HORVÁTH IMRE

Full text search

HORVÁTH IMRE
HORVÁTH IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! 1990-ben készült el az M3-as metró északi, Újpest-Központig tartó szakasza, ideiglenes végállomásnak szánva. Mint hazánkban annyi minden, ez az ideiglenesnek szánt állapot is több mint negyed évszázada tart. Bár 2008-ban az akkori újpesti önkormányzat kezdeményezésére újabb lendületet vett az aktualizált tervek elkészítése, előrelépés azóta sem történt. 2014-ben választási ígéretként kormánypárti politikusok számtalan alkalommal biztosították mind az újpesti, mind a káposztásmegyeri lakosokat a beinduló beruházásról.
2014 ősze után azonban mindez gyorsan elhalt. A IV. kerület lakosainak számára egyre inkább úgy tűnik, hogy a kormány mostohagyerekként kezeli az ország legfontosabb közlekedési infrastruktúráját, nem érintve a felújítás tragikomédiába illő késlekedését. Azt látjuk, hogy ezúttal is súlyos a helyzet, már a meghosszabbítás tervével sem foglalkozik a kormány. Mindez csak a kerületben mintegy százezer embert érint, ide nem értve az agglomerációból érkező további tízezreket, akik kényszerből gyakran P+R parkolóként használják Újpest utcáit.
Az M3-as metróval kiszolgálható több mint százezer ember helyzetének fontosságára való tekintettel arra kérem tisztelt államtitkár urat, válaszoljon az alábbiakra. Mi a kormány álláspontja az M3-as metró északi meghosszabbításával kapcsolatban? Van-e jelenleg folyamatban bármilyen előkészítési, tervezési fázis? Ha igen, milyen határidőkkel és forrásigénnyel? Álláspontja szerint reálisan mikor indulhat meg a beruházás a jövőben? Tisztelettel várom válaszát. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me