KEPLI LAJOS

Full text search

KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm a reagálás lehetőségét, ha már ennyiszer elhangzott a nevem, akkor mindenképpen úgy gondolom. Witzmann képviselő úr azt mondta, hogy még nem is tudom, mit fog mondani, hát, pontosan tudtam, hogy mit fog mondani, hiszen az elmúlt fél évben valahányszor velem kapcsolatban szólásra emelkedett, mindig ugyanezeket a dolgokat mondta el. (Witzmann Mihály: Ez az igazság.)
Nagyon szomorúan hallom, hogy nem tervezte, Balaton-parti egyéni országgyűlési képviselőként ön nem tervezte, hogy hozzászól ehhez a napirendhez, ez elég szomorú, de nyilván ez önt minősíti. Azt pedig már megszokhattuk mind Siófokon, mind országosan, hogy ha a Fidesz szólásra emelkedik, akkor hazugság hagyja el a száját (Bányai Gábor közbeszól.), hiszen itt is most jó néhány alkalommal, sőt gyakorlatilag a két perc egy tömény hazugságcunami volt (Witzmann Mihály: Vigyázzunk! Azért a büntetőjogi kategóriába ne lépjünk bele!), hiszen én soha nem tettem vonzóbbá egyetlen magyar állampolgár számára sem az Adriát, mint a Balatont (Witzmann Mihály: Ezek a tények.), mindössze azt fejeztem ki, hogy ha így folytatjuk, már olcsóbban el fognak tudni menni a horvát tengerpartra nyaralni, mint a Balatonhoz. (Witzmann Mihály: Próbálja meg, képviselőtársam!)
Ezt elmondtam, és most is vállalom, hiszen több statisztika és kimutatás is kihozta, hogy valóban, most már a Balaton egyre kevésbé tud versenyképes lenni ezekkel az üdülőrégiókkal. Én pontosan azért mondtam el, és azért mondjuk el minden évben, és azért volt 2010-ben Balatonnal kapcsolatos programunk, és ’14-ben is - önökkel ellentétben - külön a Balatonnal kapcsolatos programja volt a Jobbiknak, ami kimondta, hogy bizony a turizmusban is munkahelyteremtő beruházások kellenek, a turizmusban is a szezon meghosszabbítása kell, és erre konkrét megoldási javaslatokat vázoltunk fel.
Nyilván a kettő perc, a hátra lévő fél perc erre nem alkalmas, hogy önnek ezt elmondjam, de pontosan ismerheti, hiszen ön is a Balaton-parton él. Lehet, hogy ön már gyerekkorában Balaton-parti és turisztikai szakkérdésekkel foglalkozott, mindenesetre én is már jó néhány éve ott élek, és pontosan látom, hogy mi az, ami a problémája a térségnek. Azt hiszem, hogy bőven van Siófokon is, volna mit tenni az ön egyéni választókerületében, nézzük csak a siófoki kórházat vagy más egyéb intézményeket és a város helyzetét, és akkor egy kicsit vissza lehet venni szerintem ebből a fiatalos lendületből. Köszönöm szépen. (Witzmann Mihály: Lajos, azt hiszem, én vagyok az idősebb, úgyhogy ennyit a fiatalos lendületről. - Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me