TASÓ LÁSZLÓ

Full text search

TASÓ LÁSZLÓ
TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat számos esetben egyszerűsítést, észszerűsítést és dolgozóink védelmét segíti elő, olyan szabályokat fogalmaz meg, amelyek segítségével többek között a kiemelt jelentőségű közlekedésfejlesztési beruházások végrehajtása is tovább gyorsulhat, és olyan pontosításokat is megfogalmaz az előterjesztés, amelyek segítségével most még vitás eseteket tudunk feloldani akár a kisajátítás területén, akár a nyomvonal-meghatározás területén is utóbbi témakörre vonatkozóan, illetve számos olyan területen érinti a szabályozás világát, amely jó hír mindenki számára, aki valamilyen kapcsolatba kerül a szabályozással érintett területtel.
Többek között a rendelkezések egyik kiemelt célja a használtgépjármű-vásárlás biztonságának növelése érdekében a járműéletút-adatszolgáltatás kialakítása. A javaslat szerint az adott járművel kapcsolatban több szerv által nyilvántartott, releváns adatokat 2018. január 1-jétől szabadon lehet majd lekérdezni. Az állampolgárok egy egységes felületen keresztül egyetlen adatigénylési folyamat keretén belül díjmentesen férnek hozzá az adatokhoz.
Így a gépjárművásárlás során a vevő az adott gépjármű műszaki állapotáról közhiteles információt fog kapni, amelyek lefedik az egész életútját a járműnek egészen a gyártástól akár a bontási jegyzőkönyvig. A törvényjavaslat egyébként 11 jogszabály módosítását tartalmazza összességében, ezért is mondom, hogy egy komoly horderejű javaslatcsomagról van szó.
A közúti közlekedésről szóló törvény módosítása a járműéletút-adatszolgáltatáson túl a közúti ellenőrzéshez kapcsolódóan megállapítja még a helyszíni bankkártyás bírságfizetés esetében jelentkező költségek elszámolási rendjét is. Tehát ez azt jelenti, hogy természetszerűen a kiszabott bírság megfizetésével kapcsolatban ez a költség a bírságoltat, a megfizetőt fogja érinteni.
2018. július 1-jétől a rendvédelmi szervek, a parkolási társaságok és az útdíjfizetésre jogosult szervezetek egy lehetőséget kapnak arra, hogy az ideiglenes rendszámtáblák jogosultjairól kapjanak egy egyértelmű adatszolgáltatást. Várhatóan ezzel fog csökkeni a rendszámokkal való visszaélés. Természetszerűen még ez nem tudja teljes mértékben kizárni, de reményeink szerint ez nagymértékben fogja csökkenteni.
A törvény módosításával 2017. április 1-jétől megteremtjük a lehetőséget arra is, hogy a kerékpárszállító eszközre szerelhető rendszámtábla a járműhöz kötötten, a járműhöz kiadott rendszámtáblán szereplő karaktereket tartalmazóan, különleges rendszámtábla formájában a járműnyilvántartás részét képezze. Egyszerűbben fogalmazva, a kerékpárszállító járműre is rakható lesz 2017. április 1-jétől is használható rendszám, nem kell leszerelgetni és átrakni. Ennek lehetőségét az április 1-jei határidő teszi majd lehetővé.
A törvényjavaslat az alapvető szabályok elfogadását teremti meg, és természetesen ehhez még meg kell alkotnunk majd a hozzá kapcsolódó részletszabályokat is.
A vasúti közlekedésről szóló törvény módosításának indoka többek között, hogy a nemzeti vagyonról szóló törvény változott, és a törvénynek megfelelően állami vagyont csak az állam százszázalékos tulajdonában lévő gazdálkodó szervezet kezelhet. Ez egy elég szigorú szabályozás, és itt azért is van ellentmondás, mert a GYSEV Zrt. kezel olyan állami vagyont, amely rendkívül kulcsfontosságú és rendkívül fontos Magyarország számára, viszont a GYSEV Zrt. nem százszázalékos állami tulajdonú cég. Ennek a szabályozásnak a módosításával lehetőséget teremtünk arra, hogy a GYSEV használhassa és kezelhesse az állami vagyont, megköthesse a vagyonműködtetési szerződéseket, és természetszerűen minden jogi háttér erre vonatkozóan kialakításra is kerül.
A törvény továbbá még azt is lehetővé teszi, hogy a közúti és a közforgalmú vasúti járművek esetében a biztonsági berendezésekhez kapcsolódó adatokat egy mértékben legyen lehetőségünk korlátozni. Ezzel kapcsolatban láthattunk már információkat és láthattunk félrevezető tájékoztatásokat, amelyek azt sugallták, hogy a szabályozás eltitkolhatja vagy elfedheti a műszaki adatbázissal kapcsolatban azokat a fontos információkat, amelyek eddig rendelkezésre álltak. Teljesen biztos, nagy biztonsággal mondhatom, hogy ez a szabályozás nem érinti azokat az információkat, amelyek egyébként a hírekben, illetve erre vonatkozóan utalásra kerültek. Természetesen csak azok a műszaki információk, azokkal az adatokkal kapcsolatos szolgáltatások lesznek tilthatóak és elfedhetőek, amelyeket nemzetbiztonság szempontjából vagy különleges érdek miatt korlátozni szükségesek. A lényeg, hogy a szabályozás nem érinti a közbeszerzés szabályrendszerét, így azok a vélemények, amelyeket eddig hallottunk, nem tudnak megülni.
A vasúti szabályozás területén az egyéb kötöttpályás közlekedésről szóló törvény módosításában is rögzítjük, hogy mit kell bejelenteni a kötöttpályás egyéb közlekedési rendszerek működtetése során. Így többek között az alsó kötélvezetési sífelvonókkal kapcsolatban is van egy szabályozási módosítás benne, de lényegében nem változtat az alapvető irányultságán.
A tengelysúlymérő rendszer kiépítése folyamatban van, itt a határidők módosulnak, és 2017 februárjában tudjuk megkezdeni az előszűrést. Ezzel kapcsolatosan tudjuk megtenni azt is, hogy az objektív felelősségi elv alapján működő szankcionálás is később kerüljön bevezetésre. Ennek a határideje 2017 ősze.
A törvénymódosítás tartalmazza többek között azt is, hogy milyen a fejlesztési projektekért felelős szervezet feladatmegosztása, és egyértelműsíti azt is, hogy ki a fejlesztési közreműködő.
A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény módosításának indoka többek között az, hogy a magyar állam átvette a fővárosi közlekedés bonyolításának egy részét, és ennek következtében szabályok változhatnának, viszont korlátok nem engedik létrehozni azt az állapotot, amely segítségével a szolgáltatók továbbra is igényelhessék a szociálpolitikai kedvezményeket. Tehát a szociálpolitikai menetdíjkedvezmény támogatásához, annak igénybevételéhez szükséges a szabályrendszer módosítása.
Az imént említettem a bevezetőmben, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások esetében újabb gyorsításra van szükség. Az előző évben, június hónapban a magyar parlament elfogadta az első úgynevezett gyorsító csomagot, amelynek segítségével a korábbi hat és fél éves előkészítés kettő évre szűkült le. Most egy újabb eljárás keretében és két módosítással szeretnénk tovább gyorsítani ezt a lehetőséget, hiszen a célunk az, hogy a közlekedésfejlesztés beruházásai minél korábban, minél gyorsabban tudjanak megvalósulni.
(12.10)
Ebből a szempontból két igazán jelentős területen történik változtatás. Az egyik a kisajátítási eljárással kapcsolatban tesz egyszerűbbé szabályokat; a másik pedig a nyomvonalak kialakításával kapcsolatban határozza meg az új szabályokat. Összességében valamennyi javaslatunk, mint ahogy mondtam is, az egyszerűsítés és az észszerűsítés irányába viszi el a jelenlegi szabályozást.
A légi közlekedésről szóló törvény módosítása technikai jellegű módosítás, és a vízi közlekedésről szóló törvényjavaslatban is, egyértelműen a munkavállalók oldalán állva, a munkaidő védelmét és a munkaidővel kapcsolatos szabályozást tesszük konformmá az unióssal, és természetszerűen ilyenkor is figyelembe vesszük a magyar szabályozást.
Tehát valamennyi módosítási javaslatunk, amely benne van a tizenegy módosításban, összességében észszerűsítésről szól, egyszerűsítésről szól, a dolgozók védelméről, és arról, hogy minden beruházásunk időben és megfelelő sebességgel tudja szolgálni a gazdaság fejlődését és a magyar emberek boldogulását. Tisztelettel köszönöm a szót, elnök úr.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me