DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nyilván az ön felszólalásának az eleje jelzi azt, hogy pontosan miket tett a kormányzat; itt a végén már olyan szófordulatokat alkalmazott, mintha semmi nem történt volna, miközben a duális képzés pontosan ennek a problémának a megoldására egy nagyon jó és eddig sikeres eszköze a kormányzatnak, amit ez a kormányzat vezetett be.
Most már 46 szak esetében van duális képzés: agrár-, műszaki, gazdasági, természettudományos, informatikai képzések esetén; immár 2600 képzési helyen tanulhatnak így duális képzési formában a fiatalok (Farkas Gergely közbeszól.), ami azt jelenti véleményem szerint, hogy az elméleti tudás mellett párhuzamosan folyamatosan tapasztalják meg egy munkahelyen - amiért fizetést is kapnak, úgy hívják ezt pontosan, hogy hallgatói munka díja a képzési idő alatt - azt a tevékenységet, amelyet később el kell hogy lássanak. Arra a problémára, amit ön is mond, és mindenki más is mond, hogy sok esetben egy pályakezdőt azért nem vesznek fel, mert nincs gyakorlata, jelent egy ilyesfajta megoldást.
Ennek is és a kormány más intézkedéseinek is köszönhető az, hogy 25 százalékos magasságokból 13 százalékra esett vissza az ifjúsági pályakezdő-munkanélküliség. Ebben nyilván része van a munkahelyvédelmi akciótervnek is és más gyakornoki programoknak is. De ebbe a duális képzési rendszerünkbe már 500 - félezer - vállalat kapcsolódott bele, amelyek most már a diákoknak a képzési idő alatt nyújtanak pluszlehetőséget, és ön is nagyon jól tudja, hogy azon diákok egy jó része, akik ott vannak a munkáltatóknál duális képzés keretében, ott is marad, ott is tartják a munkáltatók. Nekik már nemcsak hogy gyakorlatra nincs szükségük, hanem álláskeresési idő sincs, nulla nap, mert ott tartják őket, mert beváltak, és jól működik ez a rendszer. Ez, mondom, most 2600 képzési helynél van így, de bízunk benne, hogy ez még följebb fog emelkedni.
Felhívnám a figyelmét a munkajogi védelemnek a megerősítésére, hiszen kormányrendeletet módosítottunk a hallgatói munkaszerződés intézményével kapcsolatban, így a gyakorlaton részt vevő hallgatók számára nagyobb a biztonság, illetőleg az Oktatási Hivatal feladatai közé beépítésre került a felsőoktatási képzésekhez kapcsolódó szakmai gyakorlóhelyek nyilvántartása, ennek részeként a felsőoktatási intézmények (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) szakmai gyakorlóhelyeinek vizsgálata - ez szintén segítség minden felsőoktatási hallgatónak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me