DR. VARGA LÁSZLÓ

Full text search

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A tegnapi nap ért véget a 2016-os riói paralimpia, ez egy lehetőség a számomra, hogy gratuláljak minden érmesnek, hiszen várakozáson felül, 10 érmet vártak a paralimpikonjainktól, végül is 18 érmet szerzett a magyar küldöttség, de gratulálnék a 43 fős küldöttség minden tagjának és a szakmai stábnak is. Azt gondolom, nagyon nagy siker, amit elértek.
A szereplésük kapcsán elindult egy közéleti vita egy szerintem nagyon fontos kérdésről, a paralimpikonok jutalmáról, a jutalmuk kérdéséről. Én nagyon szomorú vagyok abban a tekintetben, hogy az elmúlt hetekben ebben a kérdésben nem történt előrelépés, vagyis abban a kérdésben, hogy miért kapnak mindössze feleannyi jutalmat a paralimpikonok egy-egy siker után, mint ép sportolótársaik. 2008-ban ugyanannyi jutalmat kaptak még az MSZP kormányzása idején, 2012-ben a jutalmuk 70 százalékra csökkent, és ennek az olimpiának a kapcsán már csak 50 százaléka ép társaikénak. Nemcsak egy politikai vita alakult erről ki, hanem a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége is tiltakozott ebben a tekintetben; mi egyetértünk velük. Eleinte még úgy tűnt számomra, hogy talán van értelme ennek a tiltakozásnak, és megváltoztatják a döntésüket. A kormánynak lehetősége van a módosításra, lehetősége volna arra, hogy teljes jutalmat adjon nekik, azonban ez nem történt meg, sőt az elmúlt hetekben ezzel ellentétesen is kommunikáltak.
Azt gondolom, adott a kérdés; nem lehet különbséget tenni két hasonló teljesítmény, érem, siker között. Egy ország várja tehát, hogy mikor változtatják meg a döntésüket, és mikor adják meg ugyanazt a jutalmat a paralimpikonoknak a sikereik után, mint ép sportolótársaiknak. Köszönöm a szót, elnök úr. Várom válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me