagazdaság megszervezésébe kezd bele.
Én azt szeretném, ha méltányos, fair elszámolás lenne, rendezett viszonyok között tudnánk a közös munkát megkezdeni, és ez a mintagazdaság Európa legjobb mezőgazdasági vállalkozása lenne, és a magyar agrárium olyan vállalkozása, amelyben meg tudjuk mutatni, hogy mit jelent a magyar mezőgazdaság a XXI. században. Köszönöm szépen ehhez a támogatásukat. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me