DÖMÖTÖR CSABA,

Full text search

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértek azzal, hogy a megélhetési kérdésekkel hangsúlyosan kell foglalkoznunk itt az Országgyűlésben, közös érdekünk az, hogy minden magyar család, minden magyar állampolgár tehessen egy lépést előre a saját életében. Ön a felszólalásban megélhetési kérdésekről beszélt, és jól tudjuk, hogy az MSZP egy négypontos csomagban foglalta össze, hogy milyen intézkedéseket szeretne. (Dr. Szakács László: Versenyképességről beszéltem!) Ezek az intézkedések egyébként önmagukban akár jól is hangoznának, ha nem tudnánk, hogy a baloldal pont az ellenkezőjét cselekedte akkor, amikor lehetősége volt kormányozni. (Bangóné Borbély Ildikó: Csak az igazat, államtitkár úr!)
Vegyük sorba azokat az intézkedéseket, amelyekre ön is utalt. Van például valóban egy javaslatuk a minimálbérrel kapcsolatban. (Gőgös Zoltán: Mennyi volt az adója a minimálbérnek?) Érdemes rögzíteni a tényeket, most teszem meg, képviselő úr! Amikor az MSZP átadta a kormányzást a jelenlegi kormánynak, 73 ezer forint volt a minimálbér. (Gőgös Zoltán: Nettóban volt, most meg 72!) Ez a kormány ezt 2018-ra 138 ezer forintra emeli, tehát majdnem a duplájára növeli. Önök most a dolgozó emberekre hivatkoznak, de amikor cselekedni kellett volna, nem küzdöttek értük. Csak halkan jegyzem meg, hogy 1998 és 2002 között is a polgári kormány volt az, amelyik jelentősen növelte a minimálbért. (Bangóné Borbély Ildikó: …adóztatta meg a minimálbért.)
Ami a nyugdíjrendszer módosítását illeti - önök erre is utaltak az imént -, ott nem teljesen világos, hogy mit is követel az MSZP. Hát nem éppen önök voltak azok, akik többször belenyúltak a nyugdíjrendszerbe? Nem tiszta, hogy melyik nyugdíjrendszerhez térnének vissza pontosan, hiszen a baloldal, amikor kormányon volt, összevissza foltozgatta a nyugdíjrendszert. (Bangóné Borbély Ildikó: 3000 milliárd forint elvonás!) Utoljára például az inflációhoz igazították az emeléseket, most pedig, ha jól értem, éppen ezt kritizálják; szakmaiságban tobzódó Bokros Lajos legyen a talpán, aki ebben rendet tud vágni. Egy biztos, ez a kormány megvédte a nyugdíjak értékét, és ezzel szemben az MSZP egyhavi nyugdíjat vett el. Ezek a tények.
Aztán itt van az energiaárak csökkentésével kapcsolatos javaslatuk, erre is utalt ön az imént. Annak azért mindannyian örülhetünk, hogy az MSZP végre felismerte a rezsicsökkentés jelentőségét (Gőgös Zoltán: Olvasd fel, mit mondtunk akkor. Mindig fel szoktad.), némi fáziskéséssel ugyanakkor. Messziről jöttek, annyi szent, mert kétszeresére emelték az áram árát, háromszorosára az áramét (sic!), majd amikor a Fidesz-KDNP negyedével csökkentette a rezsiköltségeket, akkor önök itt a multicégekért aggódtak. Ezek után most, ha jól értem, megint rezsicsökkentést követelnek. Hadd kérdezzem meg: az MSZP-s képviselők tudják még egyáltalán követni az MSZP rezsicsökkentéssel kapcsolatos állásfoglalását? Legyenek szívesek, tájékoztassanak minket arról, hogy melyik álláspont az igazi!
Az alapvető élelmiszerek áfáját már csak röviden említem, mert önök idén tavasszal támogatták a csökkentést, majd amikor szavazásról volt szó, akkor nem szavazták meg. (Gőgös Zoltán: Mert beraktátok egy csomagba.) Az áfacsökkentés igazi barátai is beleszédülnek ebbe a tempóba. Ennyit az önök javaslatairól.
Van azonban egy ennél is fontosabb kérdés, ez pedig az, hogy a múlt héten végre megállapodás született a munkaadók, a munkavállalók és a kormány között. Nagyon-nagyon sajnálom, hogy önök mint baloldali párt erről a tényről egyáltalán nem beszéltek. A kormány és a munkavállalók és a munkaadók között létrejött egy megállapodás a jövő évekre vonatkozó béremelésekről. A miniszterelnök arra kérte a nemzetgazdasági minisztert, hogy menjen el a falig, ezt ő meg is tette, így az eredmény a következő. A jövő évtől kezdve 15 százalékkal nő a minimálbér, és 25 százalékkal nő a szakmunkás-minimálbér. (Gőgös Zoltán: Éljél meg belőle!) Ezt a munkáltatók is könnyebben tudják majd kigazdálkodni, hiszen 5 százalékkal csökkennek a munkaadói adók, és 9 százalékra csökken a vállalati nyereségadó. (Gőgös Zoltán: Az öltönyöd többe kerül!) Ezzel egyébként Magyarországon lesz a legalacsonyabb a társasági adó, a kormány tehát adócsökkentéssel segíti a béremelést; adócsökkentéssel a béremelésért - ez a lényeg. Ezek a béremelések azt jelentik, hogy amellett, hogy 600 ezerrel több munkahely van 2010-hez képest, egyre jobban megéri Magyarországon dolgozni (Gőgös Zoltán: Kinek? A multinak!), a „segély helyett munka” célkitűzést újabb intézkedések támasztják alá.
Ez nem jelenti azt, hogy a kormánynak ne lenne még rengeteg tennivalója. Ellenkezőleg: csak tennivaló akad még. (Gőgös Zoltán: Igen, elballagni gyorsan!) Az MSZP számtalan alkalommal szólítja fel itt az Országgyűlésben a kormányt - és számtalan alkalommal mondta el -, hogy támogassa a béremeléseket, ezért is furcsállom, hogy amikor ez megtörténik, akkor önök ezt az alapvető tényt, a megállapodás tényét, a béremelések tényét elhallgatják.
(11.50)
Tudom, hogy időközben újraindult a baloldali casting, a pozíciókért való határtalan marakodás, de ha egy kicsi idejük marad, hogyha idejük engedi, akkor mégiscsak arra kérem önöket, hogy támogassák ezeket a béremelési intézkedéseket, és segítsék önök is Magyarország erősödését. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me