TASÓ LÁSZLÓ

Full text search

TASÓ LÁSZLÓ
TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Elnézést, hogy háttal vagyok, és úgy mondom a válaszomat a kérdésére. Azzal kezdeném, hogy a magyar kormány ez év júniusában elfogadta azt a fejlesztési programot, amely a közutak építését, kapacitásbővítését és fejlesztését fogalmazza meg 2022-ig. Ennek a listának a tartalma bővíthető, ennek a listának a tartalmát minden negyedévben a magyar kormány felülvizsgálja.
A 81. számú úttal kapcsolatban soha nem volt arról szó, hogy a kormány vagy mi, a minisztériumban ne tartanánk fontosnak annak felújítását és továbbfejlesztését, de szeretném elmondani, hogy az elmúlt két évben mintegy 30 kilométer hosszan tudtuk felújítani a 81-es utat, és a következő évben is szerepel benne 10 kilométer, abban a programban, amely a komplex felújítási program keretében kerül megvalósításra. Tehát 30 kilométert már felújítottunk és 10-et fogunk felújítani a következő évben.
Természetesen jó lenne a kapacitásbővítést elvégezni a következő években, és nem is kizárt ennek a lehetősége. De mindenképpen arra kell figyelemmel lenni, hogy 1279 milliárd forintot vállalt a magyar költségvetésből a közútfejlesztésre csak a magyar kormány. Ez egy óriási összeg, hiszen tudjuk nagyon jól, hogy az uniós forrásokból - mivel ez sem TEN-T hálózat - csak azokat tudjuk fejleszteni, amelyekre külön lehetőséget kapunk. Itt hazai forrásból tudunk lépéseket tenni, ez viszont valóban a költségvetés függvénye.
Mi abban bízunk, hogy az a lendület, amely most megvan, folytatódik, a gazdaság tovább tud erősödni, és a magyar emberek segítségével, a magyar emberek teljesítőképességének javulásával együtt az új programba belekerülhetnek majd utak, fontos térségi szereppel bírva, mint például a 81-es út is.
(12.50)
Úgyhogy a fejlesztéssel egyértelműen egyetértünk. Szeretnénk minél hamarabb továbbépíteni és továbbfejleszteni, jövőre fel is újítunk belőle tíz kilométert. Úgyhogy legyen türelmes és bizakodó, reményeink szerint bele fog kerülni a következő években a programba. Köszönöm szépen a figyelmét. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me