CZERVÁN GYÖRGY

Full text search

CZERVÁN GYÖRGY
CZERVÁN GYÖRGY földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Pócs János képviselő úr törvényjavaslata két probléma finomhangolását célozza. A területalapú támogatásokhoz szükséges jogszerű földhasználat esetköreit a törvényhozás utoljára tavasszal bővítette, azonban a tapasztalatok szerint kimaradtak olyan esetkörök, amelyek a mindennapi élet sokszínűsége során felmerülhetnek.
A jogszerű földhasználat intézménye a területalapú támogatások igénybevételének ellenőrizhetőségéhez kapcsolódik. A 2009. évet megelőzően közvetlen területalapú támogatások iránti támogatási kérelmet az a mezőgazdasági termelő nyújthatott be, aki a hasznosított területek vonatkozásában a hasznosítással összefüggésben felmerülő költséget, illetve kockázatot viselte. Az uniós kívánalmak szerint viszont a tagállamoknak biztosítaniuk kell a földtulajdonos és a közvetlen kifizetéseket kérelmezők közötti jogviszony meglétét, a parcellának az igénylő rendelkezésére kell állnia, amit 2009 óta a jogszerű földhasználat megléte biztosít. Ennek igazolhatósága vonatkozásában azonban számos olyan eset merült fel, amikor a legjobb szándékú gazdák sem tudták teljesíteni a jogszabályok által előírt követelményeket valamilyen rajtuk kívül álló körülmény miatt, ugyanakkor emiatt elestek a területalapú támogatások megszerzésétől.
A vonatkozó törvénynek a jelenleg hatályos rendelkezései sajnos nem tartalmazzák a Nemzeti Földalap ideiglenes megbízási szerződését, továbbá állami vagyonkezelők esetében történő jogutódlás során biztosítani szükséges, hogy a földhasználat jogszerűsége megillesse a jogutódot akkor is, ha az ingatlannyilvántartásban a jogutódlás ténye még nem került átvezetésre. Jelen módosítás ezt a hiányosságot pótolja.
Mindezeken túlmenően amolyan végső eszközként a gazdálkodó a jegyzőtől is kérhet igazolást a földhasználata tényének alátámasztására. A korábbi szabályozásból kimaradt ezen esetkörökről elmondhatjuk, hogy igen csekély számát érinti a gazdálkodóknak, azonban az érintettek számára nagyon fontos, hogy hozzájuthassanak a területalapú támogatásokhoz.
(9.10)
Szintén jelentős gyakorlati problémákat vet fel az osztatlan közös tulajdonban levő tulajdoni illetékességből eredő tulajdonosi jogosítványok kérdése. A közös tulajdonban álló dolog esetében a polgári törvénykönyv szerint a tulajdonostársak mindegyike jogosult a dolog birtoklására és használatára, de a saját tulajdoni hányadának megfelelő terület használatához szükséges a tulajdonostársak egyhangú megállapodása arra nézve, hogy a közös tulajdonban álló földön belül az egyes tulajdonostársakat megillető területek földrajzilag hol helyezkednek el.
A gyakorlati tapasztalatok alapján ugyanakkor elmondhatjuk, hogy a használati megállapodások egyhangú döntéshozatallal történő megkötése bizony sokszor leküzdhetetlen nehézségek elé állítja az érintetteket. A törvényjavaslat jó irányban kíván enyhíteni ezeken a szabályokon az életszerűség elve mentén haladva, amikor a tulajdoni hányad alapján számított feles többségű döntéshozatali módot vezeti be főszabályként, ami mellé fontos kisebbségvédelmi rendelkezéseket állít, amely szerint a döntéshez minősített többség szükséges, ha a használati rendre vonatkozó ajánlattal a tulajdonosok 10 százaléka nem ért egyet.
Tisztelt Országgyűlés! Pócs képviselő úr törvényjavaslata két olyan fontos kérdést kíván a gazdák javára előmozdítani, amelyhez én is kérem és a Földművelésügyi Minisztérium is kéri szíves támogatásukat. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me