VERESNÉ NOVÁK KATALIN,

Full text search

VERESNÉ NOVÁK KATALIN,
VERESNÉ NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Én igyekszem a válaszomban a demagógiától kicsit jobban megkímélni a képviselőtársakat, mint amennyire ön nem tette ezt a saját kérdésében a halálra dolgoztatással.
Úgy látom, hogy a megközelítésünkben alapvetően van egy jelentős különbség. Bevezettük a „nők 40” intézkedést, önök most azt követelik, hogy a férfiak számára is vezessük be a 40 év után járó nyugdíjlehetőséget. Azt hiszem, nem teszünk jót azzal, ha szembeállítjuk a nőket és a férfiakat egymással. Nem hiszem, hogy az lenne a követendő út, hogy szembeállítjuk a nőket és a férfiakat egymással, kijátsszuk őket egymás ellen. Mintha azzal, hogy kedveztünk a nőknek, azzal, hogy a nagymamanyugdíj bevezetésével megteremtjük a lehetőségét annak, hogy legyenek ismét nagymamák a családokban, a férfiakat hoztuk volna kedvezőtlenebb helyzetbe.
Talán inkább akkor kellett volna a képviselő úrnak is követelőznie, és azoknak a képviselőtársainak is, akik nemcsak a Jobbik, hanem az MSZP padsoraiban is ülnek, akik nem szavazták meg a nők 40 intézkedését. Most követelni a férfiak 40 bevezetését, amikor önök a nők 40 bevezetéséhez nem járultak hozzá, azt hiszem, hogy valóban elég jelentős demagógia. Ez egy társadalombiztosítási nyugdíjrendszer, ami Magyarországon működik. A mi elsődleges feladatunk az, hogy biztos nyugdíjas éveket biztosítsunk a nyugdíjasaink számára. Mi ezt a célkitűzést vállaltuk 2010-ben a kormányzásunk elején. Azt mondtuk, hogy a nyugdíjak reálértékét meg fogjuk őrizni. És meg is tettük ezt minden évben. Nemcsak megőriztük a nyugdíjak reálértékét, hanem - s ezt bizonyára a képviselő úr is tudja - 2011 és 2015 között a nyugdíjak reálértékét 8,7 százalékkal tudtuk növelni. Tehát azt a célkitűzésünket, amit 2010-ben tettünk, hogy a nyugdíjak reálértékét meg fogjuk őrizni, nemcsak megtartottuk, hanem túl is teljesítettük.
Az pedig, hogy az Alaptörvényben is rögzítettük, hogy a nők fokozott védelmének követelményét a nyugdíjrendszeren keresztül is érvényesíteni tudjuk, valóban megjelenik a nők 40 intézkedéssel. S még egyszer felhívnám a figyelmüket arra, hogy egy alapvetően idősödő társadalomban, ott, ahol a várható élettartam fokozatosan növekszik, ahol az egészségben töltött évek időtartama folyamatosan növekszik, alapvetően nem a nyugdíjkorhatár csökkentése a járható út. A nők 40 bevezetése sem a nyugdíjkorhatár csökkentéséről szólt. A nők 40 alapvetően egy családpolitikai intézkedés. A nők 40 azt segíti, hogy most, amikor nincsenek nagy számban Magyarországon többgenerációs családok, amikor a családon belül nagyon nehezen tudják sokan megoldani a kisgyermekek felügyeletét, akkor legyenek megint nagymamák, legyenek olyan nagyszülők, akik ott tudnak lenni a gyermekeik mellett, ott tudnak lenni az unokáik mellett, és 40 év jogosultsági idő után, 40 ledolgozott év után, és 40 olyan év után, amikor azért lássuk be, hogy a nők nagyon sokszor egyúttal teljesítenek a munkahelyükön és a családi életükben, nos ez után a 40 év után nekik lehetőségük van arra, hogy nyugdíjba menjenek, és akkor igenis ezek a nők is dolgozni fognak, hiszen a láthatatlan munka formájában az unokáik mellett fogják ezt a szolgálatot teljesíteni. A nők 40-nel tehát éppen a gyermekes családokat támogatjuk Magyarországon.
Még egyszer arra kérem a képviselő urat is, hogy a demagógiát mellőzzük a jövőben is, ne állítsuk szembe a nőket és a férfiakat ebben a tekintetben sem egymással. Akkor kellett volna gondolkodniuk, amikor a nők 40-ről szóló intézkedést önök nem szavazták meg. A magyar kormány továbbra is elkötelezett a nők 40 megtartása mellett, és amellett, hogy a családokat ilyenformán is nagymamákhoz, nagyszülőkhöz tudjuk juttatni. Köszönöm szépen a figyelmüket, és kérem a válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me