DEMETER MÁRTA,

Full text search

DEMETER MÁRTA,
DEMETER MÁRTA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Alapvetően a törvényjavaslatnak az elvi indokolása, azt gondolom, hogy elfogadható lenne, hiszen az a cél, amit egyébként miniszter úr is itt elmondott, hogy a fiatalokat minél inkább közelebb hozzuk a honvédelem ügyéhez, ténylegesen a honvédelem nemzeti ügy lehessen, ehhez ténylegesen a társadalmi szerepvállalásnak is működőképesnek kell lennie, ebben, azt gondolom, hogy egyetértünk. Sőt, abban is egyetértünk, hogy a sportnak is fontos szerepe van a fiatalok életében, és ahhoz, hogy tényleg egészségesen éljék az életüket, és a rohanó világunkban ezt a stresszes életmódot ki lehessen valamelyest küszöbölni vagy kompenzálni, igenis nagyon fontos a sport. Első körben a törvényjavaslat kapcsán azt gondolom, hogy ennyi, amiben egyetértünk.
Számtalan kritikát meg lehet fogalmazni azzal kapcsolatban, hogy a kormányzat miként nyúlna hozzá a honvédelem ügyének a jelenlegi helyzetéhez, hiszen ténylegesen a fiatalokat közelebb kell hoznunk a magyar haderőhöz. Viszont nem mindegy, hogy ezt hogyan tesszük, és nem mindegy, hogy a későbbiekben ők mennyire találják meg a számításukat a honvédséggel kapcsolatban.
Itt kifejezetten egy sportszövetségnek a létrehozásáról beszélünk, ami köztestületi formában valósulna meg, számtalan helyi szervezetet kialakítva. Azért sem értem ezt a szándékot, hiszen a Honvédelmi Minisztérium jelenleg is számos civil szervezettel és egyébként sportszervezetekkel is kapcsolatban áll, szerződésben áll, ők végzik a tevékenységüket. Tehát azt gondolom, hogy egyébként az ő munkájukat mindenféleképpen elsődleges lenne segíteni ezzel kapcsolatban.
Most viszont arra látunk szándékot, hogy létrehozásra kerülne egy hihetetlenül nagy, mamut rendszer köztestületi jelleggel, úgy, hogy igazából nem tisztázottak sem a végrehajtási szabályok, ennek keretén belül az összeférhetetlenségi szabályok sem.
A kivitelezéssel kapcsolatban pedig úgy értelmeztük a törvényjavaslatot, hogy bármilyen civil szervezet és alapítvány tagja lehet ennek a sportszövetségnek, a Honvédelmi Sportszövetségnek, tehát nem feltétlenül megkötés az, hogy bármilyen sporttevékenységgel összefüggjön az ő munkásságuk. Így félő az, hogy túlsúlyba kerülhetnének olyan szerveződések, amelyek egyébként nem szervesen a sporthoz kapcsolódó tevékenységet látnak el.
Miniszter úr külön hangsúlyozta azt, hogy nincsen semmilyen mögöttes szándék. Alapvetően a probléma az, hogy a törvényjavaslat nem mutat semmi garanciát arra, hogy a jövőben ne lehetne ilyen szándék. Tehát hogyha ezt az állítást most elfogadjuk, hogy jelen pillanatban nincs ilyen szándék, ettől függetlenül ez a javaslat ilyen formában, ahogy most előttünk fekszik, igenis lehetőséget ad a jövőben mind politikai célokra, mind ideológiai nevelésre, és ahogy említettem, hogy milyen mamut rendszer kerülne létrehozásra, ami egyébként pluszforrásokat kapna a központi költségvetésből, gondolom, elég nagy nagyságrendben, hiszen óriási rendszerről beszélünk, így a közpénzek felhasználásában sem biztos, hogy garantált a transzparencia.
Azt gondolom, hogy ez a három dolog, tehát pártpolitikai célok, ideológiai nevelés, illetve a közpénz, ne adj’ isten, ha elveszti közpénz jellegét - sajnos már hallottunk ilyet -, ez három olyan dolog, ami semmiféleképpen nem összeférhető sem a honvédelem ügyével, sem pedig a Magyar Honvédség tevékenységével, és természetesen azzal sem, hogy a fiatalokat közelebb hozzuk a honvédséghez. Sajnos arra, hogy ezek ki legyenek küszöbölve, semmilyen garanciát nem mutat most a törvényjavaslat.
Felmerül az, hogy sikerült-e egyeztetni civil szervezetekkel, sportegyesületekkel ennek a koncepciónak a kidolgozásakor, és a törvény kidolgozásakor egyébként milyen külsős véleményeket vettek figyelembe.
Az az igazság, hogy némiképp pótcselekvésnek gondolom ezt a törvényjavaslatot, hiszen amint említettem, a honvédelmi nevelésnek, a fiatalok figyelmének a honvédelem ügye iránti felkeltésének jelenleg is számos módja van. Azt gondolom, hogy vannak olyan rendkívül jó kezdeményezések, amelyek régebben indultak, és egyébként jelenleg is gondozza ezeket a Honvédelmi Minisztérium, így például a Katonasuli-program, és emellett számos civil szervezetnek a támogatása.
A Katonasuli-programról azt mondhatjuk, hogy körülbelül megyénként két-három iskola működik jelenleg, ott van lehetőség ilyen tantárgy elvégzésére, ebből való érettségi tételére. Azt gondolom, hogy ezt a kört is bőven lehetne bővíteni, tehát megvan a lehetőség arra, hogy a fiatalokat igyekezzünk a honvédelem ügyéhez közelebb hozni. Ehhez nem gondolom, hogy szükség lenne egy ilyen mamut szervezetnek a létrehozására.
Emellett még azért is érzem pótcselekvésnek, mert lássuk be őszintén, hogy hatalmas nagy gondban van ma a Magyar Honvédség. Ténylegesen a működésképtelenség határára sodródott, és az a minimális költségvetésiforrás-növekedés, amit most az elmúlt évben tapasztaltunk, jelen pillanatban még az amortizáció kompenzálására sem volt elég, de maximum arra, hogy egyébként a további romlást talán megállítsa.
Azt gondolom, hogy elsődlegesen, hogyha források felhasználásáról beszélünk, hogyha arról beszélünk, hogy bármi, ami a honvédséggel kapcsolatos, a központi költségvetésből kaphat pluszforrást, akkor annak a prioritása nem egy óriási rendszer, egy köztestület létrehozása, hanem a technikai eszközöknek a modernizációja, az óriási létszámhiánynak a feltöltése, ami mára egyébként a vezérkari főnök saját bevallása szerint is eléri az 5500 főt, és egyes szakértői becslések szerint pedig ennél még jóval magasabb. Tehát a létszámfeltöltés szintén prioritás lenne, és ténylegesen olyan munkakörülményeknek a kialakítása, amiben a katonák is és a honvédségi dolgozók is hosszú távon perspektívát látnak. Hiszen csakis így biztosítható a Magyar Honvédség hosszú távú működése és egyébként a jövőben fejlesztése. Amennyiben lehetséges, hogy pluszforrást kapjon a Honvédelmi Minisztérium, akkor azt gondolom, hogy a prioritások az általam előbb felsoroltak kell legyenek, nem pedig egy ilyen óriási szervezetnek a létrehozása.
Ágh Péter képviselőtársam említette, hogy a Honvédelmi Sportszövetség létrehozása milyen szoros kapcsolatban van a jelenlegi tartalékos koncepcióval, aminek egyébként pontos részleteit még nem ismerjük, a sajtóból tudunk néhány információt ezzel kapcsolatban. Azt gondolom, hogy ez még inkább árnyalhatja a képet, hiszen egy olyan tartalékos rendszernek a kialakítása, amiről a miniszterelnök azt mondta, hogy itt 20 ezer fő kerülne ebbe besuvasztásra, felvételre, azt gondolom, ugyanúgy pótcselekvés, és ugyanúgy elterelheti a figyelmet a jelenlegi napi működési gondok megoldásáról.
Tehát amennyiben forrásokat rendelünk bármihez is - és én tényleg kívánom, sőt külön kérem, hogy a honvédelem ügyére igenis, a kormányzat végre nagyságrendekkel nagyobb forrásokat biztosítson -, akkor azt gondolom, hogy azt nagyon sok ponton fel lehet és kellene használni, nem pedig egy ilyen rendszer kialakítására fordítani.
Tehát ahogy említettem, a végrehajtási rendeleteket nem látjuk, igazán a koncepció azon túl, ami ebben a jogszabályban van rögzítve, hogy hogyan kerül megvalósításra, abból nem látunk pontosan semmit, illetve hogyha hazafias nevelésről beszélünk, akkor jó lenne azt tudni, hogy vajon mindannyian ugyanazt értjük-e alatta. Tehát nem tudom, ezt majd kérdezném miniszter úrtól, hogy a hazafias neveléssel kapcsolatban erre készült-e valami külön koncepció, van-e erre a tárcának konkrét elképzelése, vagy most az lenne a céljuk, hogy létrehoznak egy ilyen óriási rendszert, és akkor az majd valahogy alakul.
Kérdés az, hogy hogyan történik majd a csatlakozó civil szervezeteknek, alapítványoknak, sportegyesületeknek a kiválasztása, és ráadásul azt is lehet tudni, hogy itt ennek a sportszövetségnek lényegében a működési szabályzata fog nagyon sok mindent eldönteni, hogy ennek, mondjuk, a közgyűlésében melyik civil szervezetnek milyen súlya van.
(14.50)
Azt gondolom, hogy ha nincsenek garanciák törvényi szinten, akkor ez is rendkívüli módon aggasztó lehet. Illetve kérdés az, hogy mi lesz azokkal a sportszövetségekkel, -szervezetekkel, -egyesületekkel, amik jelenleg valamilyen sportági szövetséghez tagozódnak be, tehát hogy a sporttörvénnyel ez milyen kapcsolatban van, mert egyáltalán nem biztos, hogy ilyen szervezetek is tudnak csatlakozni ehhez a Honvédségi Sportszövetséghez, illetve rendkívül félő az, hogy egy ilyen rendszer létrehozása nagyon sok jelenleg működő szervezetet ellehetetlenítene, akár az ő működésüktől is elvonná a forrásokat.
Tehát összességében úgy gondolom, hogy annak, hogy a fiatalokat közelebb hozzuk a Magyar Honvédséghez, a honvédelem ügyéhez, jelen pillanatban is megvannak az eszközei, vannak olyan szervezetek, amelyeken keresztül ezt meg lehet tenni. Iskolákban is, ahogy tantárgyként több helyen fel lehet venni a katonai alapismereteket, a jövőben nyilvánvalóan ezt is lehet akár bővíteni, de erre most is van lehetőség. Tehát azt gondolom, hogy ha erről beszélünk, akkor ez jelen pillanatban is megoldható lenne, egy ilyen szervezet nélkül, illetve ha arról beszélünk, hogy jelentős átalakításokban, koncepciókban gondolkodunk, és a honvédség működőképességének megőrzésében és további fejlesztésében, akkor kifejezetten a jelenlegi rendszerre szükséges fordítani a forrásokat, a létszámfeltöltésre, a kiszámítható életpályára, arra, hogy olyan technikai eszközök legyenek, egyrészt a legfontosabb, hogy az ország biztonsága szempontjából nyilvánvalóan ezeknek működniük kell, és természetesen a biztonságos munkakörülmények miatt is ez szükséges.
Tehát ezek kell legyenek a prioritások. Így ez a koncepció és ez a törvényjavaslat, ahogy elénk került, az MSZP részéről nem támogatható. Köszönöm.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me