KULCSÁR GERGELY,

Full text search

KULCSÁR GERGELY,
KULCSÁR GERGELY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A javaslat lényegét miniszter úr kellőképpen és kellő mélységekben összefoglalta, ezért én ezt nem ismételném meg. Az alapvető céllal a Jobbik egyet tud érteni, egyetértünk. Azokat az embereket, akik hazafias beállítottságukból a honvédelem ügye iránt elkötelezettek, és ráadásul sportolnak vagy sportmúlttal rendelkeznek, be kell csatlakoztatni a honvédelmi rendszerbe. Ezzel a céllal, ami a törvényjavaslat indoklásában is szerepel, maximálisan egyet tudunk érteni.
Maga a törvényjavaslat egy váz, egy keret, ami mögül még hiányzik a tartalom, a későbbiekben ez a kormány dolga, hogy ezt tartalommal megtöltse. Ahogy már említettem, magának a sportszövetségnek az ötlete kiváló és üdvözlendő a magunk részéről. Mindig is a svájci típusú honvédelmi berendezkedést tudtuk elképzelni, ami Magyarország számára, egy ekkora ország számára üdvözlendő.
Felszólalásomban leginkább az egyik olyan sportra térnék ki, ami nagyon lényeges a honvédelem szempontjából, ez pedig a sportlövészet és a sportlövő egyesületek, és itt aggályainkat is kifejezném. Hiszen a jelen jogszabályi környezetben és a fegyverjog, valamint a rendőrhatósági hozzáállás mellett aggályos ez a javaslat, mivel a sportcélú engedély megszerzése egy nagyon hosszú, közel egyéves bürokratikus folyamat, és hatalmas anyagi megterhelés egy átlagpolgár számára.
(15.00)
(Az elnöki széket dr. Latorcai János,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ma körülbelül háromezer engedélyes sportlövő maradt csak, és a számuk folyamatosan csökken. Ezért úgy gondoljuk és azt javasoljuk, hogy célszerű lenne egy önálló honvédelmi fegyverengedélyezési eljárást létrehozni, ezzel segíthetnénk ezt a törvényjavaslatot is. Erre már ma sem terjed ki a polgári fegyvertörvény hatálya, sem a jelenlegi, sem a tervezett EU-direktíva.
Egy ilyen jogszabály alapján szigorú kontroll és monitoring mellett a honvédelmi engedélyes kifejezetten csak honvédelmi szempontból releváns fegyvereket, a Magyar Honvédségben rendszeresített kaliberű öntöltő puskákat, karabélyokat és hadipisztolyokat tarthatna, a lőtereken használhatná. Részére elő kellene írni, hogy bizonyos mennyiségű lőszert tárolóhelyen kell tartani, annak egy részét esetleg releváns esetben, mozgósítás esetén a honvédség számára át kellene adnia. Természetesen a saját lő-fegy-ver megszerzéséhez nagyon szigorú és alapos biztonsági és lőtérségi vizsgákat kell megkövetelni, valamint megfelelő katonai szempontú kiképzésen átesni, és rendszeresen szinten tartó továbbképző gyakorlatokat végezni vagy részt venni ezeken.
A honvédelmi engedélyes, ha létrejönne egy ilyen jogi fogalom, illetve ez az általunk javasolt rendszer, akkor terrorhelyzet-mozgósítás esetén a honvédség területvédelmi alakulatainak katonájaként köteles lenne szolgálatot teljesíteni. Ezekkel a lépésekkel pár év alatt lelkes önkéntes, több tízezer fős kiképzett, valódi tartalék hadsereg jöhetne létre.
Az imént felvázolt fegyverengedélyezési eljárás bevezetése is szükséges lehet ahhoz, hogy ez az egyébként jó javaslat valódi értelmet nyerjen. De mindenesetre azt tudom mondani önöknek és azt tudom megígérni, hogy a Jobbik-frakció konstruktívan áll ehhez a törvényjavaslathoz, és támogatni fogjuk annak elfogadását. Köszönöm szépen. (Bana Tibor és dr. Simicskó István tapsol.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me