DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nem voltak hiába az ismétléseim, ezek szerint a Jobbik-frakció is elismeri, hogy az elmúlt hat esztendőben Magyarország történetének egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb kórházfejlesztési programja zajlott, hiszen korábban nem volt erre példa. A rendszerváltás óta biztosan nem. De hogy a Mar-ku-sovszky-korszak óta mikor volt utoljára ilyen, arra is nehéz példát találni, úgyhogy örülünk annak, hogy a Jobbik is ezt elismeri.
Pontosan azért, mivel nyilvánvalóan maradtak olyan részek, olyan eszközök, amelyeket fejleszteni kell, vagy olyan kórházak, ezért az emberierőforrás-fejlesztési operatív programunkban, az EFOP-ban számtalan, összességében több száz milliárd forintnyi új programot indítottunk el, amelyek részben a kórházi ellátásnak, részben az alapellátásnak, a szakellátásnak a megerősítését szolgálja. Bízunk benne, hogy ezek révén tovább fognak fejlődni azok a fejlesztések, amelyek voltak. Végre észre lehetett venni a vidéki kórházak szinte mindegyikében, hogy történt valami, a rendszerváltás óta végre valami látható mértékű kórházszárny-felújításra került sor vagy egész kórházépületek felújítására, kiegészítésére. Ez folytatódni fog.
Ön is, tisztelt képviselő úr, ha felüti a Magyar Közlönyt, megnézi a kormányhatározatot az emberi-erőforrás-fejlesztési operatív program éves fejlesztési keretéről, akkor látni fogja, hogy pontosan milyen célokra, akár az alapellátásban, akár a szakellátásban mikre tudunk fordítani, de akár az egészségügyi vagy a kora gyermekkori intervenciós vagy más területeken is, a komplex népegészségügyi szűrések területén vagy más célzattal is. Százmilliárdos nagyságrendet talál arra, ami a betegbiztonságot növeli, ami a kórházak infrastruktúráját javítja.
Van is erre szükség, nyilván lesz is erre szükség. Az elmúlt időszakban is akár az egynapos ellátások bevezetésével, amit tettünk, akár hogy ennek nyomán a keresőképtelenségi napok száma is csökkent, hogy végre érdemben nő az egészségügyben dolgozók fizetése, az orvosok esetében 107+100 ezer forinttal, az ápolók esetében 26,5, majd 12 és 8 és 8 százalékkal. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ezek mind-mind-mind segítik, hogy a felújított, új, modern eszközökkel és kórházi épületekben valóban tudjanak gyógyító tevékenységet folytatni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me