KÓNYA PÉTER

Full text search

KÓNYA PÉTER
KÓNYA PÉTER (Független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy ellenzéki képviselőtársaim is utaltak már rá, volt, aki salátatörvénynek, volt, aki egyébnek nevezte ezt a törvénycsomagot, én leginkább ahhoz a narancshoz hasonlítanám, amit minap a piacon sikerült vennem: kívülről nagyon szép volt az a narancs, amikor hazavittem, és lehúztam a héját, akkor láttam, hogy belül rohad az egész. Nagyjából ilyen ez a törvénycsomag is, és talán a narancs héjához hasonlítanám a központi adatbázis kialakításáról szóló törvénytervezetet, ami mindenképpen egy jó kezdeményezés, és azt gondolom, hogy ha ez megvalósul, akkor valóban az állampolgárok érdekeit szolgálja.
Ugyanakkor mindarról a módosításról, ami viszont a műszaki adatok titkosításáról szól, államtitkár úr, nekem erről egy gyermekkori élményem jut eszembe: a ’80-as évek elején, amikor általános iskolás voltam, akkor egy fotószakkör tagja voltam, és elkövettem azt a hibát, hogy felmentem egy vasúti felüljáróra, és onnan lefotóztam egy átmenő vasúti szerelvényt; el is vittek a rendőrök, merthogy akkor még nemzetbiztonsági okokra hivatkozva tilos volt fényképezni különböző vasúti járműveket, illetve vasútállomást. Aztán szerencsére börtönbüntetés nem lett a következménye annak, hogy gyerekként és diákként készítettem egy fényképet. De lassan abba az irányba haladunk, hogy megint ki lesznek rakva ezek a „fényképezni tilos” táblák, amelyeknek ma már egyébként, a műholdas felderítések időszakában semmi értelme nincs, hogyha belegondolunk.
Önök, sajnálatos módon azt látom, a terrorizmussal való fenyegetettséget kihasználják arra, nemcsak ezen a területen, hanem gyakorlatilag az élet minden területén és minden szegmensében, hogy miközben a normális demokráciákban a közpénzek felhasználása teljesen transzparens és átlátható, közben önök a terrorfenyegetettségre és a közbiztonságra, a bűnmegelőzésre és mindenféle egyéb ilyen nyalánkságra hivatkozva gyakorlatilag mindent, ami a közpénz felhasználásával kapcsolatos, megpróbálnak eltitkosítani vagy titkolózni és titkosítani. Ez semmi másra nem utal, mint arra, államtitkár úr, hogy itt valamiféle mutyiról, háttér-megálla-po-dá-sok-ról, a közpénzek ellopásáról van szó. Önök a közpénzt úgy kezelik, minthogyha a saját pénzük lenne.
A közpénz, államtitkár úr, arról szól, hogy amit arra használnak fel, annak mind-mind átláthatónak kell lennie az állampolgárok részére, hiszen ez a mi pénzünk, ez nem az önök pénze, ez a mi pénzünk. És arra hivatkozva, hogy itt különböző biztonsági szempontok vannak, és ezért a járművek műszaki adatait titkosítani kell vagy azok titkosíthatóak, az, azt gondolom, olyan szintű túlmozgása a dolognak, ami egyszerűen érthetetlen és elfogadhatatlan, és azt gondolom, hogy ezt ki kell venni.
Képviselőtársaim már utaltak rá, hogy elképzelhető, hogy ez a felcsúti kisvasút műszaki adatainak az eltitkosítását vagy akár a Budapest-Belgrád között építendő vasútvonallal kapcsolatos mutyik eltakarását, vagy éppen a 3-as metróval kapcsolatos problémák és az ott lévő anomáliák eltitkosítását szolgálja. Én még egy dologra szeretném felhívni az államtitkár úr figyelmét.
Én mint budapesti lakos, aki rendszeresen használom az M3-as metró szerelvényeit, és rendszeresen tömegközlekedéssel utazom, én is örülök annak egyébként, hogy a felújított metrószerelvények, úgy tűnik, nem felújított metrószerelvények, amelyek Oroszországból érkeznek, hanem vadiúj szerelvények - ezzel mint utazó állampolgárnak talán nagyon nincs is problémám. Egy-két álmódosítást végrehajtottak egyébként korábban már legyártott sze-relvényeken, ahogy a hírekből hallani lehet, és ahogy megnézi az ember a fényképfelvételeket, illetve a műszaki adatokat, abból úgy nagyjából kiderül, hogy ezek nem felújított szerelvények, hanem korábban legyártott szerelvényeket kapunk a felújítandó szerelvények helyett.
Ezzel csak két probléma van. Először: ezzel megsértik a közbeszerzési eljárást, merthogy itt nem arról volt szó, hogy új szerelvényeket kapunk, hanem hogy a régi szerelvényeket - itt van egy megsértése a dolognak. A másik pedig, amiről eddig nagyon nem beszélt senki, hogy olyan szintű vámcsalást követnek el, ami égbekiáltó, ugyanis nem mindegy, hogy felújított szerelvények érkeznek vissza Oroszországból vagy új szerelvények, vagy felújított szerelvényeknek álcázott új szerelvények, ugyanis egészen más a vámtétele, amikor beérkeznek Magyarországra, és így milliárdoktól esik el egyébként a magyar állam, azért, mert Oroszország a beszállított szerelvények után nem fizeti ki a vámot, ugyanis új szerelvények után egészen más vámtétele lenne ennek a dolognak. És lehet, hogy erről szól ez a törvény, hogy el akarják ezt titkolni, a műszaki adatokat, ugyanis a műszaki adatokból egyértelműen ki fog derülni az, hogy ezek a szerelvények, amelyek Oroszországból érkeznek, nem felújított szerelvények, hanem vadiúj szerelvények, csak éppen álcázzák őket.
Úgyhogy én azt kérem, államtitkár úr - már csak azért is, hogy nehogy ennek az árnyéka vetődjön a kormányra, mert tudjuk, hogy önök tisztességesek és becsületesek, nehogy a tisztességtelenség, a csalás és egyéb árnyéka vetődjön önökre -, hogy vegyék ki a törvényből az összes ilyen titkosításra vonatkozó elképzelést, és akkor el is hisszük önökről, hogy önök becsületesek, nem csak annak akarnak látszani. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me