STANISLAW TILLICH,
STANISLAW TILLICH,
STANISLAW TILLICH, a német Bundesrat elnöke (Beszédét szinkrontolmács közvetíti.): Áder Köztársasági Elnök Úr! Orbán Miniszterelnök Úr! Mélyen tisztelt Kuchciński Marsall Úr, a Szejm Elnöke! Rössler tartományi parlamenti Elnök Úr! Mélyen tisztelt Hölgyek és Urak! Képviselő Hölgyek és Urak! Mélyen tisztelt kortanúk, az 1956-os magyar felkelés résztvevői! Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Különleges megtiszteltetés számomra, hogy ma a Bundesrat elnökeként, a szövetségi parlamenti kamaránk elnökeként és a szász szabad állam miniszterelnökeként szólhatok önökhöz.
Ma Magyarország hosszú történelmének egyik legmegindítóbb eseményére emlékezünk, egy olyan korra, ami sok ember és sok család számára reményt és gyászt is hozott, de azt a tudatosságot is jelentette, hogy állhatatosnak kell maradni. Ma azokat az embereket méltatjuk, akik hihetetlen bátorsággal és nagy elszántsággal szálltak síkra a szabadságért és az önrendelkezésért. És emlékezzünk azokra az áldozatokra is, akik a szabadságért vívott harcban életüket vesztették. Az ő emléküket örökké megőrizzük.
Akkoriban a szabadság és az önrendelkezés utáni vágy hajtotta és kötötte össze az embereket Közép- és Kelet-Európa több országában; a vágy a demokrácia iránt és a kommunista uralom, az idegen uralom lezárása iránt. 1953 júniusában Kelet-Németország több városában az emberek kimentek az utcára, és tiltakoztak a kommunista rezsim ellen, ami a mindennapjaikban oly sok terhet és oly sok kényszert rótt rájuk. Ez a mozgalom gyorsan elterjedt az egész országban, és népfelkelésbe torkollott. Ezt a felkelést azonban a szovjet tankok brutálisan leverték. Számtalan ember vesztette az életét vagy sebesült meg, vagy börtönbe zárták. És sokan feltették maguknak a kérdést: milyen ideológia az, amely az embereket feláldozza, ahol a hatalom fontosabb, mint az emberi élet?
És milyen bátrak is voltak a magyar polgárok három évvel később, akik a keletnémet tapasztalatok után ismét kimentek az utcára, és felemelkedtek a kommunista idegen uralom ellen!
Ami egy diáktüntetéssel indult, az egész társadalom mozgalmává vált, egész Magyarország mozgalmává vált. Így a szabadság szelleme szállt 1956 októberében itt, az országban. A felkelés napjai voltak, reménnyel, bizakodással teli napok. Úgy tűnt, hogy a szabad, demokratikus, önrendelkező Magyarország ezekben a napokban csak karnyújtásnyira van. És mennyire megérdemelte volna ezt ez a büszke, nagy hagyományú ország!
(10.30)
Ezek voltak azok a napok, amik az egész világot megmozgatták, és rámutattak arra, hogy vége lesz Európa megosztottságának és az idegen kommunista uralomnak. Sajnos azonban ez a remény Magyarországon is csak nagyon rövid ideig élhetett.
A felkelők mozgalma elkeseredett szabadságharcba torkollott; sok fiatal csatlakozott ehhez a harchoz. Hiszen nem akarták feladni azt a reményt, hogy szabad Magyarországon élhetnek, egy olyan életet élhetnek, amelyben megvalósíthatják az álmaikat, a céljaikat.
A végén a szovjet túlerő nyomasztó volt, a harcot nem lehetett megnyerni. Sok ezer magyar ember vesztette el az életét vagy megsebesült. Azok az emberek, akik akkor kilátástalan küzdelemben a tankok elé álltak és feláldozták az életüket, a XX. század hősei közé tartoznak. Bátor kiállásuk nem volt hiábavaló, még akkor sem, ha ők saját maguk már nem élhették meg a szabadság győzelmét. Nemcsak a saját országukért harcoltak és küzdöttek, hanem egy egész földrészért; azért az Európáért, ahol az emberek vágyták a szabadságot, a békét, és azt vágyták, hogy a megosztottságnak legyen vége.
A magyarországi felkelést brutálisan leverték, de már akkor világossá vált, hogy a kommunista erőszak uralma Közép- és Kelet-Európa országaiban nem marad fenn örökké. Ez már akkor is világos volt, hiszen egy diktatúra az elnyomó szervek ellenére sem marad fenn, nem maradhat fenn, mert nem lát bele az emberek fejébe, azokba a fejekbe, ahol a gondolatokat az európai felvilágosodás alakította, és akik szabadság után vágytak és annak a tudatában éltek, hogy csak a demokrácia lehet a jövő szava. Ma Európának ezt a pozitív példát meg kell mutatnia, motivációt kell jelentenie minden olyan ember számára, aki ma a világon még elnyomásban vagy a diktatúra terhei alatt kénytelen élni.
1968-ban a szabadság szelleme Prágában jelent meg, az akkori Csehszlovákiában, és ott is a változás és a nyitás szelei jelentek meg. Egész Európából, a vasfüggöny mindkét oldaláról odaértek a fiatalok abba a Moldva-parti városba, és szabad jövőről álmodoztak. Németországban a szemtanúk még ma is elragadtatással beszélnek ezekről a különleges mozzanatokról, pillanatokról, amelyeket az európai történelmünkben prágai tavaszként ismerünk. Megint csak feltámadt a remény a változásra, egy szabad és demokratikus országban eltöltött életre, és a szabadság iránti törekvést megint csak az erőszak tudta leverni, és ismét számtalan békeszerető embernek kellett meghalnia.
Az 1980-as évek voltak azok, amelyek igazán változást hoztak Lengyelországban, ahol az emberek már többször felemelték a hangjukat az elnyomó szovjet hatalom ellen, és megalakult a Szolidaritás Szakszervezet. Ez a szakszervezet, a Szolidaritás, 1989-ben, a fordulat évében döntő szerepet játszott.
1989 számunkra, németeknek történelmünk legboldogabb pillanatai közé tartozik. És ebben a történelemben Magyarország akkor nagyon fontos szerepet töltött be. Ami addig csak puszta remény volt, valóban valósággá vált. Az osztrák és a magyar külügyminiszter képei bejárták a világot, ahogy átvágják a határon a kerítést. A vasfüggönyt itt, Magyarországon nyitották meg.
Kelet-Németországból sok ezer, szabadság iránti vágytól fűtött ember már más célt látott a szeme előtt. Ők a határon át eljutottak Magyarországról Ausztriába, és onnan tovább a Német Szövetségi Köztársaságba. Hogy Magyarország akkor megnyitotta a szabadsághoz vezető utat a honfitársaink előtt, ezért mi, németek, örök életünkben hálásak leszünk.
De nem mindenki akart Nyugatra menni, hiszen emberek tízezrei 1989 őszén Szászországban és más keletnémet régiókban kitódultak az utcára, hogy a szabadságért, a demokráciáért és a változásért tüntessenek. A békés forradalom Németország keleti felén ugyanúgy sikeres volt, mint az úgynevezett bársonyos forradalom az akkori Csehszlovákiában vagy előtte Lengyelországban a kerekasztal, vagy a magyarországi fordulat.
A szabadság rohamát többé már nem lehetett feltartóztatni, senki nem tudta feltartóztatni. Elsöpörte a diktatúrákat és a diktátorokat, vége lett Európa megosztottságának is. Együtt indulhattunk a szabadság felé vezető úton, és dönthettünk ismét demokratikusan és önrendelkezően országunkról, jövőnkről. Azóta több mint negyed évszázad telt már el, és a Kelet-Közép-Európában élő emberek tiszteletre méltót alkottak a vasfüggöny lehullása óta. Ez az idő rengeteg változást hozott számunkra, olyan változásokat, amelyek nem voltak mindig egyszerűek, és sokszor nehézségekkel jártak az emberek számára, gyakran nehézséget, nélkülözést is jelentettek. Hogy ennek ellenére sikerült a rendszerváltás, az elismerést és nagy tiszteletet érdemel.
Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azok, akik a kommunista uralmi rendszerben az utcára vonultak, életüket magasabb céloknak rendelték alá: a szabadságnak, a demokráciának és a jogállamiságnak. Ezek az értékek jellemzik ma itt, Európában az együttélésünket, és ezek miatt különleges annyira Európa.
Ha ma Európa jövőjéről beszélünk, akkor emlékeznünk kell arra a hosszú és nehéz útra, amely elvezetett a szabadsághoz. Emlékezzünk közös európai értékeinkre! Építsünk hidat, és teremtsük meg az egymás iránti bizalmat! Rá kell lépni a hidakra. Ez azt jelenti, hogy figyelnünk kell egymásra, és párbeszédképesnek kell maradnunk. Mindig lássuk korunk kihívásait a másik fél szemszögéből is! Gondoljunk arra, hogy milyen sok mindent értünk már el együtt. Gondoljunk arra, hogy olyan Európában élhetünk, amiről 1953-ban a keletnémetek, 1956-ban a magyarok, 1968-ban a csehszlovákok és a nyolcvanas évek elején a lengyelek csak álmodni tudtak.
Erre emlékezni kell, hiszen az akkori áldozatok, a sztálinista túlhatalom áldozatai nemhiába adták az életüket. Olyan Európának, amelyiktől éppen a fiatalok sokat várnak el és ami iránt nagy reményeket is táplálnak, olyan Európának kell lennie, amelyikben mind a németek, mind a magyarok a XXI. században békében, szabadságban, demokráciában élünk. Köszönöm szépen. (A jelenlévők felállva, hosszan tapsolnak. - A Terembiztos Szolgálat munkatársa visszakíséri Stanislaw Tillichet a VI. páholyba.)
(10.40)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
