PETNEHÁZY ATTILA

Full text search

PETNEHÁZY ATTILA
PETNEHÁZY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Nagy örömömre szolgált meglátni ezt a törvényjavaslatot, nagy tisztelettel üdvözlöm. Elhangoztak olyan szavak, hogy hazafiasságra nevelés, hagyományaink tisztelete, a közösségi értékek erősítése, ami, azt gondolom, nem ördögtől való, és azt hiszem, hogy pontosan azért, mert egy ilyen jellegű kezdeményezés ezeknek tartalmat ad, és ez esetleg azoknak a szemét is felnyitja, akiknek ezek már puszta frázisok csak, mindenképpen hasznos.
Azt mindenképpen azért valóban elmondhatjuk, amit Demeter Márta képviselő asszony mondott, az, hogy a hazafiasságra nevelésen, hazafias nevelésen ki mit ért, azt tisztázni kéne; szerintem ezt nem kell tisztázni, azt hiszem, ezt kinek-kinek magának kell tisztázni, hogy mit ért hazafiasságon, mit ért közösségi értékeken.
Talán a tisztelt hallgatóság elnézi nekem, ha én egy személyes példát hozok fel arra, hogy nekem milyen a viszonyom a hazafiassághoz. Hogy milyen a viszonyom a közösségi értékekhez, ahhoz nagyban hozzájárult az - legalábbis ezt remélem -, hogy nekem például a miniszter úr által említett öttusához van családi vonatkozásom, hiszen az egyik felmenőm, Petneházy Imre öttusa-válogatott volt még a háború előtt, és természetesen az, hogy a sporthoz való viszonyom milyen lett, s az előbb említett értékekhez való viszonyom milyen lett, azt ez nagyban meghatározta; de bocsássanak meg, hogy egy ilyen példát hoztam föl.
Tehát egy szó mint száz, én azt gondolom, ha csak ezeket töltené be a sok minden máson túl, ami elhangzott, hogy ezeket az értékeket erősíti, hiszen ezeknek nagyban híján vagyunk és nem állunk jól ma itt, kicsiny hazánkban, akkor már betöltené a feladatát. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me