HOLLIK ISTVÁN

Full text search

HOLLIK ISTVÁN
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! Számunkra, kereszténydemokraták számára kiemelten fontos a fiatalok helyzetének javítása, és ennek egyik legfontosabb megnyilvánulási formája, a tehetséggondozás. Ez a mi jövőbe vetett hitünket jelenti, és egyben bizodalmunkat is a felnövekvő generációkban. 2008 végén ötpárti egyetértéssel egy olyan húszéves időtávra vonatkozó határozatot fogadott el a parlament, amely stratégiai kormányzati célként határozta meg a tehetséges fiatalok, a tehetségek támogatását. Így a nagy hagyományú magyar tehetséggondozás állami szinten is támogatásban részesülhet, és részesül is évről évre. Fontos, hogy a tehetséggondozás megfelelő állami szerepvállalással hatékony legyen, és ez a következő generáció sikereiben tetten érhető is lesz majd.
(Az elnöki széket dr. Latorcai János,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Tisztelt Államtitkár Asszony! Az elmúlt években több mint 6 ezer nemzeti tehetségprogram-projektre közel 7 milliárd forintot költött az állam, az idén pedig már 4 milliárd forint lesz ez a támogatás. A tehetségprogramnak az elmúlt és az idei évre vonatkozó cselekvési programja három csoportba sorolja a támogatandók körét: hazai és határon túli tehetségek, tanulók, fiatalok támogatása, hazai és határon túli tehetséggondozó személyek, szervezetek, végül pedig a program megvalósításának segítése.
(15.00)
Tisztelt Államtitkár Asszony! Az eddigi eredményekre tekintettel szeretném megkérdezni, hogy az idei évben milyen konkrét intézkedések, új programok várhatók a tehetséggondozás területén, illetve a kormány milyen további támogatásokat tervez a jövő generációk tehetségének támogatása érdekében. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me