SALLAI R. BENEDEK,

Full text search

SALLAI R. BENEDEK,
SALLAI R. BENEDEK, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Elsőként is elnézését szeretném kérni. Azt hittem, hogy volt valamilyen házszabályi változás, mert olyankor, amikor bejön Bitay Márton Örs államtitkár úr, akkor a Fidesz-frakció mindig szokott kiabálni, ezért azt hittem, hogy amikor bent van, akkor lehet. Ezen a héten az interpellációban a saját hangomat nem hallottam, ez volt az oka, hogy bátorkodtam, mert azt hittem, hogy ez a szabályozás elkerülte a figyelmem. Elnézését kérem, ha mégsem volt ilyen.
Sok mindent hallottunk már itt a termőföld-privatizáció kapcsán államtitkár úrtól, de ez volt a mélypont. Először is a saját szakterületén egy előre leírt szöveget így felolvasni betűről betűre, ez nagyjából a szánalmas kategória volt. Ennek a tömérdek hazugságnak az összehordásához nyilván nem lehetett fejben tartani ennyi mindent, ez nem ment volna. Tényleg az elejétől kezdve látszódik, hol lóg ki legjobban a lóláb.
Az egész ott kezdődött, hogy megbízták azt az államtitkárt ennek a bonyolításával, aki a trafikügyletekben bírált. Úgy voltak vele, hogy ha a trafiknál már jól teljesített valaki, akkor majd az állami földeknél is jól fog teljesíteni, ott is kiemelkedő teljesítménnyel nagyon rövid idő alatt nagyon sok eredményt tudott hozni fideszes barátoknak. Hát, most ez kellett.
Azon, hogy a szónoklatban nagyon-nagyon sok valótlanság volt, megint nem kell meglepődni, hiszen gyakorlatilag egy olyan emberről beszélünk, akire ezt rábízták, akiről bíróság mondta ki, hogy megtéveszti a közvéleményt és hazugságokat állít. Nyilvánvalóan emiatt nem neheztelhetek, habár valószínűleg mégiscsak vannak olyan felelős kormányzati döntéshozók, akiknek felül kellene bírálnia, hogy ki az, aki el tudja ezt látni és ki az, aki nem.
De azért, hogy ne ragadjunk le az ezért felelős személy tevékenységénél, néhány dologra érdemben reagálok. Az egyik: a Birtokpolitikai Tanácsnak megköszönte államtitkár úr. Hadd kérdezzem meg, hogy ki az elnöke ennek a tanácsnak. Saját magának köszönte meg? Ha jól emlékszem az utolsó vagyonnyilatkozatára, akkor azért kap két teljes államtitkári fizetést, merthogy ellátja ennek a tanácsnak is az elnöki feladatait. Tehát most megköszönte saját magának, hogy sikerült kiadni a földet a haveroknak.
Utána megköszönte az NFA-nak, amit külön én is értékeltem, mert nagyon bízom benne, hogy ha egyszer egy normális kormány lesz Magyarország élén, akkor az NFA-nak az a szervilis, bürokrata rétege, amely döntéshozói szinten végigasszisztálta ezt a rablást, az remélhetően a hűtlen kezelés kapcsán ott lesz önök mellett, akik kijátszották ezt a földet, nyilvánvalóan NFA-törvényellenesen. Hiszen ön ezt nálam jobban tudja és sokszor el szokta mondani, hogy az NFA-törvény nyilvánvalóan meghatározza azt, hogy milyen célból és hogyan lehet értékesíteni ezeket a földeket. Ezt teljes mértékben felrúgva sikerült most végigvinni és mindezt végigasszisztáltatni, hogy gyakorlatilag magyar milliárdosoknak, fideszesek-nek, mindenféle fideszes rokonságoknak, befektetőknek tudjanak jó sok földet kiadni.
De még mindig nem kell csodálkoznunk, ha közben mást állít a hazugságok kapcsán. Nem az az egy fájdalmam van, hogy amikor a hazugságok miatt beidéztetjük a bíróság elé, akkor ott valami miatt nem jelenik meg. Tehát könnyebb itt, mert itt nem számít, itt bármit lehet mondani, úgy tűnik, hogy a magyar Parlament falai mindent elbírnak. Amikor megidéztetjük a bíróság elé, akkor beküldi azt a sztárügyvédet, aki teljesen véletlenül ugyanaz a sztárügyvéd, a jogi képviselője, aki egyébként az adásvételiket köti monopolhelyzetből ezeknek az elcsalt földeknek az adásvételénél. Nyilvánvalóan, ha már pár száz milliós bizniszt odaadnak egy ügyvédnek, akkor az képviselje is a hazugságait. Legutóbb szívesen láttam volna a bírósági tárgyaláson, ahol bírói idézésre nem jelent meg, hogy helytálljon azért, amit mond. Úgy látszik, hogy ahol tétje van, ott azért mégsem meri ezt ilyen bátran megcsinálni.
Beszéljünk arról, hogy mik a hazugságok. Könnyű ilyen lózungokban beszélni, mint ahogy azt megteszik, hogy így a kisgazdálkodók, úgy a kisgazdálkodók. Nézzük akkor, hogy kik vásároltak! Azért is teszem, mert többek között azt mondta Farkas képviselőtársam, hogy átlagban kettő vevő volt. Akkor nézzünk egy embert, akinek nem kettő volt! Unalmas lesz, és szívesen átadom majd a listát a jegyzőkönyv részére.
Alcsútdoboz, 0171, 97 hektárt megvásároltak 168 millióért. A korábbi bérlő: Búzakalász Felcsút Kft. Alcsútdoboz, 0173, 140 hektárt megvásároltak 271 millióért, szintén Búzakalász a bérlő. Alcsútdoboz, 0108/9, 36 hektárt megvásároltak 49 millióért, szintén Búzakalász volt a bérlő. Alcsútdoboz, 0111/2, 55 hektárt megvásároltak 68 millióért. Alcsútdoboz, 0112, 133 hektárt megvásároltak 161 millióért, szintén Búzakalász volt a bérlő. Alcsútdoboz, 0114, 40 hektárt vásároltak meg 43 millióért. Alcsútdoboz 106/3, 4 hektárt megvásároltak 7,8 millióért. Idáig mindig a Búzakalász Kft. volt a bérlő. Alcsútdobozi ingatlan utoljára, 4,7 hektárt megvásároltak 9 millió 50 ezer forintért, szintén a Búzakalász volt.
Utána jön Etyek ugyanennek a vevőnek az érdekeltségében. 0162/1, 13 hektárt megvásároltak 14 millióért, s most teljesen véletlenül az Agrosystem Zrt. volt a bérlő, csak ám a tulajdonosi kör, mint az köztudott, ugyanaz. Alcsútdobozból van még egy, a 0132, ami 6,5 hektár, és ezt 3 millióért sikerült megvenni, a korábbi bérlő a Búzakalász volt.
Jön Szár, 032/1, 77 hektárt 48 millióért, Mészáros János volt a korábbi bérlő.
Jön Etyek, 0158, 107 hektárt 119 millióért, innentől kezdve újra az Agrosystem van a nyeregben, ő volt a korábbi bérlő. Etyek, 0165/1, 53 hektárt 70 millióért. Etyek, 0211/2, 3 hektárt 3 millióért. Etyek, 0221, 21 hektárt 22 millióért. Ez mind agrosystemes bérlet volt korábban. Etyek, 0223, 9,5 hektárt 14 millióért.
Alcsútdoboz, 099/5, 49 hektárt 72 millióért, Búzakalász Kft. volt a bérlő. Etyek, 0168, 45 hektárt 49 millióért, Agrosystem Zrt. volt a bérlő. Alcsútdoboz, 0101, 36 hektárt 44 millióért, Búzakalász Kft. volt a bérlő. Alcsútdoboz, 0103, 63 hektárt 99 millióért, Búzakalász volt a vásárló. Alcsútdoboz, 0118/3, 54 hektárt 55 millióért, Búzakalász volt a korábbi bérlő. Alcsútdoboz, 0123/9. Még nem vagyok a végén, úgy látom, ez nem az átlag kettő vásárlás ennek a családnak. Az összesítésre vagyok kíváncsi, hogy az átlagot hogyan hozza, ha ilyen kisbirtokosoknak sikerült eladni ezeket a földeket. Alcsútdoboz, 0123/9, 3 hektár, 1,7 millióért, a Búzakalász volt a bérlő. Alcsútdoboz, 0136, 6,5 hektár 1,9 millióért, a Búzakalász volt a vevő.
Óbarok, 0276/2, 66 hektár 104 millióért, a Búzakalász volt a korábbi bérlő. Etyek, 0187/1, 59 hektár 66 millióért, az Agrosystem Zrt. volt a bérlő. Etyek, 0190, 19 hektár 17 millióért, Agrosystem volt a vevő. Etyek, 0201, 3,2 hektár 4 millió 50 ezerért, Agrosystem volt a vevő. Etyek, 0170, 32 hektár 32 millióért, Agrosystem volt a bérlő. Etyek, 0109, 202 hektár 301 millióért, Agrosystem Zrt. volt a korábbi bérlő. Etyek, 0171/1, 12 hektár 18 millióért, Agrosystem Zrt. volt a bérlő. És végül Etyek, 0217, 83 hektár 87 millióért, Agrosystem Zrt. volt a bérlő.
Ez egy vásárló, egy vásárlói család, Mészáros Lőrinc és családja. Összesen 1545 hektárt vett, 36 ezer aranykoronát vásárolt meg, és 2 milliárd 33 millió forintot költött el. Ez a fideszes kisbirtok. Ez a tipikus, amit önök szolgálnak, akinek kiszolgáltatják a földet. Arra leszek kíváncsi, hogyan lesz ez védhető bárhol magyar bíróság előtt, ha egyszer egy normális kormány odaviszi az ügyet, hogy ez megfelel az NFA-törvénynek, és ez a magyar kis- és családi gazdaságba tartozik.
(18.30)
Mert az rendben van, hogy egy család, mint ahogy általában a maffiacsaládok működnek, de akárhogy is nézzük, ez az 1500 hektár a kisbirtoknak nem nagyon felelt meg. De hát nyilvánvalóan az az állítás, hogy itt a kisbirtokosok vásároltak. Akkor nézzünk meg még egypár vevőt, mert idáig tényeket nem tudnak mondani. Mondják azt, hogy így beszél az ellenzék, úgy beszél, ugyanakkor nézzük a tényeket! Idáig nem hallgattak meg soha, hogy ezeket megbeszéljük.
A Csákvári Mezőgazdasági Zrt. teljes vezérkara vásárolt, ők vették a legtöbb földet együtt, 1561 hektárt vettek meg, összesen 1,9 milliárd forintért Fejér megyében. A második helyezett, Mészáros Lőrinc és családja 1544 hektárt vett meg 2 milliárd 33 millió forintért, mint az előbb mondtam. Dr. Forgács Barna és családja Debrecenben 1076 hektárt vett meg 1 milliárd 43 millió forintért, a Kárpáti-Garai család Bácsalmásról 1070 hektárt vett meg 1,5 milliárd forintért, Claessens Péter és családja Somogyszobon 917 hektárt vett meg 983 millióért. A Mezőhegyesi Ménesbirtok vezetői is megvettek volna összesen 889 hektárt 2,4 milliárdért, de mint tudjuk, annak egy része már semmis, ők kiesnek a listám hatodik helyéről.
Csomai Géza és családja Bándról viszont nem esik ki, 829 hektárt vett meg 631 millió forintért Veszprém megyében. Dr. Kalmár Sándor és családja Szolnokon 812,8 hektárt vett meg 667 millióért Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Almássy Adorján és Zoltán Mezőfalván 803 hektárt vett meg 1 milliárd 333 millió forintért Fejér megyében. Dr. Varga József és felesége Szekszárdon 794 hektárt vásárolt 2 milliárd 404 millió forintért. Osvay György Tibor és családja Szerencsen 729 hektárt vásárolt 918 millióért. Ruisch József és családja Pápán 683,6 hektárt vásárolt 911 millióért Veszprém megyében. Gárdonyi Róbert és családja Dégen 673 hektárt vásárolt 1,2 milliárd forintért Fejér megyében.
Utassy és dr. Süveges család Egerben vagy egri család 658 hektárt vásárolt 506 millió forintért Heves megyében. Kopiári Károly Seregélyesről 650 hektárral lett a 15. helyezett, 978 milliót költött a földre. Kovács Gyula és családja Szeghalmon 649 hektárt vett, és 606 milliót költött a földre Békés megyében. Túri László és Lászlóné Jászdózsán 606 hektárt tudott megvenni Szolnok megyében 740 millióért. Gyenge József és családja Apátfalván 602 hektárt vett meg 18. helyezettként, 909 millió forintot költött Csongrád megyében. Kirinovics Péter és családja Adonyból 586 hektárt vett meg, összesen 775 millió forintért Fejér megyében. Kovács Imre és családja Sárbogárdon 565 hektárt vett meg 953 millióért.
Dörr Marcus Bük, Európa útról megvett 551 hektárt 889 millió forintért Vas megyében. Szajkó Lóránt és családja Győrújbaráton 550 hektárt vásárolt 1 milliárd 49 millió forintért Győr-Moson-Sopron megyében. Tóth János és családja Szolnokon 548 hektárt vásárolt 815 millió forintért. Sojnóczki István és Márta Csanádpalotán 547 hektárt vásárolt Békés megyében 1,6 milliárd forintért. Vadas Andrea és családja Kecelen 539 hektárt vásárolt, összesen 1 milliárd 90 millió forintért. Eppel Krisztián Péter Budapestről, mert itt lehet ám jól gazdálkodni, 534 hektárt vásárolt, összesen 639 millió forintért. Lengyel Péter és családja Martonvásáron 526 hektárt vásárolt 738 millió 750 ezer forintért Fejér megyében.
Urbán Attila és családja Nagyivánon 514 hektárt vásárolt 1 milliárd 68 millió forintért Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Gyalog Zsolt Veszprém megyében 510 hektárral lett a 29., 717 millió forintot költött. És a 30., csak hogy ne untassam önöket és ne olvassam fel a listát, Besenczy Zoltán Szarvason 501 hektárt vásárolt 387 millió forintért. Azt hiszem, ez egy jó vétel volt, és többségében Csongrád megyében vásárolta. Ez az első 30. Ez a fideszes kisbirtok. Ez az, akiket önök támogattak. Ezek az átlagvevők, akikről beszélnek?! Az első 30-at olvastam fel, és gyakorlatilag a legkevesebbet vevő is 380 milliót költött. Önök szerint az NFA-törvény szellemében a családi birtokoknak kedvezett ez az adásvétel? Arról beszélnek, hogy a kicsiknek segítettek, de mutattam az egy érdekeltséget Mészáros Lőrinc családja kapcsán, mutattam a kisbirtokokat tényszerűen, azért, hogy nyugodtan legyen a jegyzőkönyvben, mert vállalható, amiket állítok.
De önök azt mondják, hogy nem a fideszeseknek juttatták a földet. Mészáros Lőrincről nem tudom, kell-e valamit bizonygatnom, Felcsút polgármestere, Orbán Viktor közeli barátja, és amiket elmondtam, az Mészáros Lőrinc testvére, János, Mészáros Lőrinc felesége, Beatrix, Mészáros Lőrinc egyik lánya, Ágnes, Mészáros Lőrinc másik lánya, Beatrix, és így jön össze a család. Tiborcz István, Orbán Viktor veje, összesen ő csak 299 hektárt vásárolt 330 millió forintért magyar kisbirtokosként, de azért nem lehet azt mondani, hogy a kormányhoz nem áll közel. Vass Eszter fitneszedző, egy korábbi fideszes államtitkár kedves felesége 271 hektárt vásárolt 281 millióért, szintén magyar kisbirtokosként.
Kékessy Sándor, Orbán Viktorral kitüntetett viszonyban lévő család Jász-Nagykun-Szolnok megyéből a szerény 170 hektárára 270 milliót költött el. Flier János és Flier Tamás, az Orbán-földek kezelője nemrég marhatelepet épített, részben ezekből a támogatásokból Felcsúton, amit a miniszterelnök személyesen avatott fel, 188 hektárt vásárolt 285 millió forintért. Győrffy Balázs úr a szerény 58 hektárjával mégiscsak az egyik kezdeményező, a Magosz frontembere, kedves képviselőtársamnak, Farkas Sándornak a kedves felesége 46 hektárral szintén szerényen. Lázár miniszter úr családja, ugye, Lázár János, Lázár János felmenői közül a nagybácsi, Gyapjas Károly megjelenik, unokatestvére megjelenik, Gyapjas Mária megjelenik, Lázár János unokatestvérével összesen, Légrádi Józseffel, a házastárssal együtt összesen szintén egy szerénynek mondható 138 hektárra 753 milliót költöttek.
Bekecs Péter és Bekecs Mátyás az egyik leginkább kedvencem, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter unokatestvérének fiai állami földbérleti pályázatokon is a legnagyobb nyertesek között voltak, 255 hektárt nyertek, most 252-t sikerült megvenni 174 millióért. Az ő eredményeikhez hadd mondjam el, hogy ők azok, akik 186 millió forintért tudtak hektáronként földet venni, egy birtoktestet, megközelítőleg 50 hektárt 9,5 millióért vettek meg, mert nyilvánvalóan sok más ember nem nagyon tudott azok után licitálni rá, hogy előtte 20 évre odaadták neki bérletbe.
Fazekas Szabolcs érdekeltsége, szintén egy kedvencem, megyebeli honfitársam, Tomajmonostora Fidesz-támogatással megválasztott polgármestere, Varga Mihálynak, Fazekas Sándornak kiváló barátja, családjával már eleve 382 hektár földbérlethez jutott, most 220-at szerény kistelepülési polgármesteri fizetéséből, nem is értem, miről beszélünk, hogy ne keresnek jól, 83 millió forintot tudott földre költeni. Szilágyi György MOL-vezérigazgató, Hernádi Zsolt egyik cégvezetője, sikerült neki 252 hektárt 287 millióért megvenni. Itt is mondhatom végig. Gyakorlatilag még egy kedvencemet hadd mondjam el, Zászlós Tibort azért szeretem nagyon, mert az agrárkamarának is tisztségviselője, és ő a GMO-mentes Magyarországért Egyesület egyik frontharcosa. Hát ők a Mezőfalvi Zrt. érdekeltségével 907 hektárt tudtak megvenni 1,5 milliárd forintért.
De ugyanígy több helyen tapasztalhatjuk azt, hogy a volt piszkos 12-nek a korábbi megvásárolói, elrablói jól szerepeltek az adásvételeken. Még egy kedvencet hadd mondjak a somogyi barátaink kedvéért: Ágh János és családja fideszes támogatású önkormányzati képviselőként Bábonymegyeren, kiváló pártkapcsolatokkal 367 hektárt tudott megvenni 280 millió forintért. Ebből is van jó sok oldal, nem akarom önöket untatni, de ha valaki azt mondja, hogy nincs ezek közt fideszes érdekeltség, azért nem baj, ha ezekkel a tényekkel szembenézünk, amiknek szintén itt vannak a táblázatai, amiket előszeretettel mutatok be bármelyikőjüknek, ha érdekli önöket.
De nézzünk még egy dolgot, mert annak idején, amikor Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédet elmondta, akkor az egyik kedvenc fideszes rigmus volt, hogy aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop. Ezt nem azért mondom, mert az előbb mondtam, hogy jogerősen kimondta a bíróság államtitkár úrról, teljesen másra akartam most célozni. Most konkrétan miniszterelnök úr személyéről szerettem volna megemlíteni, hogy ő még a 2010-es rendszerváltás előtt - vagy nem tudom, államformaváltás előtt - ilyeneket mondott: „Szeretném önöket megnyugtatni, hogy a magyar föld jövője nem függ a Brüsszelben esedékes döntésektől. Ez csak és kizárólag tőlünk függ. És elmondhatom önöknek, hogy önök biztosak lehetnek abban, hogy amíg a Fidesz kormányon lesz és abban az én munkám ott lesz, addig Magyarországon külföldiek, akármit is döntenek Brüsszelben, itt soha nem fognak termőföldet vásárolni.” Ezt mondta miniszterelnök úr. Veretes szavak, egy Magosz-közgyűlésen hangzottak el ezek a szavak.
(18.40)
Nos, nézzünk egypár nevet a vásárlók közül! Schieber Marcus 382 hektárt vásárolt, Albert Schieber, azt hiszem, tompai érdekeltséggel csak 18 hektárt, Alic Zurijet - bocsánat, sok külföldi név van, ezeket csúnyán fogom kimondani - 18 hektárt, Frangmeier Hans-Egon Friedrich Eric Fritz budapesti érdekeltséggel 11 hektárt, Weij Anton Mihajlovics hajósi érdekeltséggel 9 hektárt, Roth Hans Helmut kömpöci érdekeltséggel 3,2 hektárt, Fábos Pálné német házastárssal 175 hektárt, nyilvánvaló kapcsolatokkal, Cosic Pavo Siklóson 59 hektárt, Geebelen Christophe és családja Csanádapácon 350 hektárt, a Meixner család Rajkán 276 hektárt, Albert Neumann Hegyeshalomban 191 hektárt, Pifneils Katrin Maria Sopronban 186 hektárt, Scheiblhofer Johann Mosonmagyaróváron 101 hektárt, Erica Mayer Győrben 87 hektárt, Hunter Andrew Alexander Győrben 85 hektárt, Fuhrmann Klaus Antonio Kónyban 16 hektárt, Anna Seiwerth Mosonmagyaróváron 12 hektárt, Peter Herberger Máriakálnokon 11 hektárt, Albers Willem Antonius és Thissen Jolien Lennie Szekszárdon 365 hektárt, Emmer Konrád Tatán 118 hektárt. Csak a könnyebben kiolvashatókat szeretném mondani, hogy ne kelljen a nyelvemnek beletörnie. Joseph Henri Peter Sevrien Janssen Bugyin 274 hektárt, Pizzocheri Francesco és Matteo Gombán 211 hektárt, Péter Claessens és családja Somogyszobon 917 hektárt, Michael Frühwirth Nagykopárdon 42 hektárt, Dörr Marcus Bükben 551 hektárt.
Nem folytatom, mert részben beletörik a nyelvem, részben véletlen sem szeretném azt sugallni, hogy nekem bármi gondom lenne azokkal a fideszesekkel, akik vettek, azokkal a nagybirtokosokkal, akik vettek, vagy azokkal a külföldiekkel, akik vettek. A gond nem ezzel van, hanem azzal az ostoba döntéshozással és azzal a kormánnyal, aki olyan lehetőséget teremt, hogy milliárdosok és külföldiek felvásárolják az állami, közös magyar tulajdonban lévő földet. Az összes külföldi állampolgár még további két oldalon, akik itt vannak, mind lehetnek a legjobb emberek a világon. Lehet, hogy egytől egyig hozzájárulnak a helyi közösségek fejlődéséhez, és egyébként egytől egyig szorgalmas, rendes, jó emberek uniós állampolgárként. De egy biztos: egyikkel sem tud versenyezni egyetlen magyar kisgazdálkodó sem, akinek az NFA-törvény lehetővé tenné, hogy vegyen ezekből a földekből. Egyik sem versenyképes ezekkel, mint ahogy nem versenyképes az egyébként minden bizonnyal méltán sikeres Mészáros családdal. És az a kérdés, hogy egyáltalán az első harminccal, akik a legtöbbet vásároltak, bármelyikkel versenyképes-e.
A licitalapon megvalósított árverési rendszer ezt eredményezte. Így lehetett odaadni a haveroknak a földet, így lehetett odaadni a nagybirtokosoknak a földet, meg azoknak a külföldieknek, akik megvették. Egytől egyig itt vannak a részletes listák. Nem nagyon állt le velem senki vitázni eddig az FM-ből nyilvános helyen, hogy azt média felvegye, és össze tudjuk hasonlítani az adatainkat. Mondják a PR-adatokat, amelyeket a kommunikációsaik megírnak úgy, mint az önök beszédét, ugyanakkor tényszámokkal nem tudják alátámasztani, amit mondanak.
Hogy miért van fontos hatása annak az ítélőtáblai döntésnek, amelyről Magyar Zoltán képviselőtársam beszélt, ez nagyon egyszerű. Ugyanis például a Mészáros család esetében azért olvastam fel a bérlőket, mert előtte a bérleti rendszerben lekötötték nála a bérleti jogokat. Nyilvánvalóan az volt a cél, hogy más ne licitáljon. Ne legyen értelme annak, hogy bárki más részt vegyen a liciteken. Mikor az összes föld le van kötve a Búzakalász 66 Felcsút MG Kft.-nek, az Agrosystem Zrt.-nek, meg Mészáros Jánosnak, hát ki az az átlagember, aki tud vásárolni ott? Ki fog itt venni? Ezért született bűnben az egész termőföld-privatizáció. Mert ha egy nagyon pici tisztesség lett volna önben, és azért esik rosszul, hogy ilyen szavakat emlegetett, mint a korrektség s a többi, akkor nem csináltak volna előtte egy pályázati rendszert, nem kötötték volna le a földeket 10 és 20 évre, hanem azt csinálták volna, hogy kiírják értékesítésre, mert önöknek ennyire fontos ez. De nem! Először lekötik a földeket egy korrupt rendszerben, amelyről Gőgös Zoltán képviselőtársam is elmondta, hogy gyakorlatilag nemzetközi korrupcióellenes előírásokkal kapcsolatos sérelmeket tudott megállapítani a magyar bíróság, egy ilyen rendszerben lekötik a földeket hosszú távon bérbe, és utána nincs senki, akinek józan ész alapján lenne értelme, hogy ezeket megvásárolja vagy ezekkel bármit kezdjen.
Mindez hová vezet? Nézzük a tapasztalatokat! Arról beszélt államtitkár úr és a fideszes képviselőtársaim, hogy a kisbirtokok, meg hogy a Fidesz számára mennyire fontos a kisbirtokok megoszlása. Elmondják, hogy hatalmas lépést tettünk a kisbirtok arányában a 80-20 százalék megteremtése érdekében. Ezek rendszeresen elhangoznak, habár még azt soha senki, egy fideszes politikus nem mondta meg, hogy mi a kisbirtok és mi a nagybirtok, még soha sem aranykoronában, sem hektárban még egy nem nevezte meg, hogy mi az a 80-20, ami felé elmozdultak. De akkor nézzük jelenleg Magyarországot a területalapú támogatások alapján! A 2013-14-es évet tudtuk lezártnak tekinteni, csak a statisztikai adatokat arról, hogy hogy néz ki Magyarország birtokszerkezete jelenleg, és még nem tartok a termőföld-privatizációnál, csak annál, hogy hogy néz ki.
Ötezer hektár fölötti birtokból, akkor még lehetett, az adott évben, 17 igényelt területalapú támogatást az összterület 2,6 százalékával kapcsolatban. 2000-5000 hektár között 153 igénylés ment be, 1000 és 2000 hektár között 374 igénylés ment be, 500 és 1000 hektár között 622 igénylés ment be, 300 és 500 hektár között 769 igénylés ment be. Nem tudom, mennyire menjek le, mert akár azt is mondhatnánk, hogy 300 hektárnál megállhatok. De az tény, hogy akit eddig elmondtam, az az összterület csaknem 60 százalékával rendelkezik. Hát, ez az a kisbirtok, amiről beszélnek? Nézzék már meg a saját statisztikájukat, és ne hazudozzanak összevissza erről! Nézzük meg, hogy mit jelent ez az országban!
Idézem önöknek konkrétan az 1935-ös feudális termőföldviszonyokat. 1935-ben a birtokosok 1,7 százaléka birtokolta az összes föld 55 százalékát. A birtokosok 6,2 százaléka birtokolta a termőföld 69 százalékát, és a 15 százaléka már a 80 százalékát birtokolta. Most nézzük a magyarországi adatokat, 2014-ig vannak meg az adatok, akkor hogyan oszlott el. A birtokosok 4,8 százaléka birtokolta a termőföldek 60 százalékát, illetve bocsánat, nem birtokolta, ez egy pontatlan kifejezés, használta. A 16,4 százaléka már a 81 százalékát használta. És a birtokosok 83,5 százaléka osztozott a termőföldek 19 százalékán. Ez a fideszes kisbirtok-nagybirtok politika, és ez az, amiről beszélünk, hogy el kellene mozdulni róla.
Most nézzük meg, miután hozzáférhető az összes adat most már nyilvánosan, hogy mi lett az eredménye, hová vezetett az a politika, amit a Fidesz megsegített a termőföld-privatizációval. Nézzük a vásárlások eredményeit! Ezer hektár fölött hárman vásároltak. Ötszáztól 1000 hektárig 25-en vásároltak, 400-tól 500 hektárig 15-en vásároltak, 300-tól 400 hektárig 32-en vásároltak, 200-tól 300 hektárig 110-en vásároltak, 100-tól 200 hektárig 291-en vásároltak. Az összes többit azért nem részletezem, mert száz hektár alatt, maradjunk abban, családi birtokba belefér, és az ő esetükben nem kell mindenáron feltételezni, habár nem tudjuk, hogy amikor megvettek 99 hektárt, előtte mennyi volt az érdekeltségükben.
Ez azt jelenti a termőföld-privatizáció eredményeként, hogy a birtokosok 15 százaléka megvásárolta a földek 63 százalékát összkiterjedésben. Ez a tény! Tessenek cáfolni! Hozzanak adatokat, vetítsük ki! A birtokosok 48 százaléka gyakorlatilag a föld 33 százalékát tudta csak megvenni, és a 38 százalékának jutott az összes termőföldnek 3,8 százaléka. Összegezve: 63 százalék elvitte a 96 százalékát a földnek. A statisztikai adataik, amelyeket bemondanak rendszeresen, azokról szólnak, akik az ajánlattétel útján 3 hektár alatti földet vettek, tehát nyilvános ajánlattétellel, licitálással a 3 és 5 hektár közötti vevőket mondják. No, azokat nem kell bántani! Ők azok, akiknél ott lehet hagyni a földet. Az összes többinél meg el kell gondolkodni, hogy az NFA-törvény szellemében valósult-e meg egyáltalán ez a teljes értékesítés. Mert gyakorlatilag a konkrét adatok semmiben nem támasztják alá a kormányzati propagandát, amit összehazudoznak ezekről a kisbirtokosokról és családi gazdálkodókról.
Tényszerűen kijelenthető, hogy a nagybirtokszerkezetet tovább erősítették, a termőföld-priva-ti-zá-cióval fideszeseknek és külföldieknek adták el a földet, és javarészt nagybirtokosok és befektetők vásároltak. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy nem a vevők a rossz emberek, akik éltek egy lehetőséggel, amit egy ostoba kormány megteremtett. Nem, a vevők a legkisebb mértékben sem azok, akik jóhiszeműen vettek, de nem feltételezhetjük mindenkiről a jóhiszeműséget, hiszen itt voltak a padsoraikban azok, akik esetleg látták, hogy ők tudnak majd vásárolni, és úgy támogatták ezt.
(18.50)
Mondhatom itt a magyar vidéket eláruló Magosz szerepét teljes mértékben, aki becsapta és megtévesztette a teljes magyar vidéket, és a 2005-2006-os eseményekben a nemes kiállása után odáig süllyedt, hogy gyakorlatilag ezzel a dicstelen bukásával nyilvánvalóvá vált, hogy semmi mást nem akar már képviselni, csak és kizárólag a saját nagybirtokszerkezetének az érdekeit. Mindez eredményezte azt, amit most a Fidesz-KDNP képvisel, és a Fidesz-KDNP jelen pillanatban is a parlamentben szolgál kormányzatán keresztül.
Utolsó gondolataim ebben a felszólalási körben, a statisztikák alapján: Fidesszel összeköthető vásárlók 30 százalék; 30 százalék azok, akik nagygazdálkodók, és 100 millió fölött tudtak befektetni; a külföldiek közel 10 százalékát vitték el; egy olyan van, akit nem tudunk beazonosítani, az MVH-adatokból nem derül ki az adata, a 10 százalékát vitte el; közel 20 százalékra tehetők azok, akik valódi kistermelők, és hitelekből néhány hektáros földet tudtak vásárolni. Ez az eredménye ennek a programnak, amiről most beszélünk.
Egy következő felszólalásban innen folytatnám, ha megengedi, elnök úr. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me