DR. ARADSZKI ANDRÁS

Full text search

DR. ARADSZKI ANDRÁS
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. (Korózs Lajos: Íme, az ember!) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tegnap egy olyan esemény tanúi lehettünk Magyarországon, amely nem csupán a demokrácia és minden igazi demokrata ünnepe volt, hiszen közvetlenül mondhattunk véleményt egy mindnyájunkat és a jövő generációkat alapvetően befolyásoló veszéllyel kapcsolatban, hanem egy alapvetően kereszténydemokrata gondolat megtestesülése is. Hiszen a kereszténység nem csupán a szolidaritás fontosságát hangsúlyozza, amikor a szeretet parancsára építve erkölcsi kötelességként írja elő a rászorulókon való segítség megadását. Emellett ugyanilyen fontosságú és szintén a szeretetből fakadó és közösségeket, nemzeteket elismerő, őket megbecsülő és méltóságukat figyelembe vevő magatartás és elv a szubszidiaritás elve is. A kettő együtt jár. Nem lehet őket elválasztani, ahogyan a szocialisták, a liberálisok, a szélső- és baloldaliak (sic!) ezt teszik, miközben álságosan a keresztény értékekre hivatkoznak velünk szemben. (Apáti István: Szélső- és baloldal!)
A szubszidiaritás elve kimondja, hogy azokat az ügyeket és problémákat, amelyeket helyben el lehet intézni és meg lehet oldani, nem szabad kivonni a helyi hatáskörből. Abban az esetben, ha ez nem működik, akkor és csak akkor van létjogosultsága a szolidaritás gyakorlásának.
Kérem, engedjék meg, hogy itt hivatkozzam a katolikus egyház tanítására, konkrétan Ferenc pápa azon beszédére, amit 2014. november 25-én mondott az Európai Parlamentben: „Az Európai Parlament mottója az egység a sokféleségben. Az egység azonban nem a politika, a gazdaság, a kultúra vagy a gondolkodás uniformizálását jelenti. Minden valódi egység a különféle alkotórészek gazdagságából tevődik össze.
Ahogy a családban, úgy az Európai Unióban is el kell fogadni egymás hagyományait, történelmét és gyökereit, meg kell szabadulni a manipulálástól és a fóbiáktól. Az emberi személyt kell középpontba helyezni; hagyni, hogy az egyének és a népek szabadon és kreatívan kifejezzék önmagukat, mindezt a szolidaritás és a szubszidiaritás jegyében. Az európai népek demokráciájának életben tartása ma kihívás elé állít mindenkit. Nem szabad engedni a multinacionális érdekeknek, amelyek meggyengítik a demokráciát, és azt olyan uniformizáló pénzügyi hatalmi rendszerekké alakítják át, amelyek hátterében rejlő erőket szolgálnak. El kell kerülni a globalizáló eszméket, amelyek felhígítják a valóságot.”
A szubszidiaritás elve szerint tehát a magyaroknak joguk van úgy dönteni, hogy megvédik önmagukat és nem mellesleg a manapság kollektív öngyilkosságra hajlamos brüsszeli vezetést; továbbá eldöntsék, mit kezdenek hagyományaikkal, kultúrájukkal, hitükkel, és milyenfajta népcsoportokat kívánnak beengedni hazájukba. Ebben az elköteleződésben támogat bennünket Ferenc pápa is, aki két éve így fogalmazott: „Európában általános fáradtság és elöregedettség érzékelhető: a nagymama-Európa többé már nem termékeny és nem élénk. A nagy eszmék, amelyek Európát megihlették, látszólag elveszítették vonzerejüket, helyükbe az intézmények bürokratikus ügyintézése lépett.”
(12.30)
Mindennek a felelős olvasata rávilágít a szocialisták, a liberálisok és a szélső- és baloldaliaknak (sic!), valamint a médialakájaik hazug és álszent hivatkozásaira, amikben ki kívánnak minket oktatni a kereszténységből. Nem idézik a szentatya azon megnyilatkozásait, amelyek a kereszténység lényegére mutatnak rá, és ezzel szándékosan félrevezetik, manipulálják híveiket, közönségüket.
Ám nem várhatunk mást azoktól, akiknek a gyökereik és a csupán másfél százados múltjuk tele van keresztényellenességgel, szabadkőművességgel, ateizmussal és nihilizmussal. Egységes, globális vezetésben gondolkodnak, diktatórikus rendszerekben, és számukra mindegy, hogy a Szovjet- vagy az Európai Unió dirigálja őket. Moszkva vagy Brüsszel számukra egyre megy, csak legyen honnan fogadni a parancsokat, amelyeket a politikai hazaárulás, demagógia, populizmus primitív eszközeivel igyekeznek teljesíteni.
Elhiszem, hogy fáj nekik a tegnapi szubszidiáris népszavazás elsöprő eredménye, amely szerint az a vélemény került többségbe, hogy Magyarország maga döntsön arról, hogy kiket, mikor és hogyan fogad be. Bizonyosan az is kellemetlen, hogy Magyarországot az önrendelkezés és a szuverenitás visszaszerzésének útján egyre többen fogják követni Európában, azok a nemzetek, amelyekben még ott van a vis vitalis, az életerő és az egészséges (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) önvédelmi reflex.
Kérem ezért, figyeljenek arra, amit a demokrácia adott tegnap Magyarországnak a 3 millió 200 ezer ember (Az elnök újból csenget.) nem szavazatával. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me