CSERESNYÉS PÉTER

Full text search

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az MSZP-s nyilatkozatokkal nem kívánok foglalkozni, mert az élet nap mint nap cáfolja azok valóságtartalmát, azok igazát, ha a foglalkoztatásról, ha a gazdaságfejlesztésről, gazdaságfejlődésről, gazdasági mutatókról vagy éppen a bérek emelkedéséről van szó. De mindenképpen szót kell ejteni arról a témáról, amit ön felhozott, hisz a béremelésről beszélt, de mielőtt arról néhány szót mondanék, én is szeretnék a foglalkoztatással is foglalkozni néhány szóban.
Amellett, hogy jelentős mértékben emelkedtek mind nominálisan, mind nettó értékben, mind reálértékben a bérek Magyarországon, emellett jelentős foglalkoztatásnövekedés is bekövetkezett az elmúlt időszakban, köszönhetően annak a gazdasági környezetnek, ami körülvesz bennünket, és természetesen azoknak a kormányzati intézkedéseknek, amelyeket az elmúlt időszakban hozott a kormányzat vagy parlamenti, vagy kormányzati döntéssel.
Ez azt jelenti, ha a foglalkoztatást nézzük, hogy 2010-hez képest jelentős mértékben növekedett a foglalkoztatás, több mint 670-680 ezerrel növekedett a foglalkoztatottak száma, és ezek nagy része, körülbelül kétharmada a versenyszférában tudott elhelyezkedni.
(13.20)
Ez mutatja igazán azt az eredményes gazdaságpolitikát, amit a kormányzat az elmúlt időszakban vitt. Ez azt jelenti, hogy a foglalkoztatottak száma 32 hónapja meghaladja a 4 millió főt, tehát egy jelentős mértékű foglalkoztatásnövekedés következett be az elmúlt időszakban. Ez azt jelenti, 2010-től nézve a számokat, hogy a foglalkoztatási ráta 59,1 százalékról - ha a 20-64 éves korosztályt nézzük - 72 százalékra javult, tehát nagyon közel vagyunk ahhoz az európai uniós célhoz, amit az Európai Unió önmagának kitűzött, a 75 százalékos foglalkoztatást.
Ezzel egy időben folyamatosan emelkednek most már több mint három éve a bérek, ahogy ön is elmondta, köszönhetően annak, hogy a minimálbért és a garantált bérminimumot a versenyszféra és a munkavállalók érdekvédelmi szervezeteivel egyeztetve a kormányzat folyamatosan fölfelé mozdította, emelte minden évben, így jelentős mértékben növekedett a minimálbér nemcsak nettó és nominális értékben, hanem reálértékben is. Közel 50 százalékos emelést jelentett ez bruttó értékben, és több mint 10 százaléknyi, 15 százaléknyi reálérték-növekedést mutat a minimálbér vizsgálata.
Emellett jelentős mértékben növekedett a versenyszférában is a bérek reálértéke. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi év végéig közel 15 százalékos reálérték-növekedés volt, és ebben az évben - az első nyolc hónap kimutatásai alapján - 7,5-7,6 százalékos reálbér-emelkedést tudtunk elérni úgy, ahogy a hozzászólásában ön is mondta. Ez azt jelenti, hogy 20 százalék fölött van a reálbér-emelkedés 2010 óta a magyar munkavállalók esetében, ami várhatóan folytatódni fog, hisz jelentős versenyhelyzet alakult ki a munkaerőpiacon, a jól képzett szakemberek, a szaktudás iránt jelentős érdeklődés mutatkozott meg, ami a foglalkoztatásban és a béremelkedésben is megmutatkozik.
De nemcsak a versenyszférában emelkedtek a bérek jelentős mértékben, hanem a közszférában is, hiszen azt el kell mondani, hogy a versenyszférára csak közvetett módon van hatása a kormányzati intézkedéseknek, ott csak ösztönözni lehet a bérek emelkedését. Közvetlenül a közszféra dolgozóira van hatással mindenfajta kormányzati intézkedés. Szeretném felsorolni, hogy a közvetlen intézkedéseknek milyen hatása volt, milyen foglalkoztatási rétegeket, milyen foglalkoztatási ágban dolgozókat érintett a béremelés.
2013-ban indult a pedagóguséletpályamodell, amelyik öt év alatt körülbelül 50 százalékkal növeli meg 165 ezer pedagógus bérét. A rendvédelmi és honvédelmi foglalkoztatottak számára 2015-ben indult az életpálya. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal foglalkoztatottjainak 2016-ban indult az életpályamodellje, amelyik összességében 30 százalékos béremelést jelent. Az természetesen bértömegben értendő, amit mondok. Az egészségügyben 2012 óta folyamatosan a különböző foglalkoztatási rétegeket érintő béremelések vannak. Az igazságügy területén mintegy 16 ezer főt érintően 2012-ben már megemelt illetményalapot - 2016-ban és a következő években is tovább növeljük ezt - értek el az ott dolgozók.
A szociális ágazatban, a felsőoktatásban és a közigazgatásban is folynak vagy lesznek béremeléssel kapcsolatos intézkedések, tehát ezek a foglalkoztatási rétegek is megkapják a béremelést. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me