DR. SIMICSKÓ ISTVÁN

Full text search

DR. SIMICSKÓ ISTVÁN
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy fontos javaslat áll a parlament asztalán, amelynek a célja egyértelmű és világos. Egy olyan fontos rendszert szeretnénk kialakítani, amelynek az eddigi hiányzó elemeit figyelembe véve pótolni szeretnénk azt a lemaradást, amit az elmúlt több évtizedben megalkottunk és létrehoztunk, létrejött. Egy biztos, hogy ez a rendszer nem másról szól, mint a védelmünkről, a haza védelméről, az ország biztonságáról. Tudjuk, hogy a biztonság egy alapérték, amely nélkül nincsen semmi, amely nélkül nem lehet működtetni egy államot, nem lehet működtetni az egészségügyet, az oktatást és semmit sem, tehát a biztonság alapérték. A biztonságért dolgozni kell és folyamatosan tennünk kell és végeznünk kell a munkánkat.
Úgy is megfogalmazhattam volna mindezt, hogy ez nem áll másból, mint abból, hogy a hazánk védelmét garantáljuk minél magasabb szinten. Ennek természetesen különböző eszközei és módszerei vannak. A haza védelmét ma a honvédelmi törvény úgy fejti ki, hogy egyrészt deklarálja az 1. § (1) bekezdésben, hogy a haza védelme nemzeti ügy. Tehát ez valóban sohasem lehet pártpolitikai kérdés, ez mindig pártokon felülálló, igazi, valós, tényleges nemzeti ügy. A haza védelme minden magyar állampolgárnak fontos, és fontos kötelezettsége is származhat ebből.
Természetesen ennek a nemzeti ügynek az alappilléreit úgy raktuk össze, és ez is szerepel a honvédelmi törvényünkben, hogy Magyarország biztonságát három pillérre építjük. Ez elsősorban a Magyar Honvédség képességeiből, erejéből áll, természetesen a szövetségünk erejéből, a NATO erejéből, ez a második pillér, és a harmadik pillér nem másból tevődik össze, mint az állampolgáraink áldozatkészségéből, hazafias elkötelezettségéből.
Ez a három pillér természetesen kölcsönhatásban kell hogy álljon egymással. Minden mindennel összetartozik és összefügg, bármelyik pillér meggyengül, adott esetben az ország biztonsága is gyengül, tehát az az érdekünk, hogy mind a három pillért erősítsük. Természetesen ennek a hatékonyságát is növelnünk kell, ez pedig elsősorban abból áll, hogy az önálló elemeket is erősítjük, és az együttműködését is a különböző tartópilléreknek is erősíteni szükséges.
Egyetlenegy nemes cél vezet minket ezen javaslat benyújtásával, a Honvédelmi Sportszövetség létrehozásával, mégpedig ez nem más, mint Magyarország biztonságának a garantálása, minél magasabb szinten történő megélése a biztonságunknak, hiszen ez az alapvető életünknek, boldogulásunknak a feltétele. Ez minden korban fontos, de fontos a XXI. században is, hiszen láthatjuk azt, hogy milyen új típusú kihívásokkal kell szembenéznünk, szembenéznie Európának és a világnak is. Láthatjuk azt, hogy ma már nem pusztán és nem elegendő pusztán a katonai képességek erősítése és fejlesztése, hanem egyre inkább a hátországunk biztonságának a garantálása érdekében a civil szférát is, a civil szervezeteket is minél szélesebb körben, adott esetben az egész társadalmat is be kell vonnunk a védelembe, hogy minél hatékonyabban tudjunk a jelenkori kihívásokkal, veszélyekkel, biztonsági kockázatokkal szemben fellépni.
A helyzet az, engedjék meg nekem, hogy röviden ismertessem azt, hogy miből áll a javaslatunk, de ezt megelőzően egy nagyobb összefüggésben a rendszer fontosabb elemeit még hadd mondjam el itt a parlament színe előtt. Ez pedig röviden: a Magyar Honvédség fejlesztését is megkezdtük, hiszen egy olyan honvédelmi és haderőfejlesztési programot indítunk el, a 2016-tól 2026-ig egy tízéves fejlesztési tervet tartalmaz, amely az egész honvédelmi rendszerünket és a haderőnket is modernizálja és fejleszti, a jelenlegi és a jövőbeni kihívásokra igyekszünk megfelelő, hatékony válaszokat adni.
A szövetségi rendszerünkben elkötelezettek vagyunk, Magyarország megbízható szövetséges, és az az évi mintegy 40 hadgyakorlat, amely nemzetközi kötelékben történik, ezek mind-mind igazolják azt, hogy folyamatosan az együttműködést erősítjük, és keressük a NATO-szövetségeseinkkel, hogy minél hatékonyabban a különböző gyakorlatokon felkészülve tudjunk életszerű helyzetekben, valós külföldi missziókban eleget tenni a kihívásoknak, az elvárt feladatoknak.
Természetesen a harmadik pillérhez érkeztünk el, ez pedig az állampolgáraink áldozatkészsége és elkötelezettsége, amely legalább annyira fontos elem, mint a másik kettő. Mint ahogy utaltam arra, kölcsönhatásban van az első kettővel, hiszen ez adja az alapját mindennek. Tehát ha az állampolgáraink nincsenek fölvértezve olyan tudással, olyan érzésvilággal, olyan gondolkodásmóddal, olyan szívvel és adott esetben képességekkel is, amellyel az országunk biztonságát, a Magyar Honvédséget és a NATO szövetségi rendszerét is tudják segíteni, akkor minden szertefoszlik, hiszen az állampolgárainkra lehet csak és kizárólag építeni a biztonságunkat. Őnélkülük igen nehéz garantálni Magyarország biztonságát.
(14.30)
Ezért aztán fontosnak tartjuk azt, hogy a társadalom, tehát a civil világ és a honvédelem ügyét összekapcsoljuk - összekapcsoljuk a Magyar Honvédséget -, és keressünk olyan közös nevezőket, olyan közös bázist, olyan találkozási pontokat, olyan közös utat, amellyel önkéntes alapon az állampolgáraink is, aki ebben részt kíván venni, lehetőséget kapjon arra, hogy akár a tartalékos rendszeren keresztül, akár pedig nyilván egyfajta sajátos, a honvédelmi sportokhoz kötődő módon, önkéntes alapon részt vállalhasson, és egyfajta, adott esetben előképzésben is részesülhessen a katonai hivatás ellátására különböző kategóriákban, különböző elkötelezettségi szinten. De természetesen a legeslegfontosabb, hogy a sportnak az erejét is használjuk és hasznosítsuk.
A Honvédelmi Sportszövetség létrehozásának a szándéka egy tisztességes szándék. Szeretnénk a Honvédelmi Sportszövetséget köztestületi jelleggel létrehozni, azért köztestületi jelleggel, mert közösségi érdekeket szolgál. Mi lenne más fontosabb dolog nekünk, akik a biztonságot kell hogy garantáljuk, annál, mintsem hogy ez valóban egy közösség által megélhető, a haza védelmének ügyén keresztül, nemzeti ügyön keresztül valóban egy köztestületi feladatot ellátni képes szervezet legyen? Ez tehát valóban egy, a közösségünket, mindannyiunkat szolgáló feladat, ezért gondoltunk arra, hogy köztestületi jelleggel működjön ez a szervezet a jövőben, és ezzel is hitet tegyünk amellett, hogy nagyon fontos, hogy a társadalom és a honvédelem kapcsolatát ilyen módon erősíthessük. Szeretnénk minél szélesebb körben lehetővé tenni a társadalom számára az önkéntes szerepvállalást a haza védelmének ügyében.
A sportokról hadd szóljak még néhány szót! Korábban sportért felelős államtitkárként is dolgozhattam, és nyolcéves korom óta sportolok, bár ez nyilván nem látszik rajtam, ezt nem azért mondtam, hogy itt ezzel hivalkodjak, de egy biztos, hogy a sportnak szerintem nagyon komoly szerepe van az életünkben; nemcsak azért, mert a testi egészségünket szolgálja a rendszeres testmozgás, hanem mert a lelki egészségünket is. És egyébként én megtanultam a sport világában, és azt hiszem, mindannyian, akik azért közel kerültünk valamilyen mértékben, módon a sportélethez, hogy a sport elsősorban pedagógiai eszköz, nevelési eszköz és nevelési módszer, amellyel a gyermekeinket nagyon szépen tudjuk nevelni a jóra, a tisztességes küzdelemre, a fair playre, az egészséges versenyszellemre, a kiállásra, a bajtársiasságra, a közösségért vállalt felelősségvállalásra, sok-sok lehetőség van a sportban, tehát fontos pedagógiai eszköz, és a honvédelmi nevelésben a sportoknak a jelentőségét visszahozni és erősíteni szerintem egy fontos dolog. Élnünk kell ezzel a lehetőséggel, ezzel az eszközzel.
Figyelembe vettük a magyar tapasztalatokat, a múltbéli tapasztalatokat, a történelmi tapasztalatokat, és figyelembe vettünk nagyon komoly nemzetközi példákat, NATO-szövetségeseink példáit, Franciaország, az Egyesült Királyság, Lengyelország, a balti államok, a német példa, sok-sok példát, valamennyi nemzetközi példát megnéztük, ahol egyébként hasonló típusú szervezetek működnek, és hasonló módon a sportot is felhasználják a katonai és honvédelmi oktatásban és nevelésben. Kifejezetten vannak olyan sportágak egyébként, amelyek történelmi okoknál fogva is kötődnek a katonai hivatáshoz, a katonai élethez: például az öttusa, a vívás, a lövészet, a küzdősportok, különböző technikai sportágak, az ejtőernyőzés és sok-sok minden más, a búvárkodás, ezek mind-mind benne vannak, csak ez nem alkot most egy egységes rendszert. A történelmi tapasztalatok meg a nemzetközi példák alapján készítettük el ezt az anyagot.
Erre a feladatra egyébként, hogy a tartalékos rendszerünket új alapra helyezzük, és egyébként a Honvédelmi Sportszövetséget létrehozzuk, Kun Szabó István tábornok urat, miniszteri biztos urat kértem fel, aki itt ül a padsoraink mögött, úgyhogy tisztelettel köszöntöm őt is, nagy munka van ebben, és ezért különböző megfontolások alapján jutottunk el oda, hogy ezt most a parlament elé elhozzuk, és arra kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák ezt a törekvést. Semmiféle olyan, szerintem észszerű kritika nem érheti ezt a javaslatot, semmiféle mögöttes szándék nincsen ebben, hanem tisztességes, őszinte szándék vezérelt minket. Régi gondolatok ezek, valóban, azt is mondhatnánk, hogy nincs új a nap alatt, de mégiscsak van, mert egyébként a biztonsági helyzet is indokolttá teszi, meg egyébként a fiataljaink jövőbeli segítése is a pályaválasztásban, a tisztességes kiállásban, a hitben, hogy önmagukban is higgyenek, hogy igenis van értelme vállalni, felelősséget vállalni, közösségi szolgálatot vállalni, ezen a tevékenységen keresztül, a Honvédelmi Sportszövetségben megélt közös rendezvényeken, sportversenyeken, az oktatáson, a honvédelmi nevelésen keresztül megélhetik mindezt, és szerintem a jó irányába tudjuk őket nevelni és fejleszteni, alakítani a gondolkodásmódjukat.
Szerepel itt még a különböző sportágaknál a tájfutás, a lövészetet említettem, a gépjárművezetői képzés is szerepel itt, volt erre utalás és példa már korábban is, még a rendszerváltás előtti időszakban is. Egy biztos: az egészséges munkamegosztás, amikor ilyen szempontból közelítjük meg mindezt, akkor a haza védelmének ügye kapcsán, szerintem amikor tudjuk azt, hogy megszűnt a sorkatonai szolgálat, és nem is akarjuk azt visszaállítani, nem akarjuk ezt kötelezővé tenni, mi egy önkéntes felelősségvállaláson alapuló lehetőséget kívánunk ajánlani a fiatalok számára, szeretnénk vonzóvá tenni az ebben való szerepvállalást, szeretnénk megfelelő közösségi tereket teremteni annak érdekében, hogy a fiataljaink összegyűljenek, és értelmesen töltsék el az idejüket, tehát számos olyan jó kezdeményezés van ebben a törekvésben, amely szerintem a fiataljaink számára hasznos.
Hozzáteszem: nem csak a fiataljaink számára, hiszen világszerte láthatjuk azt, hogy a lövészklubok hogyan működnek, láthatjuk azt, hogy milyen fegyelem van, milyen rendezettséggel történik, és hogy a fegyelmet és a szabályokat elsajátítva vesznek részt a különböző korcsoportok az ilyen lövészklubok működésében. Az biztos, hogy a magyar sajátosságokat figyelembe kell venni, ezzel én egyetértek. A mai sajtóban olvastam különböző kritikai megjegyzéseket, ezekre is szívesen válaszolok, hogyha ez szükséges. Én nyilván azt szeretném kérni önöktől, hogy higgyék el, hogy a szándékaink jók, higgyék el, hogy ez a nemzetközi trend is egyébként, azon felelősségteljes gondolkodók bárhol a világon, akik politikai döntéshozók, ilyen típusú módszereket, szervezeteket hoznak létre, pont azért, mert a biztonságnak ára van, a biztonságra igenis áldoznunk kell, a biztonságnak különböző lehetőségeit, az arra való felkészülés lehetőségeit meg kell adnunk önkéntes alapon az embereknek.
Mi ezt a lehetőséget, a feltételeket szeretnénk biztosítani, a fiataljaink és az ebben részt venni akaró emberek számára a lehetőséget szeretnénk biztosítani. Szeretném tehát kérni a támogatást a parlamenti pártoktól, szeretném kérni, hogy segítsék a munkánkat. Természetesen minden észszerű és jobbító szándékú kritikai észrevételt figyelembe veszünk, adott esetben módosító javaslatokat is megfontolunk. Én bízom benne, hogy egy ilyen nemzeti ügyben talán félre lehet tenni, még ebben a mostani helyzetben is félre lehet tenni a pártpolitikai szempontokat, és bízom benne, hogy támogatni fogják a javaslatunkat. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok és a függetlenek soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me