DR. APÁTI ISTVÁN,
DR. APÁTI ISTVÁN,
DR. APÁTI ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt a Jobbik nevében én is szeretném megköszönni a magyar honvédek, a magyar katonák áldozatos, szakszerű és tisztességes munkáját. Ugyanakkor - ellentétben a kormánypárti állásponttal és az előttem felszólalók álláspontjával - azt kell mondjam, hogy nekünk teljesen más erről a véleményünk, teljesen más az álláspontunk, mi alapelvi okokból ellenezzük ennek a beszámolónak az elfogadását, és nem is fogjuk támogatni, nem is fogjuk megszavazni.
Azt pedig legfőképpen ellenezzük, hogy magyar katonáinkat külföldön vetik be. Igaz, hogy most éppen október 23-a küszöbén állunk, de azért március 15-e egyik fő gondolatát idézném: magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket pedig vigyék el innen, ha vannak. Ez most különösen igaz, különösen aktuális. Alapvető hibának tartjuk azt, hogy ezer katonánk teljesít szolgálatot döntő többségében olyan területeken, olyan országokban, olyan ügyek ellen vagy olyan ügyek védelmében, amelyekhez nekünk, magyaroknak az égadta világon semmi közünk nincs. Olyan dolgokért vállalunk felelősséget teljesen értelmetlenül, amire semmi, még nemzetközi szerződések sem feltétlenül köteleznek minket, legfeljebb ezeket a szerződéseket is hajlamosak voltak a mindenkori kormányok az elmúlt negyed században félreértelmezni vagy rosszul értelmezni.
Ennek egyetlenegy oka van, tisztelt képviselőtársaim: a nyugati szövetségeseknek való szolgalelkű megfelelés, egy olyan megfelelési kényszer, amit teljesen értelmetlenül erőltetünk magunkra. Ha nem hisznek nekem, akkor higgyenek a sok száz éves történelmünknek. Mikor védtek meg minket nyugati szövetségesek, mikor állták a szavukat, mikor teljesítették szerződéses vagy bármilyen kötelezettségüket? Hát, vagy egyáltalán nem, vagy csak rendkívül csekély mértékben. Mi nagyon sok áldozatot hoztunk a Nyugatért, cserébe pedig vagy semmit nem kaptunk, vagy csak édes keveset.
Éppen ezért már 2013-ban sem támogattuk azt, hogy kiképzési feladatokra, kiképzési feladatok segítésére vigyenek ki katonákat, még akkor sem, ha egyébként viszonylag csekély létszámról van szó. Kezdődött egy összekötő tiszttel, majd folytatódott három egészségügyi katonával, aztán mentek mesterlövész-kiképzést segíteni. No de hát nem is feltétlenül a létszám mértéke vagy mennyisége itt a döntő, hanem az alapelvek, mégpedig az, hogy Maliban Franciaország néhány száz fős magánakciójáról volt szó. És mondhatják azt nekünk, hogy a magyar katonák elvileg olyan területen lettek bevetve vagy olyan területen használták a tudásukat, a képességeiket, olyan területeken végeztek munkát, ahol fizikailag elvileg biztonságban voltak; a beszámoló szerint ez így van, a tervek szerint így történt, de hogy a valóság megfelel-e ennek vagy sem, azt lehet, hogy sűrű homály, nagyon sok államtitok vagy minősített adat fedi vagy rejti el figyelő szemeink elől.
Mindenesetre tanulságos az, amit Firtl képviselőtársam mondott, és egyben sokszorosan elgondolkoztató is. Kicsit túllépve a mali kiképzés keretein, az az ezer fő, amelyik külföldön, különböző kontinenseken teljesít szolgálatot, különösen a migrációs nyomás, a migrációs hullám összefüggéseiben, amikor nagyon helyesen mutatott rá Demeter Márta arra, hogy sok ezer fős létszámhiánnyal küzd a Magyar Honvédség, 5-8 ezer közöttiek ezek a számok, akkor mi megengedjük magunknak azt a luxust, amit nálunk tehetősebb országok és jobb állapotú, jobb eszközállományú, több katonával rendelkező honvédségek se tudnak megengedni maguknak, nevezetesen azt, hogy ezer főt nagylelkűen, ha úgy tetszik, átcsoportosítunk vagy kiküldünk külföldre.
Mi történik akkor, ha a déli határok védelméhez sokkal több rendőrre és sokkal több katonára lesz szükség? Itt csak a miniszterelnök úr szavait szeretném idézni: még nem vagyunk túl a nehezén, sőt még csak az elején tartunk a migrációs válságnak. Mi lesz akkor, ha valóban, pontosan az afrikai térségből milliók vagy tízmilliók kelnek útra? Akkor itt nem lesz elég katona, nem lesz elég rendőr, mert ugye ezerszám vannak külföldi szolgálaton.
Az pedig különösen szégyene az elmúlt negyedszázadnak, tisztelt képviselőtársaim, hogy ahogy a civilek több százezres nagyságrendben külföldre kényszerültek, külföldi munkavállalásra kényszerültek, mert itthon nincs jövőkép, nem tudnak annyi pénzt keresni, nem tudnak annyi pénzt félretenni, hogy jövőt tudjanak építeni maguknak és a gyermekeiknek, ugyanúgy a katonáinkat is ezres nagyságrendben arra kényszerítjük, hogy ha normális mennyiségű pénzt akarnak keresni, ha tisztességes fizetést akarnak realizálni, akkor menjenek ki külföldre. Csak az ő helyzetük sokkal érzékenyebb, hiszen a szó szoros értelmében a bőrüket viszik vásárra, az életüket, testi épségüket kockáztatják nap mint nap. Megint mondom, olyan országokban, olyan ügyekért, amihez a világon semmi közünk nincs.
Egyvalamit elérhetünk ezzel mindazonáltal, azt, hogy a nyugati szövetségeseink ugyanúgy tesznek ránk magasról, mint eddig, tehát semmiféle plusztisztelet nem fog minket, legalábbis politikai szinten övezni. A katonáinkat elismerik, hiszen ők valóban elismerésre méltók, ellentétben a magyar politikai elit negyedszázados teljesítményével. Semmivel nem fogunk jobb színben feltűnni a Nyugat előtt, ugyanúgy kígyót-békát fognak ránk kiabálni mindenféle színtéren, mint eddig.
Viszont egyet elérhetünk: a terrorveszélyhelyzet fokozását és erősödését, hiszen olyan ügyekbe avatkozunk be, olyan gócpontokba lépünk be, még ha valóban csekély létszámmal, és nem feltétlenül hozzánk köthetik akár a terroristagyanús elemek bizonyos akciók végrehajtását, de tudnak vagy tudhatnak arról, hogy magyar katonák is jelen vannak, és a haragjukat vagy a bosszúvágyukat előbb-utóbb magunkra vonjuk. S akkor megkérdezem, hogy ez megérte-e. Megérte az, hogy a nyugati szövetségeseknek való, sokszor a szerződésekből sem következő szolgalelkű megfelelés érdekében, túl azon, hogy a katonáink folyamatos életveszélyben vannak, még a Magyarországra nehezedő terrorveszély is csak egyre veszedelmesebb lesz?
S ahogy elnézzük a TEK és a jelenlegi titkosszolgálatok állapotát, hát, okunk van kétkedésre a tekintetben, hogy meg tudják-e akadályozni esetleges magyarországi terrorcselekmények végrehajtását, mert nagyon könnyen kijátszották őket azok a terroristák, mondhatni, játszi könnyedséggel tartózkodtak itt egy hétig, másfél hétig, vagy mint tudjuk, korábban voltak olyan terroristák, akik akár másfél évig is itt bujkáltak Magyarországon - a madridi merénylet egyik elkövetőjére vagy elkövetői köréhez köthető személyre gondolok -, és erről a magyar titkosszolgálatok semmit nem tudtak, sem 2010 előtt, sem 2010 után. Ha ezt a veszélyt magunkra húzzuk azzal, hogy teljesen értelmetlen kockázatokat vállalunk, és a missziókban való szerepvállalásainkat folyamatosan meghosszabbítjuk, akkor úgy hiszem, hogy ez a helyzet csak egyre rosszabb lehet. Eddig is csak a szerencse, az isteni gondviselés, meg talán az, hogy tranzitországnak tekintettek minket, menekítette meg ezt az országot attól, hogy itt véres terrorcselekményekre kerüljön sor.
Felteszek egy költői kérdést: ha ne adj’ isten, az ukrán háborús helyzet fokozódna - ne kerüljön erre sor -, és élesben kellene letesztelnünk azt, hogy nyugati szövetségeseink ezért a rendkívül gáláns és nagyvonalú áldozatvállalásunkért, emberi erőforrásokban és anyagi erőforrásokban megnyilvánuló áldozatvállalásunkért cserébe vajon teljesítik-e azt a kötelezettségüket, amit elvileg rájuk rónának bizonyos szerződések, akkor lehet, hogy csalatkoznánk, tisztelt képviselőtársaim.
Ezért fontolják meg, hogy egy 180 fokos fordulatot hajtanak végre a politikájuk ezen területén, és lehetőleg Magyarországra összpontosítják a magyar haderőt a déli és lehet, hogy nagyon hamarosan a keleti határ migrációval szembeni védelmére, és itt próbáljanak olyan életpályát biztosítani a magyar katonáknak, hogy ne szoruljanak arra, hogy külföldre menjenek hónapokra vagy akár egy évre is, távol a családjuktól, távol a szeretteiktől - hát, finoman szólva sem egy családbarát hozzáállás és családbarát munkahely mindez -, és ne kelljen nekik teljesen értelmetlen célokért áldozni az életüket.
Mint ahogy egyébként szűkebb lakókörnyezetem, Mátészalka környékén már több család is megtapasztalta azt, hogy milyen az, amikor a fiúgyermeket kikísérik a temetőbe, vagy milyen az, amikor egy életre lenyomorodik a gyermekük - egy mátészalkai és egy nyírmeggyesi fiatalemberről beszélek - olyan ügyekben, olyan hadszíntereken, sokadszor mondom, amihez a világon semmi közük nincs, csak azért, hogy ott tudjanak normális fizetést realizálni.
Az elmúlt negyedszázadnak ez is egy nagy hiányossága és nagy szégyene. Jó lenne, ha inkább ezen törnék a fejüket, jobb lenne, ha inkább ezen próbálnának változtatni, és nem azon, hogy hogyan lehet még hajlottabb háttal megalázkodni a nyugati szövetségesek előtt.
Úgyhogy alapelvi szembenállásunk okán nem fogjuk tudni támogatni ezt a beszámolót. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
