VARGHA TAMÁS

Full text search

VARGHA TAMÁS
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Igen, köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A képviselő asszony a felszólalása elején visszament egy korábbi vitához, amit már itt a Házban lefolytattunk, az Alaptörvény módosult, úgy, ahogyan azt a tisztelt Ház megszavazta, és olyan jogosítványokat adott a Magyar Honvédségnek, amelyeket, mindannyian tudjuk, hogy a Magyar Honvédség megkapott. Azt gondolom, hogy ennek az átvezetése ezen a törvényen helyes és rendjén való, hiszen nem lett volna összhang az Alaptörvény és a Hvt. között, ezért ez most feladatunk volt. Aszerint már nem tudtuk természetesen átvezetni, aszerint kellett, ahogy ezt az alaptörvénymódosítást elfogadta a tisztelt Ház.
A katonai rendészek feladatára és az azok felsorolására vonatkozóan, képviselő asszony, azt tudom mondani, hogy az én legjobb emlékezetem szerint sokkal pontosabb és sokkal részletesebb a feladatkörök felsorolása a módosításban, és hogy bizonyos feladatok, részek egy törvényben egy alacsonyabb szintű jogszabályba utalódnak, mint ahogy ez történik a Honvéd Egészségpénztár ügyében is, az, azt gondolom, természetes, mert a legáltalánosabb és az életünket legáltalánosabban meghatározó törvény az Alaptörvény; azután a törvények pontosabban, de még mindig általánosságban rendezik az életünket, és ahogy az egyedi és az egyes pontok felé haladunk, úgy kerülünk alacsonyabb jogszabályokhoz.
És egyetértek Kónya Péter képviselő úrral: a bizalom egy nagyon fontos dolog. Az Országgyűlés hozza a törvényeket, de a megválasztott kormány felelőssége, hogy az alacsonyabb szintű kormányrendeletek, kormányhatározatok hogyan épülnek majd fel, és hogy a törvényben meghatározott jogosítványokkal a kormány hogyan él. Természetesen élni szándékozik vele, és nem visszaélni, még akkor is, ha a törvény szövegéből kiolvasható esetleg az ön számára az, hogy ezzel vissza is lehet élni, egy felelős kormány ilyet soha nem tesz, mert azzal egy időben az önmaga halálos ítéletét hirdeti ki. Ez tehát egy bizalom kérdése itt is és a Honvéd Egészségpénztárra vonatkozó kérdéseknél is.
Mi sokat gondolkoztunk azon, hogy ezt hogyan tudnánk megoldani. Az Információs Hivatal esetében más volt a helyzet az én tudomásom szerint. A mi esetünkben nincs kártérítési felelőssége a Honvédelmi Minisztériumnak, hiszen egyetlenegy dolgot tettünk: nemcsak a Honvéd Egészségpénztárba, hanem hogyha az állomány tagja kérte, akkor bármely egészségpénztárba elutaltuk azt a 3 ezer forintot, amivel a tárca hozzájárult, tehát az ő szabad választása volt (Kónya Péter közbeszól.), hogy melyik egészségpénztárhoz tartozik, nem volt és nem létezett olyan szabályozó, amely előírta volna azt bárkinek, hogy a Honvéd Egészségpénztárhoz kell csatlakoznia. Én úgy tudom, az Információs Hivatal esetében más volt a helyzet. Ezért született ez a megoldás, amely egy törvényben megteremti a jogi alapját annak, hogy majd a kormányrendelet részletesen szabályozza ezt, és ez is egy bizalom kérdése, hogy ezt úgy fogjuk tenni, hogy az természetesen tisztességes lesz, és mindenki számára megfelelő. (Kónya Péter közbeszól.)
A képviselő asszony rákérdezett a forrásra is. Természetesen a forrás is meglesz hozzá, megvan hozzá a tárca költségvetésében.
(16.10)
A műveleti területre vonatkozó kérdésre: tehát itt is egy pontosabb meghatározás szerepel a javaslatban. Eddig csak egy körül nem határolt földrajzi területről beszélt a törvény, most a műveleti tervben meghatározott és kijelölt földrajzi területről beszél, ami pontosan nyomon követhető, hiszen egy tervben pontosan lerajzolt, körülhatárolt földrajzi területről beszélünk. A műveleti tervezés helyszíne, a parancsnokság pedig nem biztos, hogy ugyanaz a helyszín, mint a műveleti tervben meghatározott terület.
Köszönöm szépen a támogatásokat. Az öt-pár-ti-ból négypártivá vált egyeztetésen is felvetette képviselő úr, hogy a Honvéd Egészségpénztár kártalanítását nagyon egyszerűen meg lehetett volna oldani valamilyen alapból. Nem a pénz és nem a szándék hiányzott hozzá, hanem ennek a pontos jogi megalapozása. Közpénzről beszélünk, mindannyiunk, egész Magyarország közösségének pénzéről, és azt szerettük volna, hogy ez minden tekintetben megalapozott, helyes jogi érvekkel és megoldásokkal alátámasztott kártalanítás legyen, nem a szándék és nem az együttérzés hiányzott. Mint ahogy nagyon sokszor a parlamentben képviselő asszonytól is kérdést kaptunk, nem úgy éreztük, hogy ezt azért teszi, hogy mindenféleképpen a kormányt támadja, hanem azért tette, mert úgy érezte, hogy erkölcsi kötelességünk ezt megtenni, mi is úgy érezzük, ebben a szándékaink közösek.
Úgyhogy köszönöm szépen a támogatásokat és arra kérem a tisztelt Házat, hogy fogadja majd el a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me