VARGHA TAMÁS

Full text search

VARGHA TAMÁS
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A katona nem azért van, hogy szúrjon, hanem azért, hogy senki se szúrhasson - írta Fekete István. És valóban, a jogállami nemzetek nem mások ellen, hanem önmaguk, hazájuk, nemzetük, országuk védelmében tartanak fenn haderőt. Talán a magyar nyelv fejezi ki ezt legszebben, bár más szép nyelvek is megfogalmazzák, de honvédség, honvédelem csak a magyar nyelvben létezik mint kifejezés. A hon védelmét, a honvédséget karban kell tartani a jogi alapokban is. Ezért a tárca előkészítette a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló törvény, röviden a Hvt. módosítását, amelynek több indoka is van, és amelyről a honvédelmi tárca ötpártinak tervezett, de végül is négypárti egyeztetést is tartott.
A tervezet célja a gyakorlati tapasztalatoknak, szakmai igényeknek és különösen Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásainak megfelelő módosítások végrehajtása a törvényben. Ennek megfelelően a javaslat a Magyar Honvédség megváltozott feladatrendszerével összefüggő tapasztalatokhoz igazodik. Az elmúlt időben megváltozott biztonsági környezettel összefüggésben az Országgyűlés már több módon pontosította a honvédelem közjogi szabályozó rendszerét, aminek következtében a Magyar Honvédség feladatrendszere bővült. A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésével, valamint a terrorizmus elleni intézkedésekkel összefüggő tapasztalatok szükségessé teszik, hogy a javaslatban szereplő módosításokkal a honvédségre vonatkozó jogi környezet hatékonyabban szolgálja a kívánt célok elérését.
Emellett természetesen Magyarország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének tagjaként is jelentős feladatokkal rendelkezik, amelyek szintén további pontosító szabályozást tesznek szükségessé. Mint ahogy azt az előző törvényjavaslat vitájában miniszter úr elmondta, a honvédelem nemzeti ügy, és három fontos pilléren nyugszik, a honvédségen, a szövetséges haderőn és a polgárok hazafias elkötelezettségén. Ezért ez a javaslat kiegészíti a Hvt.-t annak érdekében, hogy az önkéntes honvédelmi felkészülés elősegítése mint állami közfeladat ebben a törvényben megjelenjen, és itt a hangsúly természetesen az önkéntes honvédelmi felkészülés kifejezésben az „önkéntes” szón is van. Ezen felül nagyon fontos része ennek a törvényjavaslatnak, hogy megteremti a honvédség személyi állományának kártalanítási jogi alapját is azzal, hogy a részletszabályokat majd a kormány hatáskörébe utalja.
A tervezet célja tehát alapvetően a gyakorlati tapasztalatokon nyugvó pontosítás, illetve az új típusú kihívások alapján új típusú válaszok, feladatok szabályozása. Engedjék meg, hogy ezek közül néhányat kiemeljek. Elsőként a katonai rendészet jogi keretek közötti szabályozását, amely pontosítja a feladatrendszert. A javaslat a katonai rendészi képességek fejlesztésére és különösen a Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Központ felállítására figyelemmel szabályozza újra ezeket a katonai rendészetre vonatkozó eddig érvényes szabályokat.
A rendészeti feladaton túl, ám ugyancsak a honvédség megváltozott, kibővített feladatkörére tekintettel a lőfegyveren kívüli kényszerítő eszközök köre is bővül. A kényszerítő eszközök tekintetében a más törvénnyel való összhangot is megteremti ez a szabályozás.
Ugyancsak a honvédség feladatbővülésével függ össze, hogy a jogorvoslatok szabályai módosulnak, amelyek közé a katonai ügyészi kontroll mellé beépülne a hatósági jogkörben elbírálható panaszjog intézménye az intézkedések és kényszerítő eszközök alkalmazásának vonatkozásában. Ennek az az indoka, hogy az elmúlt évek honvédelmi szabályozásával szemben a közelmúltban bővült a honvédség feladatköre, és így indokolt, hogy a panaszok esetében az elbírálás gyors és hatékony legyen, a szabályozás a jogállamiság eszményének megfelelően garanciális jelleggel történjen meg.
A javaslat tartalmaz egy szabályozást, amely az egyes katonai szervezetek és egyéni beosztást betöltő katonák szövetséges nemzetközi vagy más nemzeti fegyveres erő parancsnokságának, illetve parancsnokának való átalárendelését érinti, amit a szövetségesi, különösen a NATO walesi és varsói csúcstalálkozóin megtett vállalások, illetve ott meghozott döntések indokolnak. A Hvt. módosítása tartalmazza az értelmező rendelkezések pontosításával és módosításával kapcsolatos szabályokat, különös tekintettel a nemzetközi kötelezettségvállalásokra, figyelemmel a határátlépéssel járó csapatmozgások, valamint a műveleti terület meghatározására.
A kormányzat a javaslattal nemcsak az eddig felsorolt, hanem az életviszonyokhoz igazodó pontosító módosításokat is benyújt, ezek között két, a képviselőtársaim többsége által is régóta hiányolt és követelt igénynek is eleget tesz.
(15.40)
Az egyik az előző napirendi pontban tárgyalt Honvédelmi Sportszövetség statuálásáról szóló törvénytervezet, valamint az önkéntes előkiképzés lehetőségének megteremtése kapcsán a javaslat kiegészíti a Hvt.-t annak érdekében, hogy az önkéntes honvédelmi felkészülés elősegítése mint közfeladat megjelenjen, és ezzel is megalapozza és elősegíti a Honvédelmi Sportszövetség mint köztestület megalakítását.
Ezenfelül a javaslat megteremti a honvédség személyi állományának kártalanítási jogi alapját is. A polgári törvénykönyv értelmében a jogszerűen okozott kárért kártalanítási kötelezettséget jogszabály előírhat. Szeretném itt hangsúlyozni, hogy nem felelősség szerinti kártérítésről, hanem kártalanításról van szó. Ez a kifejezés, ez a rendelkezés kifejezésre juttatja azt az alapvető tételt, hogy önmagában a károkozás jogszerűsége nem alapoz meg kártalanítási jogkövetkezményt, ahhoz ugyanis a jogellenesség hiánya mellett kifejezett jogszabályi rendelkezés szükséges. Nem titkolt célja a kormánynak, nem titkolt célja a Honvédelmi Minisztériumnak az, hogy ezzel segítséget nyújtson a honvédség állományának, akik a Honvéd Egészségpénztárnál tagsággal rendelkeztek, és az elmúlt időszakban kárt szenvedtek. Így most, ebben a pillanatban a különös csillagegyüttállás keretében a kormány és a kormánypártok és az ellenzék óhaja ugyanaz, együtt tudjuk közösen megoldani ezt az előttünk tornyosuló feladatot.
Tisztelt Országgyűlés! A katona nem azért van, hogy szúrjon, hanem azért, hogy senki se szúrhasson - mondtam az expozé elején. Magyarország minden erejével kell hogy segítse és gondoskodjon a honvédekről és a Magyar Honvédségről azért, hogy a honvédek, a honvédség mindenkor teljesíthesse feladatát és az esküjükben megfogalmazott alapvető célt, hogy megvédjék Magyarország biztonságát. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me