TUKACS ISTVÁN,
TUKACS ISTVÁN,
TUKACS ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: (Feltűzi a mikrofonját.) Elnézést, elnök úr, csak meglepetésként ért, hogy a Fidesz nem állít vezérszónokot ebben a kérdésben, de hogyha bővebben belegondolok, tulajdonképpen nem is lep meg annyira.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztéssel kapcsolatban először is két dolgot szeretnék hiányolni, egyrészt, hogy nem a tárca és a tárca illetékese terjeszti be ezt a törvényjavaslatot, valamint azt, hogy a vitában az egészségüggyel foglalkozó tárcaállamtitkár nem akar részt venni. Még a fideszes vezérszónokot csak-csak elmellőzöm, nem hiányzik ez nekem annyira, őszintén, azt viszont szívesen meghallgatnám, hogy a tárca illetékese hogyan vett részt ebben az előkészítési folyamatban, mi a véleménye a kórházak egyetemi szervezetbe integrálásáról, mi a véleménye arról, hogy hogyan tudja majd szakmai értelemben és főleg finanszírozási értelemben igazgatni ezeket az egyetemi vezető, illetve annak kancellárja.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azért pillantsunk egy kicsit rá arra, hogy az egészségügy területén melyek voltak a történések az elmúlt időben. Leginkább az, hogy a tárca illetékes államtitkára nem programot tett le az asztalra, amikor hivatalba lépett, hanem öt pontot. Ez az öt pont gyakorlatilag egy defenzív, nem a lényegre reagáló, pénzhiányos egészségügyet sejtet. Azért kell, hogy ezt elmondjam, mert az öt pont úgy néz ki, hogy részben intézményi minimumfeltételeket akar átírni, kancellárokat akar valamilyen számú kórház élére helyezni, törődni akar az alapellátással és annak finanszírozásával, valamint emlékeim szerint egy népegészségügyi programot is meg akar alkotni. A budapesti szuperkórházügyekről nem beszélek, mert ez inkább bohózat volt, mint valóságos, normális konzultáció ebben a kérdésben.
Ez az öt pont azért defenzív, mert részben pénztelenségről szól, hiszen a kancellárokat gyakorlatilag a finanszírozás, valamint egyébként a beteg-út-szervezés, kapacitásszervezés, ellátásszervezés feladataival is meg akarja bízni, jelesül tehát azzal, hogy bizonyos intézményi körben kapacitásokat irányítson át, szüntessen meg, szervezzen át, bánjon a humán erőforrással, a gyógyítókkal és annak kiszolgálói személyzetével, valamint azzal, hogy tartsa kordában az egyébként állandóan ugyanolyan szintre kúszó kórházi adósságokat.
(15.50)
A többi pontról, amikben az alapellátásnál sikerült bevásárolni a védőnők haragját azzal, hogy első körben kimaradtak abból a 10 milliárdos körből, amit valamiféle aprópénzként az alapellátás fejlesztésére szánt volna a tárca, nem nagyon szólnék. Úgy gondolom, magáért beszél az a néhány számadat, ami arról szól, hogy mind háziorvosok, mind gyermekorvosok százszámra hiányoznak a rendszerből.
Úgy tudom vagy úgy gondolom, hogy toporog egy népegészségügyi program megalkotása. Az én ismereteim szerint a kormányzat számára jelenleg egyetlen érvényes egészségügyi koncepciózus dokumentum létezik, ez az „Egészséges Magyarország 2014-2020” nevet viselő dokumentum, amelynek a megalkotása nem feltétlenül stratégiai irányok kijelölése miatt volt fontos, hanem azért, mert a következő európai uniós fejlesztési ciklusra nyilvánvalóan le kellett tenni valamiféle papírt. Nem a 90 százaléka, nem akarok valótlanságokat állítani, de nagyjából 60-70 százaléka elemzésként és nagyjából 30-40 százaléka fogalmazódik meg valamiféle célrendszerként. Ezért tehát akkor, amikor itt szervezeti átrendezésről beszélünk, amelynek én nem vitatom azt a szándékát, hogy nagy valószínűséggel egy tartalmasabb és jobb orvosképzéshez is hozzájárulhat, mégiscsak fel kell tenni azokat a kérdéseket, amelyek ebből adódnak. Egyfelől a mostani oktatókórházaknak mi a szerepe, a feladata? Eddig akkor ez hogyan volt? Eddig akkor utaztak? Eddig akkor ott aludtak? Eddig akkor… (Dr. Pósán László közbeszól.) Na látja, erről van szó, képviselőtársam!
Másrészt pedig, és ez számomra fontosabb: hogyan történik majd ezeknek a kórházaknak az egyetemi szerkezetben való finanszírozása, és főleg kinek a döntése alapján fognak ezek működni? Bár itt egy képviselőtársammal rövid beszélgetést folytattunk arról, hogy vajon ez mennyiben szól a kancellárok hatásköréről és felkészültségéről, mégis azt kell mondjam, hogy ebben a furcsa módon képviselői indítványként benyújtott koncepcionális törvényjavaslatban bizonyos kórházak kikerülnek a leendő kancelláriarendszer hatálya alól. Ez nem vitatható ebben az ügyben. Több pénz pedig nem lesz ezeknek a kórházaknak a fenntartására. Jelen pillanatban, utánanézve néhány adatnak, ráadásul nem is ezek a kórházak a legjobban finanszírozottak a kórházi körben, Budapesten biztosan nem. Azt kell mondjam tehát, hogy akkor, amikor azt mondja az előterjesztők köre, hogy ők azért akarják ezt az átalakítást, merthogy egy tartalmasabb orvosképzés jöhet létre, ám legyen. Nagy valószínűséggel nem arra gondolnak, hogy ezt az orvosképzést azért kell tartalmasabbá tenni, hogy még több orvosunk tudjon külföldre vándorolni, még több orvosunk tudjon jobb munkafeltételeket és jobb megélhetést keresni. És szándékosan mondok külföldet és nem nyugati országokat, mert most már nemcsak oda mennek ki az orvosaink, hanem például Szlovákiába is, amit mi a szemléletünkkel nem tekintünk tökéletesen nyugodtnak.
Ahhoz pedig, hogy jó képzést kapva megtartsuk őket, valamiféle pályát is kellene mutatni. Azért kell ezt ennél a napirendnél elmondanom, mert amikor a kormány az elmúlt hetekben stratégiai irányként jelölte ki a színvonalas orvosképzés megvalósítását és az ehhez szükséges központok kialakítását, akkor még nem beszélt ugyanerről a szervezeti változásról, ami most előttünk fekszik. Akkor bizonyára azt is bele kell értenie, hogy ez nem feltétlenül csak külföldi diákok Magyarországon történő képzését jelenti, és nem feltétlenül azt jelenti, hogy másoknak akarunk orvosokat képezni. Ezért tehát a pálya kijelölése, a valóságos életpálya ebben fontos lenne.
Összességében szólva, nagyon kíváncsi lennék rá, hogy miféle beszélgetések folytak le a debreceni Kenézy Kórház vezetői és a Debreceni Egyetem vezetője között. Szóba hozom, mert beszélnek róla, Szilvássy professzor úrnak tevékeny szerepe van ennek a konstrukciónak a létrehozásában, és nyilvánvalóan ehhez kellőképpen használja a Fidesz jelenlegi frakcióvezetőjét, a szintén debreceni illetőségű Kósa Lajost. Ezért tehát azt gondolom, hogy ha ez a szándék komoly, akkor komolyan kellene venni; meg kellene mondani azokat a pluszforrásokat, amiket ehhez oda kell és szükséges tenni. Meg kell mutatni azt a szakmai hátteret, amely működtetni is tudja ezeket a komplex intézményeket.
Én azt gondolom, hogy az orvosképzésben hazánk egyébként sosem volt rossz szinten. (Dr. Palkovics László közbeszól.) Azt gondolom, nem, államtitkár úr. Lehet arról beszélgetni kicsit, hogy ez hogyan van, nyilván (Dr. Palkovics László: Jó.), de mégsem azt gondolom, hogy egy tőlünk keletebbre lévő ország Magyarországon praktizáló orvosai módjára, mondjuk, a fonendoszkóp másik végét keresik, ha a fülükbe akarják dugni. Tehát egy jól képzett és tisztességesen felkészített orvostársadalommal állunk szemben, akik egyébként a rossz feltételek miatt kénytelenek néha ebben a leromlott egészségügyben gürcölni. Azt állítom tehát, hogy látni kellene a forrásokat vagy a pluszokat. Látni kellene azt a speciális finanszírozási módszert, amelyben ezeket az új konstrukciókat működtetni lehet. Ezek elengedhetetlenek lesznek ahhoz, hogy egy jobb működés megvalósuljon ebben.
És amit végül mondani szeretnék: azt az érvet, hogy a külföldről idejövő és itt tanuló diákok ittlétét meg lehet ezzel a konstrukcióval hosszabbítani, én nem osztom. Erre semmiféle jel nem mutat. Ez egy jókívánság, amit el lehet mondani, de nem hiszem, hogy az itt maradásuknak ez a konstrukció lenne a záloga. Tehát az előterjesztésben lévő, erre utaló mondatokkal én mélységesen nem értek egyet.
Tisztelt Államtitkár Úr! Nyilván nem fog megbántódni, hogy hiányoltam az államtitkártársát ön mellől. Minden tiszteletem ellenére, ami megvan önnel kapcsolatban, azt kell hogy mondjam, hogy egy alaposabb és szakmailag megérvelt dolgot szívesen vettem volna az ő szájából is, hiszen most úgy látom, hogy oktatási és felsőoktatási kérdésként kezelik ezt az ügyet, és a gyógyítási része valahogy mintha elsikkadni látszana.
És végül, remélem, hogy nem a kórházak kimazsolázásáról van szó és nem az kezdődött el most. Tehát nem az történik, hogy ízletesebb falatokat megpróbálunk kiszedni ebből a fekvőbeteg-ellátó rendszerből, majd ott maradnak ezek a vidéki kórházak, most már osztályaikban, kapacitásukban, működési feltételeikben megkurtítva, olyannyira megkurtítva, hogy néha már kórháznak sem nevezhetőek, akik majd valamilyen módon elvegetálnak és az ott élők pedig valamilyen módon gyógyulnak. Így is hatalmas területi egyenetlenségek vannak az esélyekben. Én azt hiszem, államtitkár úr, ezt nem lehet vitatni, hogy nem egyformán gyógyulunk Békéscsabán, Zalában, Budapesten vagy Sopronban.
Ha lehetne valamire koncentrálni e mellett az előterjesztés mellett, akkor nagy valószínűséggel ezeket a problémákat kellene elővenni, az elvándorlás kérdését, a földrajzi egyenetlenségek kérdését, a gyógyulás esélyének a kérdését, a finanszírozási és a bérkérdéseket. Magyarul, azt gondolom - és államtitkár úr, ez természetesen nem az ön hibája -, hogy egészségüggyel két formában találkoztunk itt, a parlament előtt, vagy salátatörvény formájában, amikor a szaktárca hirtelenjében úgy gondolja, hogy most el kell intézni egy halom dolgot és tővel-heggyel mindent összehány, szokták felénk mondani, egy előterjesztésben; ideteszi elénk, aztán boldoguljunk, ahogy tudunk. Vagy a másik, amivel találkozni szoktunk, ezek a bizonyos ötletek, amiket képviselői indítványként, tehát megspórolva ennek a szakmai egyeztetését, találunk itt magunk előtt.
Úgy gondolom, hogy az egészségügyi vitanapokon kívül, amelyeknek az eredménye enyhén szólva megint csak kérdéses volt, hiszen valljuk be őszintén, nem folyt itt vita, csak elbeszéltünk egymás mellett, szükséges lenne most már egyben látnunk valamiféle irányt, mert messze hiszem, hogy az egészségügyet nem négyévente, kétévente vagy nyolcévente kell bizonyos irányokba rángatni, hanem szakmai és politikai megegyezéssel valamilyen módon megteremteni egy távlatos és hosszú távon is működő fejlesztés lehetőségét.
Elnök Úr! Köszönöm szépen a lehetőséget. Köszönöm a türelmüket. Köszönöm a szót. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
