CSERESNYÉS PÉTER

Full text search

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! 2011 és ’14 között több mint 41 milliárd forint keretösszeg felhasználásával 3700 kis- és közepes vállalkozó részesült munkahelyteremtő beruházási támogatásban. A rendszerváltás óta ekkora keretösszegből ennyi kkv nem kapott még vissza nem térítendő támogatást. A támogatott vállalkozások túlnyomó többsége hátrányos helyzetű térségben, jelentős számú új munkahely létesítésével, álláskeresők alkalmazásával valósította meg a beruházást. A támogatással több mint 45 ezer munkahely megőrzéséhez is hozzájárultunk.
Hogy konkrétan a kérdésére válaszoljak, amit ön már említett is egyébként, amit már a 2016. március 7-i írásbeli válaszomban megválaszoltunk, tájékoztatom a képviselő asszonyt, hogy a Háda Kft. az NGM által 2014-ben kiírt munkahelyteremtő pályázatra nem nyújtott be támogatási igényt. Fontos hangsúlyozni, hogy a Háda Kft. és a Maxx Pont Kft. tulajdonosi köre nem egyezik meg, nem kapcsolt vállalkozásokról van szó, tehát a támogatási javaslat elkészítésekor a két vállalkozás létszámát nem kellett összeszámítani.
(14.20)
A Maxx Pont Kft. 2014-ben pályázatot nyújtott be a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból támogatható kkv-k munkahelyteremtő támogatására a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjához. A nemzetgazdasági miniszter dön-té-se alapján a kft. a beruházás megvalósítására 338 249 929 forint támogatásban részesült.
A Maxx Pont Kft. vállalta, hogy a már meglevő két fő munkavállalói létszámához 155 főt felvesz és teljes munkaidőben két évig foglalkoztatja, a 155 főből 100 főt álláskeresők közül alkalmaz. A kft. beruházása a hatósági szerződésben foglaltak szerint megvalósult. A 2015. április 10-ei helyszíni ellenőrzés jegyzőkönyve megállapította, hogy a kft. a hatósági szerződésben megjelölt 2+155 főre vonatkozó foglalkoztatási kötelezettségének eleget tett, a ténylegesen felvett munkavállalói többletlétszám 169 fő volt.
A munkahelyteremtő támogatás foglalkoztatási kötelezettségének teljesítéséről szóló 2016. február 24-ei beszámoló szerint a kft. az első évre vonatkozóan foglalkoztatási kötelezettségét teljesítette. A tényleges munkavállalói létszám 179 fő volt a beszámoló készítésekor. A hatósági szerződés szerint a beruházásra, foglalkoztatásra és működtetésre vonatkozó kötelezettségek teljesültek, szabálytalanságot az ellenőrzésért felelős megyei kormányhivatal nem állapított meg, ezért a támogatás visszakövetelése nem indokolt.
A teljes foglalkoztatási kötelezettség lejárta, 2017. január 7. után a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal a teljes kétéves foglalkoztatási kötelezettség teljesítéséről helyszíni ellenőrzéssel fog meggyőződni. Megköszönöm, ha elfogadja válaszomat. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me